𝙛𝙞𝙛𝙩𝙮-𝙛𝙞𝙧𝙨𝙩

987 126 32
                                    

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Érte volt minden. Érte vérzett a szívem és mintha én magam is miatta lettem volna...

Érte...

S mit jelent a szerelem? Mit jelent szeretni?

Csak azt tudtam, nekem a Minden volt...

Erős volt, halhatatlan, érthetetlen.

Ragaszkodtam hozzá, mert úgy éreztem tőle kaptam új életet, vele akartam maradni, mert hozzá kellett tartoznom.

Mellette lenni, olyan volt, mintha egész lennék, a vágyaim őszinték lehettek, én pedig egész.

S bár a szerelmem sosem nyerhetett viszonzást, már kezdtem belenyugodni abba.

Mert lehet úgy szeretni, hogy feláldozod az álmaid is.

Lehet olyan szentimentális s őrült a szerelem, amelyet senki sem képes elképzelni, amíg át nem éli.

Viszont nyomorúságos szenvedély is volt ez az érzelem, amelynek mindet alárendeltem.

Mert talán az összes szeretet közül az számít igazán, amit nem viszonoznak.

S megannyi fájdalom emésztett, megannyi kétségbeesett próbálkozás, hogy ne hagyjam elveszi az őt emésztő lángok között.

Meg akartam menteni. Hinni akartam benne, hogy léteznek csodák.

Hiszen nem lehet, hogy minden hiába legyen... Nem lehet, hogy minden odavesszen.

Bíztam, mert ahogy a felhők mögött ott rejlik a napfény, úgy az élet sem lehetett maga a teljes sötétség. Valami világosságnak is léteznie kellett, hogy minden értemet nyerjen.

Egy újabb hónapig játszottuk a bizalmi játékot, amelyet Jungkook kreált. Minden apró cselekedetemről beszámoltam neki, és többnyire mindig mellette voltam, segítettem neki legyőzni a heves indulatait, gyógyítgattam a láthatatlan sebeit, s próbáltam megfejteni őt.

Igazán megérteni őt...

A júniusi szelíd, hajnali fény halovány derengéssel ölelt körbe, mikor kiléptem a teraszra. 

A levegő, olyan volt, mint maga a boldogság, s egyszerűen nem győztem magamba szívni annyit, hogy az elég legyen.

Leültem a lépcsőre, csupán pár percet akartam még lopni ebből az idilli reggelből, s megélni a némaságát.

Jugkook már nem volt mellettem, amikor felkeltem, így biztos voltam benne, hogy a dolgozószobájában van. Hétvége volt, de ez nem jelentett egyet azzal, hogy nincs semmi dolga, hiszen az egyik leghatalmasabb vállalat vezetője volt.

– Fel fogsz fázni – zavart meg valaki váratlanul, mire felkaptam a fejem. Szemeim felcsillantak, amikor megpillantottam az éjfekete tincsekkel megáldott férfit, aki az ajtókeretnek támaszkodva pillantott le rám.

– Neked is jó reggelt! – pattantam fel és szinte mellé szökkentem. Egy csókot nyomtam az arcára, ő meg megejtett felém egy halovány mosolyt.

S nem is kellett több. Boldog voltam.

Aznap én boldog voltam.

Már nem voltak gátjaim, amióta bevallottam neki az érzéseimet, amelyeket ő könnyedén kezelt. Sőt még azt is felajánlotta, hogyha akarom elvisz engem randizni, csakhogy jól érezzem magam s afféle megállapodásként tovább működjön kettőnk szokatlan viszonya.

Látszólag hidegen hagyta, hogy szerettem, hiszen ő nem hitt ezekben az érzelmekben, de némileg képes volt elhinni nekem, hogy rajta kívül sosem akarnék senki mást.

stress ~ jikook ✔️Where stories live. Discover now