Clarity {Teen Wolf fanfiction}

~14~

- Már hogy ne lenne! - léptem el tőle. - Ennek is ahhoz van köze? A vörös szemekhez és a szemfogakhoz?

- Nem tudom. - rázta a fejét. Heather eltűnése őt is megviselte. - Reméljük hogy...

- Micsodát? Hogy csak egy ember vitte el? És az mennyiben jobb, Stiles?! Heather nincs meg! Elrabolták! Jelen pillanatban nem az számít hogy ki vagy mi vitte el, hanem hogy megtaláljuk.

- Apa már rajta van az ügyön. Meg fogják találni. - tette a vállamra a kezét.

Hátrébb léptem, a keze lecsúszott a vállamról. Nem nyugtatott meg az érintése, sokkal inkább feszélyezett. Tudtam hogy ez nem a srác hibája, de most képtelen voltam elfogadni, hogy megérint, amikor nemrég még Heathert ölelte magához.

- Ígérem azonnal felhívlak ha megtudunk valamit.

Hogy én mekkora marha vagyok! Kiabálok itt vele, zordan nézek rá, és az eszembe sem jut hogy Stileshoz is közel állt Heather. Azt nem tudtam mennyire, a barátnőm sosem mesélt róla, de Stiles ugyanolyan pocsékul festett mint én.

Legszívesebben kirohantam volna az erdőbe, és üvölteni kezdtem volna hogy adják vissza Heathert és vigyenek el helyette engem.

- Köszönöm. - mondtam végül.

A hangom elcsuklott, és némán folytak le a könnycseppek az arcomon.

Tudtam hogy nem szabad a legrosszabbra gondolni, de ha tényleg egy vérfarkas vitte el, akkor könnyen úgy végezhetné mint Bob.

Erre a gondolatra hangosan szipogni kezdtem.

Stiles szoborrá dermedve állt előttem. Nem akart elmenni, és ott hagyni, de nem mert közelebb jönni sem, mert nem akart betörni a személyes terembe, mivel alig egy perce elutasítottam a segítségét.

Csak nézett rám, azokkal a hatalmas aranybarna szemeivel, és nem szólt semmit.

Idegesen megtöröltem az arcomat, és felhívtam Wesleyt.

- Helló, kislány. - vette fel a telefont.

- Haza, tudnál, vinni? - szipogtam.

Wes jókedve azonnal odalett.

- Mi történt? Merre vagy? Jól vagy?

A hangja rémülten csengett.

- A parkolóban vagyok.

- Mi történt??? - most már szinte kiabált.

- Heathert elrabolták.

Kész. Zokogni kezdtem. Lerogytam a betonra, a tenyerembe temettem az arcom, és szégyentelenül zokogtam.

Wesley olyan dühösen szentségelt, és olyan hangerővel üvöltött a telefonba, hogy anélkül hallottam a hangját hogy a fülemhez emeltem volna a telefont.

Megéreztem egy kart magam körül, és valaki segített talpra állni. Stiles. Felnéztem rá, a könnyeimen keresztül. Elengedett, én pedig úgy remegtem hogy félő volt, megint a földön kötök ki.

A bejárati ajtó hangos robajjal csapódott neki a falnak. A bátyám egyenesen a karjaiba kapott és magához ölelt.

- Sss. Semmi baj. - simogatta a hajam. - Köszönöm hogy vigyázol a húgomra amikor én nem tudok.

- Ez természetes. - válaszolta Stiles meggyötört hangon.

- Innen átveszem. - szorított magához, és a karjaiba kapott, mint egy csomagot.

Nem néztem fel. A bátyám mellkasához nyomtam az arcom. Hallottam ahogy felberreg egy motor, és még épp időben néztem fel ahhoz hogy lássam, ahogy a kék Jeep elhajt.