Chica

18.

Tudom hogy itt az elején nem szoktam véleményt és stbt. mondani, és én sem nagyon szeretem más köyvekben...általában át szoktam tekerni. Viszont szeretném megköszönni hogy több mint 200 megtekintés van a storyn!! Tudom hogy ez másnak nem sok, viszont nekem nagyon sokat számít, hogy egyáltalán van akit érdekel! Hálás vagyok nektek, hogy itt vagytok, és azoknak pedig le a kalappal, akik eljutottak idáig! ❤️😘

Na mostmár hagylak titeket olvasni!😊❤️

-Kisasszony a királyné várja.-komolyan mondom nem lehet pihenni hagyni az embert!! Most ezt miért kellett?? Én csak egy nyugodt délutánra vágytam. Vagy napra....azt sem tudom hány óra. Ráadásul megint ez a srác hozza a hírt. Komolyan mondom gyászhuszár. Vagy legalábbis a rossz hírek hírnöke....

Szép komótosan felálltam. Semmi kedvem nem volt a királynéval beszélgetni azok után, amit hallottam. Viszont mégiscsak valamilyen formában az alkalmazottjuk vagyok, így muszáj szót fogadnom neki. Elindultunk hárma kifelé az ebédlőből. úgy tűnik ez számomra egy elég szerencsétlen hely, mert eddig nem nagyon történt elem jó dolog ebben a teremben. Miután kiértünk elvesztettem a fonalat. Nem nagyon figyeltem az útvonalat, mert kétlem hogy olyan gyakran beszélni szeretne velem majd a királyné. Vagy ha mégis akkor majd elvezet hozzá vaaki. Csendben meneteltünk a viszonylag kihalt folyosókon. Amikor ránéztem Cameronra, azt láttam, ahogy komor tekintettel mered maga elé. 

Hát ennél biztatóbb látványt is láttam már! Komolyan mintha a halálomra kísérne! Szerintem még Hádész is boldogabb arcot szokott vágni...Mondjuk ha a halottakról van szó lehet hogy nem. Szerintem már unja, hogy annyi lélek van a Birodalmában. Mondjuk a helyében én is unnám. Ott áldogállnak, mint a zombik és nem csinálnak semmit! Még gondolkozni sem gondolkoznak. Aztán ott van az elízium, ahol a hősök vannak. Azok meg egyfolytában csak szórakoznak. Két ellentéte egymásnak a két hely. És akkor ott van szerencsétlen Hádész, aki halálra dolgozza magát, mert nem tud mit csinálni, ez jutott neki. Hát nem szívesen lennék a helyében. 

-Khmmm..-hallok magam mellől egy torok köszöülést. Ja! Vissza kéne térnem a jelenben, vay inkább a való világba! Ránézek a mellettem álldogáló srácra, majd a mögötte álló Cameronra. Valószínűleg arra vártak, hogy visszatérjek az élők sorába. bólintottam nekik egyet, erre a srác bekopogott az ajtón. Válaszként jött bentről egy "Szabad". Még jó hogy szabad. Miatta kellett otthagynom a konyhát és a készülő tiramisumat! 

Megpróbálom nagyon nagyon mélyre űzni az idegességemet, mert van egy olyan érzésem, hogy idegörlő percek várnak rám és jobb ha nem az első pecben robbanok fel. Egy takaros kis dolgozószobába lépünk, azonban nincs túl sok időm körülnézni, mert a királyné megszólít minket, miközben int a srácnak, hogy elmehet.

-Kérlek üljetek le.-int nekünk az íróasztal előtti székekre. Miután megtettük amit kért, folytatta rám nézve.-Kapsz egy szobát, mivel Lola azt mondta még egy darabig itt kell maradnod.-nézett megvetően az odébb álló Lolára, ám ő ügyet sem vetett rá, hanem bátorítólag rám mosolygott. Észre sem vettem, hogy ő is itt van!-És ruhákat is!-itt szép lassan végigmért, majd a végén vágott egy kisebb fintort. A kezem ökölbe szorult, ám nemcsak nekem nem tetszett amit tett hanem a fiának sem. Cameron hirtelen fel akart pattani, és sejtésem szerint, jobbik esetben megint kiabálni vele, rosszabbik esetben nekirontani. Szerencsére a kiváló reflexeimnek, időben odakaptam a kezemet és ülésre kényszerítettem. Éreztem ahogy a kezem alatt minden izma megfeszül, azonban nem tudtam ezzel foglalkozni, mert próbáltam olyan arcot vági, mint akit nem zavart a királyné fintora.

-Igazán köszönöm, de nincs szükségem új ruhákra.-mondom neki viszonylag nyugodtan, és még egy enyhe mosolyt is arcomra erőltettem.

-Szerintem van! És tudtommal nincsenek nálad a ruháid, úgyhogy az ittlétedre apsz újakat. Már meg is bíztam valakit a beszerzésükkel.-jelentett ki úgy, mint aki lezártnak tekinti a témát. Mindeközben a kezemet nézi amivel még mindig Cameront fgom. erre eszembe jut hogy mit is csinálok és elkapom a kezemet. Viszont az utolsó mondatától elég ideges lettem! Mégis ki ő hogy eldönti, hogy miket veszek én fel, vagy hogy kérek-e új ruhákat?! Jó értem, hogy királyné, de nem az enyém és nem is az anyám, szóval csak hagyjon engem békén! Éppen készültem felpattanni és az arcába vágni a gondolataimat, amikor egy kezet éreztem a felkaromon. Úgy tűnik fordult a kocka! Cameron lágyan fogott, ám határozottan, és nem tudtam volna könnyen kiszabadulni. De nem is akartam. Csak magamnak ártanék, ha szembeszállnék most a királynéval. És ezt mindenki jól tudta a szobában. ezért is fogott le Cameron.

-Rendben köszönöm!-ezzel felálltam és mit sem törődve a királyné döbbent tekintetével elindultam kifelé. Közben még hálásan rámosolyogtam Cameronra, amit ő viszonzott és elhagytam a szobát. Amint kiértem onnan úgy kaptam levegő után, mintha az elmúlt percekben nem  jutott volna oxigénhez a szervezetem. 

Úgy döntöttem sétálok egyet. És az ösztöneimre hallgatva elindltam valamerre, remélve hogy kijutok ebből a szörnyű házból. Pár perc után sikeresen kint találtam magam az udvaron. Elindultam előrefele.

A gondolataim ide-oda zakatoltak, miközben én a kilátásban gyönyörködtem. Az egész helyből az udvar a kedvencem. Egyszerűen mintha egy mesében lennék, vagy legalábbis egy teljesen más világban! Mindig is szerettem a természetben járni, de azért ott is van különbség a szép és a varázslaot között! Egy kis sétányon mentem végig. Kövek voltak a földön, mintha lépcsőfokok lennének. Körülöttem fák mindenhol, a nap besüt az ágak között. Madarak és különböző állatok hangjait hallom. Úgy hatnak rám mint Hulkra a könnyűzene. Nagyon gyorsan megnyugszom és béke költözik a lelkembe. Mintha semmi gondom nem lenne a világban. Csupán annyi feladatom van, hogy itt legyek és boldogan sétálgassak. A lelkem olyan könnyű, mint már nagyon régen volt. A szívem csordultig van szabadsággal és szeretettel. Hallgatom a madarak dalát és közben a végére érek a kis útnak. A végén kövek között apró tavacska és vízesés található és itt is van egy kisebb pad. Elképesztő ez a hely! Emberi kéz munkája mégis oly varázslatos! A gondolataim lenyugodtak és csak a körülöttem lévő dolgokkal foglalkoznak. Ezzel a békével és valamilyen külünleges szabadsággal a szívemben ülök le a padra és hunyom be a szemem! Az arcomat a napsugarak cirógatják és egyre inkább érzem az elmúlt napokban felgyülemlett stresszt és fáradságot. A gondolataim még inkább lelassulnak. 

Lassan elragad az álomvilág és elalszom ebben a nyugalomban, azon a tómelletti padon!