𝙩𝙝𝙞𝙧𝙩𝙮-𝙛𝙞𝙛𝙩𝙝

1.6K 168 89
                                    

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Sosem hittem volna, hogy a szilvesztert Jungkook társaságában fogom eltölteni, de kicsit sem bántam, hogy ez mégis így alakult.

Éppen a vacsora után pakoltam el, míg a fekete hajú egy üveg vörösbor társaságában telepedett le a kanapéra. A hangulat szinte meghitt volt s egészen irreális. Ahogy elnéztem őt, akaratlanul is eszembe jutott, hogy mennyire kevés is vagyok olyasvalakihez, mint ő, ez pedig igazán szívfacsaró tény volt.

Már tudtam, hogy minden, ami titkon édes vágyként élt szívemben halálra van ítélve.

– Jimin, gyere ide! – hallatszott a parancs, mikor az utolsó tányérokat pakolásztam a helyükre. – Azok ráérnek – biccentett a kezemben lévő kerámia tányérok felé s mivel ő kérte, nem mondhattam ellent.

Odalépdeltem hozzá és várakozón pillantottam le rá miközben a fehér, kötött pulcsim ujját babráltam.

– Igyál! – emelt fel a dohányzóasztalról egy félig teli borospoharat.

– Hogy én? – szaladt ráncba a szemöldököm.

– Ez az év utolsó éjszakája – vont vállat. – Legyen emlékezetes – nyomta a kezembe az italt, míg én továbbra is hitetlenül szemléltem őt. – Ülj le! – intett maga mellé s miután helyet foglaltam testével is felém fordult. – Azt akarom, hogy teljesen levetkőzd a gátlásaidat. Úgy akarlak látni, mint akkor éjjel – mondta, sötét tekintetével végig engem fürkészve.

Amit akart veszélyes volt, hiszen tudtam, milyen vagyok. Ha őszinte az ember az néha visszafordíthatatlan katasztrófákat okozhat.

Nem akartam megtenni, nem akartam kockáztatni, de végül mégis többször néztem a pohár fenekére, mint ahányszor azt egy kezemen meg tudnám számolni.

Csak tettem, amit ő akart s meggondolatlanul részegre ittam magam vele, amíg már egyikünkről sem volt elmondható, hogy a cselekedetei és szavai beszámíthatóak.

– Csak azt nem értem, hogy hogy lehetsz ennyire szép – simított arcomra a férfi, mire már nem csak egyedül az italnak volt köszönhető annak pirossága. – Te egyszerűen olyan vagy, hogy nem tudlak megunni és igazán kívánlak, nem úgy, mint másokat. Téged csókolni is szeretlek – beszélt összeszedetlenül s közelebb hajolt. Alkoholos lélegzetünk összekeveredett s csillogó szemekkel néztem fel rá majd tekintetétől megbabonázva nyomtam hirtelen ajkaim az övéire, viszont hamar elszakadtam tőle, mikor ráébredtem mit is művelek. – Amit egyszer elkezdtél, azt illik befejezni – jegyezte meg s tarkómnál fogva húzott vissza magához, hogy elmélyítse csókunkat, amely vad és akaratos játszmába torkollott.

Ő nem volt olyan durva, én nem voltam olyan alázatos, ezúttal csak ő és én voltunk, az érzelmeink tükrében; őszintén.

Az ölébe mászva kulcsoltam nyaka köré karjaim, addig űzve ajkaink csatáját, amíg csak marad bennem szusz.
Mert sosem akartam, hogy vége legyen.

Részeges vágyódás, mely mégis tiszta volt, hófehér.
S be kellett látnom mennyire is szerettem őt...

Szerettem az illatát, az érintését, a közelségét, a pillantását, a szavait, az erős jellemét, az ő valódi énjét, amelybe kétségbeesetten kapaszkodtam volna, hogy örökké magam mellett tartsam, mert igazán akartam, mert őszintén szükségem volt rá, mert kimondhatatlanul beleestem, mint valami káros szenvedélybe.

Szorosan hozzá préseltem testem s erősebben öleltem magamhoz miközben mohón faltam ajkait, mintha csak egy piti kis tolvaj lennék, akinek sosem elég s mindig csak többre és többre vágyik.

stress ~ jikook ✔️Where stories live. Discover now