𝙩𝙝𝙞𝙧𝙩𝙮-𝙛𝙤𝙪𝙧𝙩𝙝

1.3K 160 49
                                    

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

A végzet volnál, mit lehetetlen elkerülni, vagy a bennem rejlő legtitkosabb vágy, mit születésem óta bőröm alatt hordok? Talán a kettő egy és ugyanaz s a válasz megkérdőjelezhetetlenül te vagy.

Az, hogy Jungkookal lehettem – az év azon időszakában, amikor a leginkább gyötört az üresség – egyfajta mentsvárat jelentett a számomra. Vele valahogy könnyebb volt minden és nem gondoltam rossz dolgokra, mint például, hogy mennyire egyedül maradtam ebben az életben.

Talán egészen furcsa az, hogy pont a fekete hajúban találtam meg a saját menedékem, de az igazság az, hogy vele egésznek éreztem magam.

A szenteste történt beszélgetésünk többször nem került elő, de tudtam, hogy a férfinek is derengenek a dolgok, valahogy éreztem, hogy tisztában van mindennel, ami akkor elhangzott közöttünk. Viszont az egészen meglepett, hogy ezek után még nyíltabb volt velem.

Jungkook ekkoriban annyira más volt, szinte kiegyensúlyozottnak volt nevezhető és egyáltalán nem volt olyan impulzív, mint általában, sőt...

Fogalmam sem volt, hogy minek köszönhető ez a viszonylag tartós változás, de őszintén odáig voltam a férfi azon oldaláért, amelyet megismerni véltem.

Egyébiránt borzasztóan hálás voltam a fekete hajúnak, amiért megengedte, hogy meglátogassam a bátyámat, illetve a szüleim sírját is, pedig nem sok reményt fűztem hozzá, hogy rábólint a kérésemre.

A férfi dominanciája persze kicsit sem csillapodott, viszont úgy éreztem ezúttal mélyebben megismerhettem az ő valódi énjét, akit még saját maga sem ismerhet igazán.

Az ő hamisítatlan valója őszintén lenyűgöző volt és különleges. Egy erős, domináns férfi volt, ki rendkívül ambiciózus és egyetlen pillantásával eléri, hogy az emberek a lábai előtt heverjenek, viszont mégis voltak édes pillanatai, amelyek miatt a rózsaszín felhők felett éreztem magam.

Felemelő érzés amikor a szavai lágyan ölelnek körbe s szinte finoman simogatják a lelked. Észre sem veszed, de a függőjévé tesz.

Én eljutottam arra a pontra, ahová sosem szabadott volna. Tudtam, hogy elbuktam. Átkoztam magam amiért megtörtént, de világosan ki kellett mondanom az igazságot; életem legnagyobb őrültségét, amelyet elkövethettem.

– Azt hiszem, én tényleg... – suttogtam magam elé, de az utolsó szó a torkomra fagyott s kétségbeesetten bámultam a tükörképemet a fürdőszobában, miközben egy törölközővel szárítgattam szőke tincseimet.

Meddig lehet tagadni a nyilvánvalót? És mi számít tagadásnak?

– Szóval itt vagy – szelte át a helységet váratlanul Jungkook hangja, mire ijedten kaptam rá tekintetem. – Ma elutazunk, egy óra múlva legyél kész – közölte velem a férfi, mire értetlenül néztem rá. – Az újévet máshol töltöm és te is velem jössz – adott sovány választ a fel nem tett kérdésemre.

– Rendben – bólintottam engedelmesen, majd miután a fekete hajú távozott gyorsabb tempóra kapcsoltam, hogy időben összeszedjem magam.

Kíváncsi voltam, hogy hová utazunk, így mikor a Jungkook által kiválasztott ruhadarabokkal teli bőröndömmel lebukdácsoltam a lépcsőn nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg a férfit, aki már csak rám várt odalent a halban.

– Egyébként hová megyünk? – pillantottam fel rá miután elé értem.

– Az egyik nyaralómba – felelte és elvette tőlem a csomagom, ezt követően pedig el is indult a bejárat felé s kisvártatva már a ház előtt álló sportautóban találtam magam, amivel útnak is indultunk hátrahagyva a villát.

stress ~ jikook ✔️Where stories live. Discover now