Chica

30.

Szinte levegőt is elfelejtettem venni az elém táruló látványtól. A mellettem ácsorgó fiú egy ideig mosolyogva nézett, majd lelépett mellőlem. Én pedig még mindig tágra nyílt szemmel és leesett állal bámultam az előttem lévő területről. 

Egy pokróc volt leterítve, tele mindenféle finomsággal. Körülötte gyertyák voltak meggyújtva, amik még úgyis gyönyörűen néztek ki hogy még nem ment le teljesen a nap. A pad ahova először leültem ezen a szigeten is gyönyörűen ki volt világítva. Fel voltak rá aggatva virágok és fényfüzérek is. A pokróchoz vezető út széle is tele volt gyertyákkal. Pár fa ágáról is ilyen égő lógott le. Egyszerűen gyönyörű volt!

Egy gyetyafényes pikniket kaptam.

-Tetszik?-kérdezte Cameron, amikor előbújt egy fa mögül és nekitámaszkodott. Éjsötét haja a szemébe lógott és a tekintetének különös fényt kölcsönzött a gyertyafény. Egyszerre volt hátborzongató és elbűvölő. A tekintete fogva tartotta az enyémet és egyszerűen nem bírtam levenni róla a szememt. Vonzott. Különös érzéssel töltött el ez az egész. Alig bírtam megszólalni...

-Na..nagyon. Te csináltad?-milyen baromság már, persze hogy ő tervezte! Hülye vagy Stella! A mondatomra felnevetett én pedig kínosan mosolyogva néztem.

-Hát a kaják Chris művei és Mia is besegített a díszítésbe, de az ötlet az enyém igen. Szabad?-ért közben oda elém. Őszintén szólva lemaradtam arról ahogy elindult felém, de sebaj. Odanyújtotta kezét és áthatóan nézett. Mivel a hangom elveszett valahol az éterben így csak bólintottam egyet, és beleraktam a kezébe az én kezemet. Megint végigfutott rajtam a borzongás, de próbáltam nem törődni vele. 

Odavezetett a pokróchoz és leültünk. Gyönyörűen volt megterítve és látszott hogy Chris megint kitett magáért. Ínycsiklandó illatok voltak a levegőben. Raktam a tányéromra egy kis ételt és csendben elkezdtem enni, miközben ő is megismételte a mozdulataimat. 

-Mesélj kicsit magadról!-kért hallkan és engem nézett.

-Nem tudom mit mondhatnék, nincsenek olyan nagyon fontos dolgok az életemben.

-Hát szerintem vannak! Eleve az érdekes aki vagy, és itt nem arra gondolok, hogy ügynök vagy hanem a személyiségedre. Biztos voltak olyan pontok az életedben amik azzá tettek aki vagy...-nézett még mindig engem. BUMM, ez betalált. Igen, voltak, csak épp nem pozitív dolgok.

-Erről nem szeretek beszélni.-mondtam neki halkan, miközben a tányéromon lévő halat néztem. Ugyan hiányzott a feje, de még így is szomorúan nézett ki. Tükrözte a hangulatomat.

-Mindenkinek vannak nehéz pillanatok az életében...És tudod hasznos ha valakinek elmondod, kiöntöd a szíved.-éreztem a tekintetét magamon.

-Ez a beszélgetés eleve halálra volt ítélve.-kaptam fel a fejem, hirtelen felpattantam és elindultam visszafelé. Útközben elkapta a csuklómat ami miatt szúrós tekintettel néztem rá. 

-Várj...Stella én sajnálom! Nem kellett volna kérdezősködnöm! Tudom néha túl erőszakos vagyok. De nem szoktam meg hogy nem válaszolnak nekem, és új volt ez a helyzet. Sajnálom!-tényleg látszott az arcán, hogy sajnálja, azonban gyűlölöm ha rám akarnak erőltetni valamit. Pár percig mérlegeltem a dolgokat. Ott volt az egyik oldalon a sértődésem, ami szerintem tök jogos. És a másikon pedig a tömérdek kaja, amik még mindig fantasztikus illatokat árasztottak magukból, amiktől összefutott a nyál a számban. Hát persze hogy a másodikat választottam! Meg hát nem kap minden nap az ember gyertyafényes pikniket. Egy hercegtől! Azt kihagytam...

Nem válaszoltam neki, csak bólintottam egyet és elindultam vissza a helyemre. Leültem és csendben elkezdtem enni. Újra! 

-Újra!