Chica

39.

Leo úgy futkosott a szobámban mint eg gyerek. Mindent megnézett, mindenhova bekukkantott. Emlékeztetett valakire....

Magamra. Én is ugyanezt csináltam, amikor először láttam a szobát. Lehet hogy nem mindenkinek nagy szám ha van saját lakosztálya, vagy valami olyasmi. De nekünk, akik megtapasztalták, hogy milyen másokra szorulni, nagyon sokat jelent. Ugyan nekem nem olyan értelemben kellett más emberek segítsége, mint Leonak...mégis átéreztem a helyzetét.

Nekem otthonra volt szükségem. Családra. Arra hogy befogadjanak, hogy mondhassam azt hogy nem vagyok egyedöl, hogy számíthatok valakire. Hogy állnak mögöttem, és ha szükségem van rájuk bármikor ugranak.

Többé-kevésbé megkaptam ezt. Ott volt az ügynökség a hátam mögött. Azon belül is különleges emberek. Ott volt Lily, a családja. Ott volt Emma is.

Ő is rengeteget segített nekem....bár ő nem a szüleim elvesztése után.

A fejemben elkezdtek lejátszódni a újra és újra a képek. Elősz9r a szüleimről, majd a tűzről.

Fura, sok helyről hallottam azt hogyha egy ember elveszít valakit, nem szereti, nem meri használni azt ami közrejátszott a szerette halálában.

Velem nem volt ilyen. Még most is szeretek repülni. Nem félek tőle. ahogy a tűztől sem. Sőt! Imádom nézni. Olyan...megnyugtató.

-Stellaa!-szólt Leo. Rákaptam a tekintetemet.  Úgy tűnt nem most szólt először.

-Bocsi. Elkalandoztam. Mit mondtál?

-Azt észrevettem. Azt hogy nekem lassan mennem kell.

-Ki van zárva! Késő van. És ahogy láttam a motorodon kiégett a lámpa.

-Basszus tényleg!-kapott a fejéhez.

-Itt maradsz. Majd holnap, világosban hazamész. Vagy a kávézóba. Nekem mindegy. De most nem mész sehova az tuti.-jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

-Jól van főnök, nem megyek sehova.-tette fel a kezét védekezően Leo. -De azért a mosdóba elmehetek?-kérdezte sanda vigyorral.

-Persze.-nevettem fel.-De ha rajtakaplak hogy az ablakon mászol ki...-tettem fel a kezemet fenyegetően.

-Ne aggódj nem fogok. Nem tudnám itthagyni ezt a szép...szobát.

-Bunkó!-dobtam neki a párnát. Nevetve elkapta, majd elment a mosdóba.-Mindjárt jövök, szerzek neked takarót, meg plédet. Talán egy matracot is tudok szerválni.

-Okéé.

Elindultam megkeresni Miat. Ő az én megmentőm az ilyen helyzetekben. Szerencsémre az eslő sarkon nekimentem. Az már kevésbé volt szerencsés hogy elejtette a kosarat ami a kezében volt, és kiestek a ruhák.

-Oh Mia nagyon nagyon sajnálom!-hajoltam le és kezdtem el felkapkodni a ruhákat a földről.

-Semmi gond!

-Legalább a most kimosott ruhák azok?

-Igen.-felelte nevetve.

-Oh ne már! Bocsi!

-Tényleg semmi gond!-gyorsan végeztünk.

-Figyelj! Épp téged kereslek. Segítened kellene. Takaróra, plédre és esetleg egy matracra lenne szükségem.

-Oké, rendben. Gyere velem.-elindultunk a folyosón, közben Mia érdeklődve felém frodult.-Na és ki alszik itt?

-Öhm, Leo. nem tudom ismered-e.