Chica

32.

Madárcsicsergés közepette sétáltam a ház felé. A nap sugarai beszöktek a fák lombjai között. Igazi nyári idő volt. 

Útközben összefutottam pár katonával akik nos...úgy néztek rám mint aki hálóingben van. Hát nem sokat tévedtek, azonban voltak olyanok is akiknek mást is láttam a szemükben. 

Szánalmat. Utálom ezt az érzést. Engem ne szánjon senki. Max én szánhatom magamat, de más ne csinálja. 

Mivel nagyon éhes voltam, így úgy döntöttem, hogy rögtön az ebédlőbe megyek. Az épületben még több emberrel futottam össze, akik általában utánam fordultak. Na igen nem mindennapi látvány!

Amikor benyitottam az ebédlőben szerencsémre vagy szerencsétlenségemre csak Cameron volt bent. Nem is akarok belegondolni, hogy mit reagált volna a királyné. 

Amikor Cameron felnézett és meglátott félrenyelte a kajáját. Úgy tűnik ebben a házban mindenki félrenyel mindent. 

Miközben ő a mellkasát ütögette én szép komótosan besétáltam a konyhába. Nem volt kedvem az arcát nézni, így inkább eszek a konyhában, mint hogy vele kelljen egy légtérbe hosszabb időn át tartózkodnom. 

A konyhában már sürgés-forgás volt, gondolom már az ebédet csinálták, vagy én nem tudom. 

-Szia Chris.

-Szia Hercegnő! Csináltam neked valamit.-nem is láttam hol van, csak a magas sapkája közeledéséből vettem észre. Aztán amikor megláttam hogy mit tart a kezében jobban szerettem bárkinél abban a pillanatban.

-Ahwww, megmentő vagy! Egy isten!-hálálkodtam neki. Kakaós csigaaaa. Egy egész tálca kakaós csigát rakott le elém. 

-Tudom, tudom. Na kíváncsi vagyok milyen lett.-ott állt mellettem és nézte ahogy beleharapok.

-Mmmm...Memagyohmfhiohm.-mondam neki. Vagyis inkább próbáltam mondani neki.

-Szóval nagyon finom?-kérdezte. Nem tudom honnan találta ki hogy mit mondtam, de végülis az a lényeg hogy megértette. Sűrűn bólogattam neki és meg sem vártam hogy lenyeljem az első adagot, máris haraptam bele újra. Isteni csodát sütött. Szinte habzsolva ettem meg az első hármat és csak utána kezdtem el lassítani. Nagyon finom volt! Nagyjából amikor végeztem volna akkor nyílt az ajtó és lépett be rajta a nem kívánt személy. Nem, nem a királyné.

Fura mert jelen pillanatban Cameront jobban utálom mint őt. Hét ezt sem hittem volna, ha egy pár nappal ezelőtt azt mondták volna nekem hogy ez fog történni arcba röhögöm az illetőt. Talán még le is öntöttem volna valamivel, mert mégis kinek képzeli magát hogy ilyet mer feltételezni a barátaimról...

Ch...barátok? Ha ez a barát fogalma inkább ellenségeket kérek. Azokról legalább tudom hogy nem szeretnek és ellenem vannak. Ők nem titkolják el hogy ki akarnak játszani.

Cameron körbenézett a teremben és megállapodott rajtam a tekintete. Egy pillanatra láttam benne a meglepődést, gondolom az érzelemmentes arcomon lepődött meg, de utána rögtön visszavette ő is a maszkját (*Ugye milyen jó fiú Cameron, hord maszkot!? Ebben a vészterhes időkben muszáj...*). 

-Stella velem jönnél az irodámba?-na erre síri csend lett a konyhában. És higyjétek el hogy ez nagy szó ebben a helyiségben. Mindenki abbahagyta azt amit csinált és vagy engem vagy a herceget nézte. Én csak bólintottam válaszul és mintha valaki csak megnyomta volna az indítás gombot mindenki visszatért az eredeti elfoglaltságához. 

Elindult kifele én meg visszafordultam a kakaós csigáimhoz. Békésen haraptam bele egy újabba amikor megéreztem magamon egy tekintetet. Felnéztem és Chris nézett rám szúrós szemekkel. Kérdő tekinetet vágtam mire ő az ajtó felé bökött. Elhúztam a számat, de elindultam a herceg után. Persze a kezemben lévő kakaós csigát vittem magammal.