Chica

6.

-Teeeeee!!-visította, olyan magas hangszínen a Principessa, amilyen hangot én még elképzelni sem tudtam.

-Igen én.-mondtam. Tudom ennél frappánsabb is eszembe jutthatott volna, csahogy még mindig le voltam döbbenve a mi kis Principessánk hangja miatt.

-Te vagy az aki Cameronnal táncolt.-mire bólintottam-Akkor most jól jegyezd meg, amit mondani fogok. Ő. Az. Enyém.- mondta tagoltan mintha valami hülyéhez beszélne.

-Figyelj! Egy, nem vagyok hülye, úgyhogy légyszi úgy beszélj hozzám, ahogy egy normális emberi lényhez szoktak.-kezdtem hozzá viszonylag nyugodtan a monológomhoz- Kettő, semmi közöm Cameronhoz, csupán táncoltam vele. Még azt sem tudom ki ő.-erre mindhárman lefagytak, úgy tűnik általában az emberek, főleg lányok ismerni szokták a táncos fiút.- Úgyhogy ha megbocsátotok most visszamennék és örülnék ha máskor nem feltételeznétek olyat, ami nem igaz. Ja és az emberek nem tárgyak, úgyhogy szerintem ne is beszélj róluk úgy.-tettem hozzá mellékesen. Ezzel hátra sem néze kimentem a mosdóból vissza a buliba.

Amikor visszaértem láttam, hogy nagyon jól elvannak a többiek, így megengedtem magamnak még egy gyors túrát a sütikhez. Igen tudom, hogy lehet, hogy ez beteges, mármint az, hogy ennyire ragaszkodom az én jó öreg, mennyei barátamhz, dehát na, isteniek! Felkaptam egy mogyorókrémesnek kinéző muffint és éppen beleharaptam volna, amikor mögém lépett valaki és megszólított.

-Áh hát itt vagy, már azt hittem nem akarsz velem találkozni.-mondta Cameron, a hangjából ítélve legalábbis. Erre szépen lassan megfordultam és végigmértem, úgy tűnik megszokta, hogy ezt csinálják az emberek. Van egy olyan érzésem, hogy főleg a lányok szokták.-Tetszik, amit látsz?-hát ennyit a varázsról.

-Kellene?-kérdeztem felvont szemöldökkel, mire felnevetett, majd kezet csókolt(?).

-Cameron vagyok.-mutatkozott be, bár a szeme csillogásából sejtettem, hogy tudja, hogy én tudom, hogy ki ő. Nos valamilyen mértékben tévedett, ugyanis csak a nevét tudtam, és azt, hogy ő a nagymenő a suliban.

-Stella.

-Nos Stella örülök, hogy megismerhetlek.-villantott egy csábos mosolyt. Hát haver, ha azt hiszed, hogy ez rám hatással van, akkor nagyot kell, hogy csalódjál.

-Úgyszintén.-majd én is bevetettem vonzerőmet, amit oly gyakran használtam már, különböző, hmm...hogy is mondjam, nem túl emberbarát férfiaknál. Hát náluk bevált, és ahogy láttam a szépfiúnk is meglepődött csöppet, hogy nem olvadtam el az előző mosolyától. Ezzel hátat fordítottam neki és otthagytam.

A tömegben utat törve elindult egy latin szám. Imádok ezekre tácolni, olyan...szenvedélyes? Ekkor valaki hirtelen elkapta a karom és magához rántott. Amint a szemébe néztem az illetőnek tudtam, hogy ki ő. Az az ember, akit már elég régóta ismerek, és mindig is tetszett. Félreértés ne essék nem vagyok belézúgva, csupán tetszik. Finnick O'Brien. Ő is az ügynökségnél van. Kiváló harctehetséggel rendelkezik, és nagyon jól végzi a munkáját. Tapasztalatból mondom, ugyanis voltam már vele küldetésen.

-Hello Stella. Örülök, hogy láthatlak itt, reménykedtem benne, hogy ide raknak titeket is.

-Szia Finnick.-mosolyogtam rá.

-Esetleg felkérhetlek egy táncra?-kérdezte mosolyogva. Annyira szeretem, amikor mosolyog. Kis gödröcskéi lesznek.

-Hát....nem is tudom.-játszottam a gondolkodót.Mire hirtelen magához rántott. Elkezdtünk lassan mozogni a zene ritmusára, majd amikor kipörgetett és vissza a fülébe súgtam a kérdésére a válaszom.-Ha mutatsz, majd egy közeli cukrászdát, akkor természetesen.-Erre halkan felnevetett.