stress ~ jikook ✔️

𝙩𝙬𝙚𝙣𝙩𝙮-𝙛𝙤𝙪𝙧𝙩𝙝

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Azon a napon Taemin vigasztalt meg engem, s nem én őt. Azt hiszem túlságosan mélypontra kerültem, amiért képtelen voltam elfogadni a bennem rejlő igazságot.

A legjobb barátom végül sikeresen elterelte a gondolataimat és addig beszélgettünk a szobájában lévő franciaágyon elnyúlva, amíg – magam sem tudom, hogyan és mikor – elnyomott az álom.

Aznap egy fontos dolgot tanultam meg, mégpedig azt, hogy mindent el kell engedni...

Ha sokáig rágódsz a dolgokon abba belebetegszel. Én sajnos rengetegszer követtem el ezt a hibát életem során, viszont rájöttem, hogy mennyire felemészt engem ez az egész.

Kezdtem beleőrülni a gondolataimba és a problémákba, de Taemin könnyedsége az idő múlásával rám is átragadt. Mindketten próbáltuk jól kezelni a kialakult helyzetet, ha már mást nem tehettünk.

A barátom nehezen fogadta el a tényt, hogy tehetetlenek vagyunk egy ilyen befolyásos ember ellen, de ő is tudta, hogy igazam van.

A hetek gyorsan teltek és újra azt éreztem, mint régen, hogy van egy legjobb barátom, aki miatt a legelviselhetetlenebb nap is elviselhetővé válik. Igaz, óvatosnak kellett lennünk, hogy Mr. Jeon ne fogjon gyanút arról, hogy mi titokban együtt lógunk és barátok vagyunk.

Időközben Taemin munkát is talált – amire ugyan nem lett volna szüksége, mert nem szorult rá, de állítása szerint unatkozott. Egy kávézóban vállalt állást részmunkaidőben, amibe pár hét alatt belerázódott, pedig nekem voltak kételyeim afelől, hogy mennyire fogja bírni a munkát. Őszintén már vártam a pillanatot, amikor azt mondja, hogy felmond, mert nem bírja a reggeli korán kelést és unja az egészet, de ez nem történt meg. Úgy látszik sokat fejlődött az évek alatt amíg távol volt.

Chanyeolt is sokszor meglátogattuk a börtönben, igaz én kevesebbszer tudtam menni, mert szükségem volt hozzá Mr. Jeon engedélyére, de szerencsémre Taemin el tudott menni, hogy a bátyám véletlenül se szenvedjen hiányt semmiben. Channak néha elég nagy igényei voltak, de ezt meg tudtam érteni, hiszen borzasztó érzés lehet bezárva lenni, így a legkevesebb, hogy amennyire lehet megkönnyítem számára a bentlétet.

Ezalatt a négy hét alatt az életem egyszerre lett végtelenül nehéz és mégis könnyed. Taemin miatt tudtam mosolyogni, ő szebbé tett mindet azzal, hogy velem volt, viszont Mr. Jeon az idő előrehaladtával egyre birtoklóbb lett, amivel néha eléggé megijesztett. Már az is megfordult a fejemben, hogy mi van, ha az egyezségünk időtartamának leteltével sem akar elengedni és esetleg az ígéretét sem teljesíti miszerint kihozatja Chanyeolt a börtönből. De ezt a gondolatot gyorsan el is hessegettem, hiszen még csak egy hónap telt el. Talán most még nagyon jól elszórakozik velem, de minden bizonnyal meg fog unni, csak ki kell várnom és vége lesz, ezáltal pedig én is megszabadulhatok azoktól a beteg vágyaktól, amelyeket ő generál bennem.

Mert hiába nem vettem róluk tudomást, egyre jobban égettek és úgy tűnt a lángok már sosem hagynak alább, legalábbis addig nem amíg ő minden sötét pillantásával és akaratos érintésével megőrjít.

– Jiminshi, ma este ünneplünk! – sétált be a szobámba hatalmas mosollyal az arcán Taemin miközben a kávéját kortyolgatta.

– Miért is? – néztem rá értetlenül, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy mégis mit kéne ünnepelni.

– Körülbelül egy hónap letelt annak a szemétládának a diktatúrájából, így ezt mindenképpen meg kell ünnepelni – közölte, én pedig a szemöldökömet ráncolva gomboltam be a fekete selyeming gombjait – amit Mr. Jeon kifejezett kérésére kellett felvennem. Mostanában egyre több mindenbe szólt bele velem kapcsolatban. Lassan már azt is meg akarta határozni, hogy mikor vehetek levegőt...