stress ~ jikook ✔️

𝙛𝙞𝙛𝙩𝙮-𝙣𝙞𝙣𝙩𝙝

𝙅𝙪𝙣𝙜𝙠𝙤𝙤𝙠

Egy hét vele Párizsban, nem hittem volna, hogy képes ennyi nyugalommal eltölteni. Furcsán más volt minden, furcsán jó.

Ezúttal ő fedte fel számomra a világ egy másik oldalát, s a mosolyában ott volt a lelkem minden szabadságának kulcsa. Ő volt a felejtésem, a gondfelejtőm.

Viszont a rögtönzött szabadságom nem tarthatott örökké. Vissza kellett térnem a munkához, bármennyire is élveztem a Jiminnel eltöltött időt.

A hazautazásunk nem volt zökkenőmentes, ugyanis a szőke, nem volt hajlandó repülőre szállni, pontosabban, úgy semmiképpen sem, hogy eszméleténél van, így abban maradtunk, hogy bevesz pár altatót, hogy végig tudja aludni az utat. Amikor megérkeztünk a seouli repülőtérre Jimin még épphogy csak ébredezett, így az ölemben cipeltem le a repülőről, ahol viszont egy nem várt meglepetés fogadott.

– Azonnal állj meg, te szemét! Mit tettét a testvéremmel? – rontott rám a semmiből a karjaim közt szendergő szőkeség idióta testvére és a minden lében kanál csatlósa.

– Ezeket meg ki engedte be ide? – vontam kérdőre a személyzetet, hiszen ez egy magán kifutó, ahová nem engedhetnének be csak úgy akárkit.

– Elnézést, Uram! Azt mondták, ön tud róla és pontos információval rendelkeztek az érkezéséről – szabadkozott az egyik semmirekellő.

– Csodálatos! – gratuláltam a rendkívüli eszességéhez. – Tehát maguk bárkit beengednek ide, aki tudja a nevem és ez érkezésem időpontját – konstatáltam egy gúnyos mosollyal. Komolyan az agyam eldobom az ilyen alkalmatlan és idióta emberektől.

– Elnézést, többé nem fordul elő! – esedezett a nő, de pont nem tudott érdekelni.

– Azt garantálom – vetettem oda neki, hiszen majd én gondoskodom róla, hogy többé ne vegyen körül ilyen semmirekellő személyzet. – Most pedig hagyjanak magunkra! – mordultam rájuk, ugyanis egy fültanúja sem lehetett az elkövetkező percekben elhangzottaknak.

– Te aljas rohadék, mit képzelsz magadról? Azt hiszed, bármit megtehetsz a testvéremmel? Hogy úgy szórakozol vele, ahogy kedved tartja? Miféle undorító mocsadék vagy? – állt elém Chanyeol, a kezei ökölbe szorultak a dühtől, de én furcsa módon képes voltam megőrizni a hidegvérem. Talán a karjaim közt fekvő fiú volt az oka, talán az ő közelsége tette ezt velem.

– Neked aztán semmi közöd a kettőnk viszonyához – közöltem vele unottan. – Inkább arra fordítsd az energiád, hogy megfelelően visszaintegrálódj a társadalomba – találtam be a gyenge pontjába, ugyanis a börönélet után Jimintől tudtam, hogy vannak nehézségei.

– Te szemétláda! – ugrott volna nekem, de a kis barátja lefogta.

– Hagyd, Chan! Ezzel semmire sem mész – nyugtatta miközben gyilkos szemekkel méregetett, majd tekintete Jiminre vándorolt, aki még mindig eléggé kábult volt és szinte biztos voltam benne, hogy visszaaludt, de akkor talán örültem is ezen állapotának.

– Nem fogom hagyni, hogy tönkretedd! – fenyegetőzött az a börtöntöltelék, amin elvigyorodtam.

– Mit fogsz tenni? – billentettem oldalra a fejem. – Talán engem is megkéselsz? – kérdeztem epésen, tetettet félelemmel, a bosszús arckifejezésén pedig nevetnem kellett.

– Fogd be, te egoista fasz! – emelte fel a hangját és megint megindult volna felém, ha a barátja hagyja. – Eressz, Taemin! Tényleg megölöm! – őrjöngött.

– Ugyan, tényleg ennyire hiányzik neked a börtön? Végül is biztos jó barátokat szereztél... – morfondíroztam.

– Kussolj már! – förmed rám. – Neked csak ez megy! Mások nyomorán taposol, ezt használod ki, mert egy gerinctelen féreg vagy, semmi több! – köpi az arcomba, viszont ez nem hat rám. – De a testvéremmel nem fogod tovább ezt csinálni! Nem nézem tétlenül, ahogy alantas módon tönkreteszed!