Clarity {Teen Wolf fanfiction}

~4~

Most hogy már láttunk valamit, Stiles rám nézett.

Meleg aranybarna pillantása volt.

-Jól vagy?

Annyi aggodalom volt a hangjában hogy egy pillanatig köpni-nyelni nem tudtam.

-Nem.-mondtam ki őszintén.

A szeme megvillant, és gyorsan visszakapta a fejét az út irányába.

-Mennyire fáj a karod?

-Eléggé.-nyöszörögtem.

Most hogy eszembe juttatta, újult erővel égetett a seb. Nem mertem megnézni mennyire súlyos. Talán le fog rohadni a karom.

Stiles halkan szitkozódott és beletaposott a gázba. Jóval gyorsabban haladtunk mint az megengedett, de eszem ágában sem volt rászólni hogy lassítson.

Alig két perc múlva már bent is voltunk a kórháznál. Leparkolt, és kiugrott a kocsiból. Időm sem volt reagálni, Stiles átrohant az én oldalamra és kinyitotta nekem az ajtót. Meglepetten hagytam hogy kisegítsen. Óvatosan megérintette a sérült karomat, és közelebbről is szemügyre vette. Ahogy ránéztem, elkapott a hányinger. Szinte centiméternyi pontos távolságra egymástól öt, egyenlő hosszú és mély karmolás csúfította el a karomat, és ömlött belőle a vér. Stiles sziszegett.

-Ha kérdezik, medve volt.-mélyen a szemembe nézett.

-De az nem egy medve volt! Egy férfi volt kardfogakkal, hatalmas karmokkal és vörös szemekkel!-fakadtam ki idegesen.

Stiles megfogta az ép kezemet és megszorította.

-Ígérem Rowena, mindent elmondok, csak tarts ki amíg rendbe teszik a sebedet.

A hangja lágyan szólt, szinte elolvadtam tőle. Szinte. De amennyire hasogatta a karomat a fájdalom képtelen lettem volna elolvadni.

Gyengéden húzni kezdett a bejárat felé, én pedig tiltakozás nélkül követtem. Amint a pulthoz értünk az ügyeletes, fekete göndör hajú nő arcából kifutott az összes vér, amint meglátta a karomat.

-Melissa, sürgősen össze kellene varrni. Mondd hogy tudsz segíteni!-nézett rá kétségbeesetten Stiles.

Melissa elindult a folyosón és intett hogy kövessük. Út közben rengetegszer megbotlottam, úgy érzem feldagadt a bokám. Stiles minden alkalommal megtartott, nem hagyta hogy összeessek.

-Mi történt?!-kiabált Stiles arcába a nővér, amint beértünk egy üres terembe, és lenyomott az ágyra.

-Az erdőben volt. Megtámadta egy...khm... farkas.-hazudta Stiles szemrebbenés nélkül.

Nem szóltam semmit, csak némán bámultam a fiúra. Melissa egy pillanatra megtorpant, felváltva meredt kettőnkre, aztán elrohant a fiókos szekrényhez. Én csak Stilest bámultam. Nem úgy volt hogy medve?

Melissa tűt és cérnát vett elő, mire hatalmasra nyíltak a szemeim és rémület lett úrrá rajtam. Ezt nem fogom kibírni. Stiles, látva rajtam hogy mindjárt összeomlok, közelebb lépett, elkapta a szabad kezemet, és megszorította.

-Semmi baj.-suttogta a szemembe nézve.-Itt vagyok.

Szúró fájdalom mart az alkaromba, mire összeszorítottam a számat, és kibuggyantak a könnyeim. Szánalmasan festhettem, de nem volt időm ezzel foglalkozni. Negyed órányi kínzás után, Melissa végzett az öltésekkel, és kaptam érzéstelenítőt. Stiles végig ott maradt mellettem, és fogta a kezem. Ezt egyrészt nem tudtam hova tenni, másrészt borzasztóan örültem neki hogy ott van. Kifújtam a levegőt és hátradőltem. A géz eltakarta a sebemet, így nem láttam rá. Hálát adok annak aki feltalálta a kötszert.

Stiles leült mellém az ágyra, és kíváncsian fürkészett.

-Jobb?

-Sokkal.-zavartan csavargattam a lepedőt.-Rendes tőled hogy itt maradtál-bukott ki belőlem.-Köszönöm.

-Ugyan már.-legyintett.-Ez a legkevesebb.

-Stiles, megmentettél.-meredtem rá.-Kétszer.-gondolkoztam el. Ha kitesz a kórháznál biztos nem merek bemenni, és simán elfertőződött volna a sebem. Felnéztem, ő pedig egyenesen a szemembe nézett. Elvörösödtem és elkaptam a fejem. Nem tudom mi a franc van velem, de ez az érzés nem tetszik. Nem zúghatok bele egy srácba ennyi idő alatt! Biztos azért van ez, mert megmentett. Persze hogy hálás vagyok.-Tudod...-szedtem össze a bátorságom.-Még mindig nem mondtál semmit arról a jaguáremberről...

Ahogy kimondtam Stiles elfordult tőlem. Idegesen összefűzte az ujjait, aztán szétszedte. Csendben maradt. Ez dühített. Tudni akartam mi történt velem, minél hamarabb. Érteni akartam, mert utálok tehetetlen lenni. Hülyének érzem magam. De még mielőtt bármit is mondhattam volna, nyílt az ajtó, és Scott sétált be rajta.

-Jobban vagy?-lépett oda hozzám.

-Nem!-ültem fel idegesen.-Mi történt?

-Stiles mennyit mondott?-kérdezte kedvesen.

Számított rá hogy ideges leszek.

-Semmit.

Tényleg igyekeztem nem felhúzni magam, de a hangomból sütött a gúny. Nem mertem Stilesra nézni. Nem akartam én bunkó lenni senkivel sem, ez annyira nem én vagyok. Minden a stressz oka, meg azé hogy fogalmam sincs mi van.

-Tudod...

-Bob?-szakítottam félbe.

Scott arca eltorzult.

-Nagyon sajnálom.-suttogta szomorúan.

-Ne.-nyögtem.-Ne csináld! Az nem lehet.-egy könnycsepp folyt le az arcomon, amit sok száz másik követtett.

Kiborultam. Lehet, hogy csak ma ismertem meg a srácot, de a tudat, hogy alig pár órája még vele mászkáltam, most pedig halott, épp eléggé kikészített ahhoz hogy elsírjam magam. Scott a vállamra tette a kezét.

-Részvétem.-suttogta.

-Megölte? Az az izé ölte meg?-kérdeztem, és igyekeztem mélyeket lélegezni.

Szinte üvöltött rólam hogy teljesen pánikba vagyok esve. Láttam valamit, ami inkább hasonlított egy állatra mint emberre, de nem akartam elhinni. Olyan nem létezik. Ha csak nem született véletlenül egy gepárdnak és egy embernek közös gyereke, ezt pedig kötve hiszem.

-Rowena.-ült le Scott is.-Szeretnék neked elmondani mindent, megérdemled hogy tudd. De nem itt.

Némán meredtem rá, és letöröltem a könnyeimet. Nem tudom mennyit vagyok képes még elviselni, de tudnom kell. A legrosszabb esetben is csak összeomlok, és Scott nem hagyna magamra. Ő ahhoz túl jószívű. 

Idegesen piszkálni kezdtem a körmömet.

-Rendben.-egyeztem bele.

Scott és Stiles összenéztek. Mindig tudtam hogy legjobb barátok, de most, mintha egyenesen szavak nélkül kommunikáltak volna. Végül Stiles felállt, a súlyváltozás miatt megnyikordult az ágy.

Zavartan talpra álltam, és követtem a két fiút. Stiles merev volt, az összes izma megfeszült idegességében. Nem tudtam min akadt ki ennyire, de valamiért úgy éreztem el akarom venni a dühét. Azt akartam hogy mosolyogjon. Óvatosan az alkarjára tettem a kezem, mire összefűzte az ujjainkat, mintha legalábbis együtt járnánk vagy ilyesmi, és segített beülni a kocsiba. Scott a hátsó ülésen foglalt helyet. Stiles beindította a motort, és kigurult a parkolóból. 

Sziasztok! Itt is vagyok a negyedik résszel, remélem tetszeni fog! :) Kíváncsi vagyok a véleményetekre, negatívra és pozitívra egyaránt. Előre köszönöm. :)

~AnotherWerewolf~