stress ~ jikook ✔️

𝙨𝙞𝙭𝙩𝙚𝙚𝙣𝙩𝙝

𝙅𝙪𝙣𝙜𝙠𝙤𝙤𝙠

Karórámra pillantva ellenőriztem le az időt, ami pontban nyolc órát mutatott.

- Szóval Park Jimin már megint fel akar húzni... - morogtam idegesen miközben egy fontos e-mailt továbbítottam az egyik leányvállalatunknak.

Miután sikeresen elküldtem a dokumentumot kopogtak az ajtómon én pedig megadtam az engedélyt a belépésre abban a reményben, hogy végre az asszisztensem érkezett meg.
Mikor az illető belépett az ajtón, nem is kellett csalódnom a feltételezésemben, mert a szőke szépség lépett be a helységbe.
Szemeim szigorúan futtattam végig megszeppent valóján és éppen elfogadhatónak nyilvánítottam magamban a megjelenését, mivel legalább az általam jóváhagyott ruhadarabokat viselte, még ha azok pont a legszolidabbak is voltak.

- Késtél. - förmedtem rá szikrázó szemekkel, mire láthatóan összerezzent.

- Én igyekeztem... Sajnálom. - szabadkozott, és vékony hangja pár oktávval magasabbra csúszott idegessége miatt.

- Tényleg azt hiszed, hogy ez engem érdekel? - csaptam az asztalra finomabban, mint ahogy általában szoktam, mikor dühös vagyok. - Hozd már a kávém! Ne csak ácsorogj ott, mint valami szerencsétlen! - szóltam rá, mire az íróasztalomhoz sietett és letette elém a forró italt, majd távolabb is lépett, mintha csak attól tartana, hogy bármelyik pillanatban elkaphatom a csinos derekát és rossz dolgokat tehetek vele, némileg pedig igaza is volt, hiszen van jogom ahhoz, hogy ilyet tegyek és meg is fogom tenni, ha azt kívánom.

- Gyere ide! - parancsoltam rá, hirtelen felindulásból és szikrázó szemekkel méregettem azt, amit akkor annyira akartam...

Hezitálva teljesítette a kérésem és közelebb lépett hozzám, viszont ez nem volt elég, közel sem.

- Ülj az ölembe! - utasítottam újra, mire láthatóan ledermedt és fogalma sem volt arról, hogy mitévő legyen. - Remélem nem kell újra felsorolnom azokat a szörnyű dolgokat, amik veled történhetnek, ha nem azt teszed amit mondok. - szólaltam meg, miután elegem lett a szótlan semmittevésből. 

Szavaim hatása pedig nem maradt el, mivel egyenesen előttem torpant meg, majd tétovázott, nekem viszont nem volt kedvem tovább várni, így az ölembe húztam -úgy, hogy velem szemben helyezkedjen el-, mire fájdalmasan felszisszent, nekem pedig mosolyt csalt arcomra ezen tettével és felidézte bennem a tegnap este gyönyörű emlékeit, amikor végre felszabadulhattam az indulataim alól a nekem tetsző módon, ami nem volt más; mint Park Jimin megbüntetése.

- Most pedig megtanítalak egy újabb fontos dologra. - közöltem vele, miközben combjaiba markoltam. Tekintete ijedt és értetlen volt, akár egy kis nyuszinak, aki nem tudja felfogni, hogy a ragadozó miért ejtette csapdába, majd miért harapta át a torkát. - Tudod, igazán esztelenség lenne, ha hagynám kárba veszni a tökéletes adottságaid egyikét, amely nem másban rejlik, mint ezekben a csókolni és harapdálni való ajkakban. - ecseteltem, miközben hüvelykujjammal dús alsó ajkára simítottam. - Hiszed vagy sem, nehéz olyat találni, akinek így kívánom a csókjait. Viszont te eddig alkalmatlan voltál arra, mivel olyan tapasztalatlan vagy. - morogtam, egyre közelebb hajolva hozzá. - De azt akarom, hogy megtanulj úgy csókolni, ahogyan azt én akarom. Világos? - kérdeztem erélyesen, mire megszeppenten bólogatott. - Akkor most figyelj és tanulj! A lényeg az alázatban rejlik. Meg kell tanulnod érezni, minden rezdülésben a szándékot és alávetni magad neki. Tégy úgy, mintha egy törékeny virágszirom lennél a szélben, amely engedelmeskedik a szellő összes szeszélyének. - nyúltam az álla alá, majd dús ajkaihoz nyomtam az enyémeket.

Itt nyoma sem volt a gyöngédségnek, vad és akaratos volt minden mozdulatom. Tarkójára fogva húztam minél közelebb magamhoz és nyelvemet erőszakosan dugtam a szájába, ahol minden ügyetlen próbálkozásakor kíméletlenül nyomtam le nyelvét és úgy játszottam vele, ahogy az nekem tetszett.