stress ~ jikook ✔️

𝙩𝙬𝙚𝙡𝙛𝙩𝙝

𝙅𝙪𝙣𝙜𝙠𝙤𝙤𝙠

Sokan nem is gondolnák, hogy mennyire gyötrő lehet a kielégülés utáni vágy, amit egyre csak fokozva szinte fizika fájdalom érhető el, és én ezt a fájdalmat akartam megmutatni ennek a gyönyörűségnek.

Az ölembe kapva vittem őt az alagsorba vezető lépcsőig, miközben remegett karjaimban.

-Mr. Jeon, hová visz engem?-kérdezte kétségbeesetten mikor lefelé indultunk a sötét, márvány lépcsőfokokon.

-Mondtam, hogy ára lesz annak amiért ellenkeztél velem!-emlékeztettem nemrég elhangzott szavaimra.-De ne aggódj, egy kicsit talán még élvezi is fogod.-mondtam, majd a zsebemből kivettem a kulcsot, ami egyáltalán nem volt nehéz, mivel egy kezemmel is simán megtartottam a fiút.

Miután kinyitottam az ajtót be is csuktam azt magunk mögött és a tágas helység közepén elhelyezkedő ágyhoz vittem a szőkét, majd leraktam rá.

-Miféle hely ez?-szólalt meg remegő hangon és rémülten kapkodta a fejét a szoba különböző pontjai között.

-Mégis mit gondolsz? Szerinted teapartikat és gyerekzsúrokat tartok itt?-kérdeztem gúnyosan.

Az itt lévő tárgyak amik a falakon -vagy éppen a hatalmas szekrényemben- helyezkedtek el egy kicsit sem voltak átlagosnak mondhatók, hiszen nem minden ember rendez be az alagsorában egy kínzókamrát.

-D-de mit akar velem csinálni?-kérdezte miközben reszketett a félelemtől, amely uralta őt. Látni rajta a kétségbeesést és rémületet, igazán felemelő érzés volt számomra. Ezt szerettem. Remegjen csak, rettegjen tőlem és én elérem, hogy örökre beléégjen az én nevem, aki a legnagyobb kínokat tárta fel előtte.

-Szerintem kitalálhatod, hogy nem teapartizni.-ejtettem meg egy öntelt mosolyt és az ágy négy sarkán lévő lánccal elkezdtem kikötözni a szőkeséget, de sírva próbált ellenkezni, én pedig kezdtem elveszteni a türelmemet.

-Ne, kérem! Hagyjon békén, nem akarom!-hisztizett mire pofon vágtam, hogy elhallgasson.

A kezem hatalmasat csattant puha arcán, piros nyomot hagyva azon, feje pedig oldalra bicsaklott az ütésem erejétől. Jóleső érzéssel töltött el ezen egyszerű mozdulatom, melyet követően a gyönyörűség keservesen felzokogott, de hagyta magát, ami egy jó pont volt számára.

Szipogva sírdogát tovább, miközben én kikötöztem a kezeit, majd lehúztam róla nadrágját az alsóneművel együtt, mire lábait felhúzva és összeszorítva kezdett  sírni, engem hergelve ezzel.

-Fejezd már be!-emeltem fel a hangom és térdeinél fogva tártam szét lábait minden gyöngédség nélkül.-Hát nem tudod felfogni, hogy az enyém vagy?-markoltam meg erősen combjait mire egy fájdalmas nyögés hagyta el dús ajkait.-Számomra te egy kis senki vagy és neked nincs önálló, szabad akaratod, nincsenek döntéseid! Ameddig azt akarom, az én birtokomban áll a tested és a semmitérő életed is.-közöltem vele ridegen, miközben feljebb simítottam rajta a vörös inget.-Az egyetlen jó dolog a létezésedben a szépséged.-pillantottam fel könnyáztatta arcára és újra meg kellett állapítanom; a könnyei gyönyörűek. Azt hiszem még senkit sem véltem ilyen szépnek miközben sírt, de ez a szőke egyszerűen ellenállhatatlan volt. Ahogy a rettegés és reményvesztettség sós cseppjei nedvessé tették az arcát, szemeiben megcsillant a szűzies ártatlanság a félelem erős ötvözeteként, engem pedig felizgatott az egész lénye. Mintha sosem akartam volna semmit sem ennyire birtokolni mint ahogy az ő törékeny testét.

Lábai közé férkőztem majd közelebb hajoltam hozzá, egyenesen fölötte támaszkodtam meg és egy elégedett pillantással néztem végig tökéletes alakján, melyet bármelyik férfi egy pillanat alatt megkívánna. A vékony anyagú ing alatt tökéletesen kivehető volt felfelé meredező mellbimbója, mire félmosolyra húztam ajkaim és egyik kezemmel mellkasára simítottam, majd hüvelykujjammal kezdtem ingerelni érzékeny testrészét.