| CHLOE | ✔

| 12 |

FEDERICO

'Aminek mennie kell, menjen. Hidd el, engedd el! 
Ne keverd terveid, érzelmekvezérelt elvekkel.'

Azért bár tagadom és nem mutatom ki, de valahol nekem is rosszul esik ez, hogy mindenki csak a felszínt nézi és soha, senki nem akar jobban megismerni...
Mert mindenkinek tetszik a felszín.

Haza felé sétálok és totál bunkónak érzem magam, mikor lehiggadok.
Pedig nem túlságosan voltam az. Egyszerűen csak ott hagytam mert nincs kedvem olyan emberrel beszélgetni aki a pletykáknak hisz ahelyett, hogy velem beszélne.

Na meg ezek a flörtölgetések... amik valójában nem is azok.
Olyan kedvesen mosolygott a pincérre ahogyan Nico-ra szokott. Tudom, hogy ilyen az alap természete. Nem flörtölés volt. De nem tehetek róla, hogy annyiszor féltékeny leszek ahányszor mással látom. Úgy mosolygott ahogyan rám sosem szokott.
Ki akarom érdemelni azt a mosolyt!

- Chloe? - kérdezi az öcsém mihelyst belépek az ajtón.

- Mi van vele? - pontosan tudom mire céloz.

- Sms-t írtál a telefonomról neki. Feltételezem találkoztatok viszont te mégis túl hamar visszaértél.

- Megbeszéltünk mindent!

Ott hagyom Nicholast és úgy döntök sétálok egyet.

Mióta itt vagyok Los Angelesben egyemen azóta szabadabbnak érzem magam. Viszont miután itt végeztem vissza kell mennem Olaszországba és folytatnom amit apám elkezdett.

A Cosa Nostra, az Olasz maffia. Ez az örökségünk.
Ki a főnökük?
A Capo dei Capi!

A hiba ebben csak annyi, hogy a jelenlegi Capo, sőt már annak a bátyja is, magasról szart Olaszországra.
Egyszer az egyik Capo úgy döntött, hogy átteszi a székhelyét New Yorkba. Viszont a Cosa Nostra eléggé családias maffia szervezet. Így tehát ezt sokan úgy értelmezték, hogy a Capo kivált a Cosa Nostrából.
Mivel a maffia egyik legeslegrégebbi családja a De Felice, így azt szavazták meg, hogy apám egyengesse a szervezet útjait.
Ez így is történt!
Most az van, hogy a Cosa Nostra főnöke apám lett Olaszországban. Apám főnöke viszont a Capo dei Capi. Aki már inkább nem is főnöknek hanem vetélytársnak tartja az apámat.

Azt tudom, hogyha apám nyugdíjba is vonul, èn akkor sem akarok visszamenni Olaszországba. Viszont mivel Seb asztala LA. , Nico pedig nem tudni még mihez kezd így valószínűleg én leszek oda száműzve.

Viszont ráérek még ezen gondolkodni mert még 2 évem van itt és azt szeretném kihasználni és tartalmasan eltölteni.

A folyamatosan csörgő telefonomat előhalászom a zsebemből és amint meglátom ki keres azonnal elmosolyodok.
Ő bármikor napfényt tud csempészni az amúgy sötét életembe.

- Federico. Csak, hogy végre felvetted. - hallom a hangján, hogy mosolyog.

- Kicsi Lina. Miújság az én szépséges kishúgommal?

- A te szépséges kishúgod hamarosan megőrül. Senki nincs itt akit apa piszkálhatna így én vagyok körülugrálva. Fede, én vagyok a figyelem középpontjába éjjel-nappal.

- Jajj de nagyon sajnállak. - mondom szarkasztikusan a húgomnak pedig valójában tudom, hogy nagyon is igaza van.

- Tudod, hogy értem. Nem lehet szabadidőm. Különórák, otthoni programok, iskolai projectek, hivatalos vacsorák. Egy perc szabadságom sincs. - Tudom miről beszél! Apánk nagyon jófej... amíg az van amit Ő akar. Viszont szigorú és határozott. Nem enged az elveiből és az akaratából. Az van amit Ő mondd. Ha Lina-t ennyire hajtja az azért lehet mert valami zavarja. Eleve mindig is el voltunk havazva mert az iskolában is rettenetesen hajtott minket, Lina-t pedig jobban mert Ő nem vehet át semmit majd a maffia dolgaiból, de ez akkor is túlzás. - Ráadásul mostanában olyan feszült.

- Feszült? Hogy érted, hogy feszült? - kérdezem aggódva mert ez nem sok jót sejtet.

- Felhívta a napokban valaki ami nagyon idegessé tette.

- Lina ne kelljen kikönyörögni belőled a szavakat. Kivel beszélt?

- A Capo dei Capi-val...

Miután szóhoz sem jutottam a hírtől így megszakítottam a vonalat, a telefonomat pedig mélyen a zsebembe csúsztattam.
Az utca végére pillantva azonban megakadt a tekintetem valamin, vagy inkább valakin aki azonnal más irányba terelte a gondolataimat.

Chloe volt az, a szőke haját az arcába fújta a szél, de még ez sem tudta elterelni a tekintetét rólam.
Észrevett.
Nagyot sóhajtottam, miközben csak azon kaptam magam, hogy egyre közelebb érünk egymáshoz.

- Federico beszéljünk kérlek. - motyogta az orra alatt, de nem tudott a szemembe nézni. Mikor nem reagáltam, folytatta. - Sajnálom ami történt.

- Nahát, mik vannak! - kuncogtam ördögien, mire ő mégnagyobb zavarba esett. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy szó nélkül elmegyek a bunkósága mellett.

- Komolyam gondolom. Azt hiszem  túl lőttem a célon.  Én nem ilyen vagyok ezt tudnod kell. Soha, senkiről nem hiszek el elsőre semmit. Nem tudom megmagyarázni, hogy veled miért tettem de sajnálom. Elhamarkodottan ítéltelek meg.

- Erre talán hamarabb is rájöhettél volna.

- Tudom. - biccentett bánkódva. - De én szeretnélek megismerni. Az igazi Federico De Felice-t. Nem azt akiről a pletykák keringenek.

- Majd még átgondolom. - rántottam vállat.

Elköszöntem majd tovább álltam, mintha ez az összefutás nem lett volna hatássl rám.
Pedig nagyon is volt.

Chloe szavai sokkal jobban estek mint kellett volna.