Chica

23.

Megvan az az érzés, amikor ott vagy egy baromi nagy házban és foggalmad sincs, hogy merre kellene menni? 

Hát nekem megvolt! Ugyan amikor Cameron hozott a szobámba akkor figyelhettem volna....de nem tettem. Túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy mi baja volt. Hát mostmár késő bánat. Ezzel csak annyi gond volt, hogy tényleg nem tudtam hogy merre kell menni. egy ideig megvolt és szinte biztos voltam benne hogy tudom, de aztán valószínű rossz irányba fordultam. 

Mi a fenének kell valakinek egy ekkora ház? és mi a fennek kellett nekem pont ide jönnöm? És mi a fenének vettem fel ezt a ruhát? 

Nem mondom hogy kellemes egy ilyenbe futni. Sőt, egyenesen rossz. Egy jó tipp! Ha futni akartok, vagy előre tudjátok, hogy futni kell majd, ne vegyetek fel egy ilyen ruhát!

Szóvaal, hogyha az előbb arra fordultam akkor most erre kellene hogy nagyjából az irány meg legyen. Igen, biztosan erre kell menni! újra futni kezdtem és sikeresen befordultam az egyik sarkon...

Vagyis csak sikeresen befordultam volna...ha nem ütközök neki valakinek. Majdnem hátraestem, de az a valaki volt olyan jófej és elkapott. A derekamnál fogva. Hát...legalább elkapott. Mikor visszatért az egyensúlyom megnéztem hogy ki az akinek ilyen fantasztikusan nekimentem.

Hát nem erre számítottam. Sokkal inkább egy újabb görög félistenre. 

-Jack? Te mit keresel itt?-kérdeztem tőle szájtátva, majd csak egy pillanat múlva jutott eszembe hogy lehet be kéne csukjam a szám...na mindegy. Csak nem néz annyira hülyének...bááár, végülis már úgyis tudja hogy az vagyok szóval tényleg mindegy.

-Nos tudod van egy legjobb barátom, akit mellesleg Cameronnak hívnak. és képzeld itt lakik.

-Komolyaan? Nem is tudtam.-erre elnevette magát.

-Igen képzeld, ráadásul herceg is.

-Na neeee, komolyan? Nem hiszem el.

-Pedig igaz.Oh amúgy bocsi hogy nem mondtuk el hogy herceg.

-Áh semmi baj. 

-És hogy vagy? 

-Oh köszönöm már jobban, de Lola még azt mondja pihennem kell.-reménykedtem hogy Jack nem tudja hogy ki is vagyok. Az nem lenne túl jó. Csak veszélybe sodornám. Remélem volt Cameronnak annyi esze hogy nem mondta el.-Basszus! Cameron!-erre furán néuett rám.

-Vacsorán kellene legyek de eltévedtem. A szobámtól még ne találtam el az ebédlőig. Tudod merre van?

-Persze hogy tudom. Így már értem a nagy futkosást.-ekkor végigmért, majd végre elindult.-Erre gyere!

Csöndben sétáltunk egymás mellett. Végül megállt az ebédlő előtt én pedig hálásan fordultam felé.

-Nagyon köszönöm!

-Semmiség, most viszont menj! Különben még jobban kiakasztod az anyját.

-Ah ne is mondd, előre félek. Ha meghalok, kék rószát kérek a síromra.-felnevetet.

-Meglesz-válaszolt mosolyogva.

Én pedig vettem egy nagy levegőt és benyiottam az ebédlőbe. Csodásan meg volt terítve, és Chris kitett magáért. Egy egész osztály jóllakott volna abból ami ki volt ide téve.

-Késtél.-ééés vissza s tértem a valóságba. 

-Elnézést.-nem fogok neki mentegetőzni. Cameron felállt és odaállt az üres székre. Odasétáltam, ő pedig kihúzta nekem a széket. Micsoda úriember!