Chica

29.

-És Stella pontosan milyen sérülésed is van?-tette fel az omniózus kérdést Hayley.

-Leestem lovaglásnál a lóról és hát nem esett túl jól az esés. Cameron orvosa pedig ragaszkodott hozzá hogy maradjak ott amíg fel nem épülök teljesen.

-Áh igen, Lola már csak ilyen.-tette hozzá Will is, küldtem felé egy hálás pillantást amire csak visszamosolygott rám.

-Egyetértek, nekem volt már olyan hogy enyhe zúzódást is naponta vizsgált, hogy biztos minden oké legyen.-kontrázott Callum is, ezért őt is megajándékoztam egy mosollyal. Csak biccentett egyet válaszul.

-De legalább biztos jól végzi a munkáját.-tette hozzá Lily.

-És mi volt az elmúlt napokban a suliban?-kérdeztem remélve hogy ezzel elterelem a figyelmet a sérülésemről. A tervem bevált mert egymás szavába vágva kezdtek el mesélni, hogy melyik tanár kit és hogyan szivatott.

Őszintén nem nagyon figyeltem és egy idő után már nem is csak nekem mesélték hanem egymás között is kitárgyalták.

-Legalább tégy úgy mintha figyelnél.-súgta nekem oda Göndörke. Elnevettem magam és bólintottam egyet válaszul.

Egy órát vagy talán másfelet voltunk együtt és utána kitettünk mindenkit otthon. Kicsit fura volt hogy csak hárma ültünk a kocsiban és viszonylag csend is volt. A két fiú ült elöl és halkan beszélgettek és pedig az ablakon kibámulva néztem az elsuhanó tájat.

Amikor behajtottunk a kapun ismét el kellett ámuljak hogy milyen fantasztikusan is néz ki ez a ház. Will leparkolt a bejrat előtt és megvárta míg kiszállunk, utána pedig elvitte a kocsit a helyére. Mután bementünk Callum elköszönt én meg úgy döntöttem megyek és boldogítom Cameront. Amikor a dolgozójához értem kopogtam egyet mire jött egy "szabad" válasz én pedig benyitottam. Felnézett, és amikor meglátott rögtön elmosolyodott.

-Na, milyen volt? Hol voltatok?

-Nagyon jó volt, Burgerezni voltunk, de a parkban ettük meg.

-Örülök!

-Szóvaaaal, vannak lovaid és még csak nem is mondtad ? És mi az hogy leestem a lóról?

-Igen vannak, egy egész istálló, majd ha szeretnéd megmutatom. Az jutott először eszembe, remélem nem irtózol a lovaktól mert úgy elég nehéz lenne megmagyarázni hogy mit is kerestél a közelükben...

-Nem, nem irtózom tőlük, sőt egész jól lovagolok. Majd mutasd meg!-felállt és lassan odasétált hozzám. Én csak a tekintetemmel követteml, nem mozdultam. Odasétált a hátam mögé. A nyakamról eltűrte a hajamat, közben pedig kezével hozzáért a nyakam vonalához. Kirázott az érintésétől a hideg.

-A sors akarta úgy hogy leess arról a bizonyos lóról és most itt lehess...Nem gonolod?-kérdezte tőlem sttogva. Éreztem a leheletét a nyakamon és a fülemen.

-Nos, a jövő kiszámíthatatlan ha én is benne vagyok! - elnevettemagát és hátrébb lépett. Kifújtam az addig bent tartott levegőt, majd szembe fordultam vele.-És te hogy haladtál?

-Egész jól. Mit szólnál ha sétálnánk egyet?-kérdezte rajtam tartva a tekintetét.

-Ha...-a mondatomat megzavarta a telefonom csörgése. Megnéztem hogy ki hív és rögtön még nagyobb mosoly terült szét az arcomon. Felvettem közben pedig ránéztem Cameronra.

-Szia Finnick!

-Szervusz Stella! Hallottam a sérülésedről, minden rendben?-Cameron még mindig engem nézett. Az arca nem mutatott semmilyen érzelet, de a szeme szúrós volt és átható.