8.

42 5 0
                                    

Amikor hazaértem  a lányok még nem voltak itt. Úgy voltam vele, hogy nem várom meg őket inkább lefekszem. Felmentem az emeletre és elmentem zuhanyozni. Tudni kell rólam, hogy én általában zenére végzem az esti rutinokat, vagyis igazából mindent amit lehet. Miután ezzel végeztembekaptam valami harapnivalót, majd elmentem fogat mosni. Eközben jött egy üzenetem. Szépen átsétáltam a szobámba és megnéztem kitől jött, 2 ember írt. Lily:

-Sziokaa, minden rendben?-erre gyorsan írtam egy igen választ és mondtam, hogy majd holnap mesélek mert lefekszem. Aztán megnyitottam a másik üzenetet. Jack írt:

-Hello Lea, minden oké veled? Semmi komoly ugye?

-Szia Jack! Igen minden rendben, szerintem tényleg csak sok sütit ettem. Pls vigyázz a lányokra és a taxiig kísérjtek ki őket!-Hah persze, majd pont én ettem sok sütit...Jó vicc! Sütiből sosem elég! (lehet hogy ez lesz a mottóm)

-Igen is anya!-erre hangosan fel kellett röhögjek.

-Jól van ksifiam, és a semmit ne feljtsetek el. A lányokon még sál is volt, azt is vegyék fel!

-Na megyek, mert a többiek már integetnek hogy húzzak már táncolni! Szia

-Szia, jó bulizást! Puszilom a többieket!-ezzel kiléptem a chatből, visszamentem a fürdőszobába és elraktam a fogkefét. 

Ezzel a lendülettel bedőltem az ágyba. És elkezdtem bámulni a plafont, azaz a nagy büdös semmit. Király tevékenység. Eközben az agyamban száguldoztak a gondolatok (igen tudok gondolkodni). Összességében ez egy nagyon jó nap volt. És még küldetést is kaptam. Még több dolgot is véggigondoltam az akcióval kapcsolatban, miközben egyre inkább kezdett elhatalmasodni rajtam a fáradtság. Végül beszippantott az álomvilág.

***

Reggel arra ébredtem, hogy valaki rámugrik. Várjunk csak, ez nem lehet hisz Lil is későnkelő....Jaaa Hayley is velünk lakik! Eközben az a valaki elkezdett kiabálni:

-Ébresztő, ébresztő! Ez az első tényleges napotok a suliban! Szóval felkelni sé készüljetek el időben, mert én nem szeretek késni.

Mondanám, hogy erre gyorsan felpattantam és szót fogadtam barátnőmnek.....De akkor hazudnék. Szépen lassan felkászálódtam az ágyamból, majd szép komótosan kibotorkáltam a fürdőszobába. Miután ott végeztem visszamentem a szobámba és felöltöztem. Mivel még nem volt hideg ezért egy farmer rövidnadrágot és egy rövidujjút vettem fel, amit betűrtem a nadrágba. Gyorsan megfésültem a hajam és inkább nem kezdtem vele semmit csak hagytam, hogy lazán a vállamra omoljon (meg a hátamra, de ezt sosem szokták mondani szóóval...hagyjuk). Mikor leértem a földszintre láttam, hogy míg Hayley pörög addig Lil is ugyanilyen fitt, mint én. Mivel Hayley volt olyan kedves és izgult helyettünk is az első napunk miatt ezért alig hagyott minket reggelizni, így ott kellett hagynom a második zsömlémet. Ki az a kegyetlen aki megfosztja az embert a zsömléjétől hajnalban? Segítek a válasszal! Hayley. De legalább időben beértünk a suliba. Amint beléptünk az aulába Hayley elfutott a büfébe kajáért, mert a nagy sietségben nem hoztunk uzsit. Ajánlom neki, hogy sok mindent vegyen, ugyanis utálom ha megfosztanak a kajámtól, komolyan ezt még a főnökeim is tudják. Olyankor álltalában kezelhetetlen vagyok és dühös. És ugyan ez sokszor jól jön, nem nagyon szeretik ha még ők sem tudnak irányítani. Ez van, irányításmániások...Nem csak viccelek, bár ha így belegondolok lehet hogy tényleg azok...Na jó, mindenkitől bocsánat, a reggeli gondolkodásmódom nem túl...normális? És végszóra megérkeztünk a terembe. A (mi) fiúink még nem voltak bent.

 -Hogy hogy a srácok még nincsenek bent?-jött be Hayley is a terember. Egy halom kajával a kezében.

-Úúúúú! Kajaaaa!!!!- vették észre a fiúk is. Na azt már nem! Felálltam, és elindultam a barátnőm felé. Erre a hátam mögül hallottam egy kisebb kuncogást, hát Lily már ismer. 

-Sziasztok srácok bocsi, de ez a mi kajánk. Hayley elrángatott hamar így nem tudtuk befejezni a reggelit, úgyhogy ez a mienk, sorry!

-Mi erről nem tehetünk, de tudjuk, hogy Hayley kedves lány és nekünk is hozott!- kezdte el rögtön a dumáját egy srác....várjunk csak, ő nem is a mi osztályunkba jár! Most, hogy kürölnéztem Principessáéknál több számomra idegen srác is ült.

-Bocsi ismeretlen gyerek, de ez most tényleg a mi kajánk és szeretnélek megkérni, hogy most húzz el mert ideges vagyok ha megfosztanak a kajától! Szóval még egyszer szeretnélek megkérni, hogy most állj arréb had jöjjön oda hozzánk Hayley. Az említett személy egyébként végig csöndben nézte a harcunkat, úgy tűnt nem is nagyon akart beleszólni.

-Ez nagyon jó! Szóval nem tudod ki vagyok? Had világosítsalak fel!- kösz azt kihagynám! Elég jó vagyok bioszból. Sajnos ezt nem mondtam ki de felhúztam a szemöldökemet válaszul neki. Eközben ő röhögött egyet. Kezd egyre inkább felhúzni!- A nevem Brian, az évfolyamtársad vagyok, mellesleg csodálkozom, hogy nem ismersz, ugyanis minden lány ismer. Na nem baj, tőled elfogadom, amúgy is új vagy!- és szépen végigmért.

-Igazán sajnálom, hogy csalódást kell okozzak! De mostmár tényleg menj odébb légyszi!- mondm szerintem viszonylag nyugodtan.

-Tetszik, hogy a sarkadra állsz- örülök, hogy tetszik. De ha nem állsz arrébb én esküszöm...-de akkor is kapok abból a kajából!-na itt lett elegem. Megfogta a karját gyors fordítottam egyet hogy a hátánál legyen és közben egy kicsit kicsavartam. Semmi különös csak kicsit fájdalmas.-Aúúúú! Neked elment az eszed!- elengedtem, erre gyorsan hátrébb lépett és végigmért (megint).

-Nos köszönöm, hogy végre odébálltál!- ezzel szépen odasétáltam Hayleyhez, aki döbbenten állt ott. Amikor visszasétáltam a helyemre a többiek még mindig döbbent tekintettel álltak/ültek/feküdtek(?) ott ahol voltak. Mikor leültünk mindenki észbekapott és visszatért a csapatához és folytatta tevékenységeit. 

-Szóóóval, a fiúk miért is nincsenek még itt?-tért vissza Hayley a kérdésére.

-Talán, mert őket nem rángatta ki senki korán reggel az ágyból!- néztem szúrós szemmel a lányra aki erre felnevetett Lilyvel együtt, eközben én is mosolyogva fogtam neki egy briósnak. 

A szünet további részében beszélgettünk, ettünk és sokat nevettünk a lányokkal. De a fiúk még mindig nem jöttek meg. Épp mikor egy újjabb viccen nevettünk, amit Dave mondott nekünk akkor csöngettek be.

És elkezdődött az első óránk!

Remélem tetszett, ha így van kommentelj vagy csillagozz ( nem tudom ezt hogy kellene mondani)!❤️ A helyesírási hibákért bocsi! 🙄

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Remélem tetszett, ha így van kommentelj vagy csillagozz ( nem tudom ezt hogy kellene mondani)!❤️
A helyesírási hibákért bocsi! 🙄

Puszi mindenkinek! 😘

Ui.: Hádész bácsi cumikát hozott a mucikánaaak! (ezt muszáj volt😁)

ChicaWhere stories live. Discover now