Clarity {Teen Wolf fanfiction}

~39~

*A mondat második felét már nem hallottam, ugyanis a fejemben olyan hangos sikítás indult el hogy azt hittem szétszakad a koponyám. Scott mellém esett, és éreztem ahogy nekem is sikolyra nyílik a szám.*

Amikor elmúlt, vadul zihálva meredtem a fülét szorongató Scottra, és Stilesra, aki velem szemben térdelt és rémülten nézett rám.

- Lydia! - ugrottam fel. Tudtam, éreztem, hogy ő volt. - Hallottad honnan jött? - néztem Scottra, aki bólintott. - Indíts! Menj már! Megyünk utánad! - löktem meg.

Scott elindult, én pedig megfogtam Stiles kezét és húztam magam után.

- Miről van szó?

- Lydia sikított. Te nem hallottad?

- Nem. - rázta a fejét idegesen.

- Akkor ennek is a fehér szemeimhez lehet köze. - beharaptam a számat. - Nem tudom hogyan, de tudom hol van Lydia, úgyhogy menjünk!

Stiles nem kérdezett semmit, csak hagyta, hogy navigáljam.

Berohantunk az iskolába, és valami fura belső radarra koncentrálva haladtam, egy percig sem habozva egyes folyosókon. Amikor odaértünk, az ajtó zárva volt, de amit odabent láttam, az még jobban megviselt mint hittem.

Lydia egy széken ült, a feje neki is vérzett, a szeméből folytak a könnyek, a nyakán pedig egy szép piros vonal jelezte a helyet ahol a Darach megpróbálta megfojtani.

De ez nem minden.

Mellette Scott zihált a földön fekve, és tőle nem messze, a testéből kiálló kést szorongatva a seriff feküdt.

Stiles felkiáltott, és nekifeszült az ajtónak.

Egy bűnronda lény állt mindennek a közepén. A bőre hófehér, és mintha műanyag lenne, az egész arcán karmolások, a szemgolyója kidülledve, undorító vicsorgó szájjal.

Én ilyen visszataszító lényt még életemben nem láttam.

Már anélkül tudtam ki ez hogy megkérdeztem volna. Maga a Darach, teljes undorító nagyságban.

Ő ölte meg Heather, ő az aki meg akarta ölni Lydiát, Scottot és Stiles apukáját.

Stiles mellé ugrottam, és én is rángatni kezdtem a kilincset.

- Háromra! - mondta Stiles. - Egy! - megtámasztottam a lábam. - Kettő! - nekifeszültem az ajtónak. - Három! 

Sikerült belöknünk az ajtót.

Szerencsétlenségemre elhasaltam a küszöbben, és pont szemben nézhettem végig, ahogy a Darach arca eltűnik, és egyenesen az irodalom tanárom néz rám.

-  Ms. Blake? - sikítottam.

A nő gúnyosan vigyorgott, megragadta a seriffet, és eltűnt az éjszakában.

Jennifer a Darach! Ez a nő ölte meg Heathert! Végig ott volt körülöttem, és volt képe eggyüttérzően nézni rám amikor a barátnőmet gyászoltam, akit ő maga ölt meg!

Talpra ugrottam, és a törött ablakhoz rohantam.

Scott kapta el a derekamat és rántott vissza.

- Nem tudsz utána menni.

- Elvitte a...

Megfordultam, és a térdre esett Stilesra néztem, akinek potyogtak a szeméből a könnyek. Édes, Istenem! Odaestem mellé, és miközben én is elsírtam magam, szorosan megöleltem.

Scott kioldozta Lydiát aki imbolyogva állt fel.

Elengedtem Stilest, átadtam Scottnak, és odaléptem a barátnőmhöz.

- Jól vagy? - sírtam.

- Majdnem megfojtottak!

- Tudom, Lyds. - suttogtam. - Úgy sajnálom!

Ahogy magához ölelt, a fejére tettem a kezem, és begyógyítottam a sebét.

Most is megszédültem de nem estem el. Most erős maradtam.

- Ezt meg hogy...? - nyúlt a fejéhez Lydia.

- Ma jöttem rá, hogy tudok ilyet. - suttogtam.

- Banshee. - nézett üveges szemekkel.

- Micsoda?

- Így hívott a taná.... A Darach.

- Banshee... - suttogtam halkan. - Olvastam erről. A sikolyok asszonya! Ezért hallottuk meg amikor sikítottál!

Lydia csak nézett rám. Tudtam, hogy ki van borulva, és meg tudtam érteni. Írtam egy SMSt Allisonnak hogy jöjjenek fel a kémia teremhez, és amíg oda nem értek, magamhoz öleltem Lydiát.

Allison Isaac nyomában esett be az ajtón, és amikor végignézett rajtunk, és meglátta Lydiát már tudta mi történt. Átadtam neki a vörös hajú barátnőnket és Isaachez léptem.

Elmondta, hogy az egyik húr elpattant a zongorán, elvágta a tanárnő nyakát, és elvérzett a színpadon.

A halottaknak rendezett koncert ezzel csődöt mondott.

Stileshoz léptem, aki eddigre már összeszedte magát. Nem kérdeztem semmit csak ránéztem, és ő tudta hogy számíthat rám. Megfogta a kezem és összefűzte az ujjainkat.

- Elviszlek Deatonhöz.

- De...

- Kiderítjük milyen angyal vagy. - mosolyodott el óvatosan.

- Nem vagyok angyal. - tiltakoztam.

- Dehogynem. Az én angyalom. - egy puszit nyomott az arcomra.

Ha nem lettem volna ennyire rossz passzban, most biztos visítani kezdtem volna az örömtől. Elmosolyodtam.

- Menjünk.

Elköszöntem Lydiától, és Allisontól. Bűntudatom volt hogy ezek után itt hagyom, de ő is hessegetett, mondván végre kiderül miért tudok gyógyítani, így Stilesszal mentem.

A kocsiban a Carolyntól kapott üzeneteket nézegettem. Egyre kétségbeesetten kérdezgette hol vagyok már, aztán azt írta olyan ősi lett a zene, végül pedig azt hogy meghalt Mrs.Smith. Jen anyukája. Ő volt a zongorista. Istenem, szegény lány!

Szerettem volna azt írni neki, hogy minden rendben, átugrom hozzájuk, de nem lehetett. Tudnom kellett mi vagyok.

Útközben nem szóltunk semmit. Fájt a szívem az apjáért, és ugyan tudtam, hogy nem adom fel amíg meg nem találjuk de... volt bennem egy kis félelem, hogy mi van ha a Darach gyorsabb lesz mint mi.

De erre egyelőre nem is akartam gondolni.

Idegesen harapdáltam a számat amikor beléptünk az állatklinika ajtaján.

Dr. Deaton mosolyogva fogadott minket.

Elmondtam neki mi történt, hogy előre láttam és tudtam dolgokat. A doki figyelmesen hallgatott, és amikor befejeztem, feltettem a kérdést ami egész nap foglalkoztatott.

- Én is Banshee vagyok? -kérdeztem halkan. - Ms. Blake ennek nevezte Lydiát.

- Nem, Rowena. - rázta a fejét. - Te valami sokkal ritkább és különlegesebb vagy.

Stiles mellém lépett, mintha védeni akarna.

- Mi...micsoda? - suttogtam.

Nagyon sajnálom, hogy megint eltűntem, de elutaztunk és nem igazán volt időm írni. Remélem ez a rész tetszeni fog nektek! ❤️❤️

~AnotherWerewolf~