stress ~ jikook ✔️

𝙨𝙚𝙘𝙤𝙣𝙙

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Mondják; ,,az élet nehéz." Ennek jelentőségét pedig akkor értettem meg igazán mikor három évvel ezelőtt meghaltak a szüleim. Csak a bátyám és én maradtunk egymásnak.

Nehéz volt, túlságosan fájt egyedül maradnunk még akkor is, ha már nem voltunk kisgyerekek. Én akkor már betöltöttem a tizennyolcat, Chanyeol; a bátyám pedig a huszonnégyet. 

A szüleink éppen hazafelé tartottak egy külföldi nyaralásról és mi már tűkön ülve vártuk őket a reptéren, csakhogy már sosem jöttek haza. A repülőgép lezuhant és mi örökre elvesztettük őket.

Először képtelen voltam felfogni, hogy vége és már sosem érezhetem anya szeretettel teli ölelését és nem hallhatom apa bolondos vicceit. Úgy éreztem túl kevés időt kaptunk együtt és ezét gyűlöltem az egész világot, ezzel pedig nem voltam egyedül. Chanyeol minden nap lerészegedett és csak hajnaltájt tért haza, én hiába próbáltam segíteni rajta, nem hallgatott rám. Tudtam, hogy semmi jó nem fog kisülni abból az életmódból amit már hónapok óta folytatott.

Én dolgozni kezdtem, hogy ne kelljen tétlenül és szomorúan tengetnem a napjaim, mert ezt is megtehettem volna, hiszen pénzben nem szenvedtünk hiányt, mégis a munka jót tett nekem. Segített felejteni és lefoglalni magam.

Pincérként dolgoztam egy gyönyörű étteremben, élveztem ezt csinálni még akkor is ha kicsit fárasztó volt. Az idő csak telt, de Chan egyre lentebb került még én a gyógyulás útjára léptem.

Egyszer viszont munka után rendőrök fogadtak mikor hazaértem. A bátyám ittasan összetűzésbe keveredett és leszúrt valakit. Ettől a pillanattól pedig igazán borzalmas dolgok vették kezdetüket.

A férfi akit Chan leszúrt életét vesztette és eljárás indult a bátyám ellen gyilkosságért így elkezdődött az egész jogi procedúra.

Kerestem egy kiváló ügyvédet és mindent megtettem, hogy enyhítsek Chanyeol büntetésén, csakhogy a pénz rohamosan fogyott. Keményebben dolgoztam két állásban, de ez nem volt elég. A házat amiben felnőttünk, ahol még ott élt a gyermekkorunk és a szüleink emléke; el kellett adnom és egy albérletbe költöztem.

Azóta már dolgoztam rengeteg helyen és rengetegszer éreztem, hogy nem bírom tovább, de édesanyám szavai mélyen éltek bennem; ,,történjen bármi ebben az életben; ti örökké maradjatok meg egymásnak, sose engedjétek el egymás kezét."

Chanyeolért ki kellett tartanom; miatta erős maradtam.

A végső ítélet nyolc év letöltendő lett, de már ez is jónak számított. A bátyám azóta belátta mekkorát hibázott, hogy sosem hallgatott rám, én pedig megígértem újra, hogy mindig ott leszek neki.

Két év elteltével az anyagi gondjaim még mindig nem rendeződtek, hiába dolgoztam annyit, hogy fel sem tűnt mennyire egyedül maradtam ezen a világon.

Kirúgtak a főállásomból így sürgősen találnom kellett helyette újat, mert a másodállásom nem fizetett sokat.

Rengeteg kudarc után iszonyú boldoggá tett mikor sikerült bejutnom az egyik leghíresebb vállalat állásinterjúára ahol titkárt kerestek. Nem fűztem túl sok reményt ahhoz, hogy felvesznek, de sokkos állapotban bámultam magam elé mikor felhívtak az interjú után és közölték, hogy megkaptam az állást.

Így történt, hogy már négy hete dolgoztam a vállalatnál amivel többet kerestem mint amikor két állásban dolgoztam. Hihetetlennek tűnt, hogy ilyen szerencsém legyen, de tagadhatatlanul rám fért, hogy jó dolgok is történjenek végre az életemben.