stress ~ jikook ✔️

𝙛𝙤𝙧𝙩𝙮-𝙛𝙞𝙧𝙨𝙩

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Eljött a tavasz, egyszerre voltam boldog és kétségekkel teli.
Örültem, hogy egyre közelebb van a nap, amikor a frusztráló rácsok árnyéka nélkül ölelhetem magamhoz a testvéremet és szabadnak tudhatom őt, viszont féltem a veszteségtől. Rettegtem attól, hogy elveszítem azt, akit szeretek. Nem akartam, hogy Jungkook eldobjon magától, vele akartam lenni, hinni akartam a jövőnkben, ami az utóbbi időben reményekkel kecsegtetett és azt súgta, bízzak benne.

És én elhittem, hogy nincs minden veszve...

Jungkook és én már túlléptünk egy határt, s talán ő maga nem is volt tisztában ezzel, de én éreztem és láttam, hogy megenyhül.
Tudtam, hogy bár lehetetlen, amit akarok, az a szív sincs kőből, s talán én nem vagyok elég jó hozzá, de igenis gyönyörű a lelke, és ha tudna szeretni a legszebb álmoknál is édesebb érzésekkel öntene el s a szívem is túlcsordulna a szerelem boldogságától.

Az a néhány nyugodt s szerelemmel teli hónap, számomra a mindent jelentette. Még ha ő nem is szeretett, én szerettem helyette is...

Aznap viszont valami megtört.
Az édes béke nyomtalanul elillant, s Jungkook derűs arca immár csak idegességet és dühét fejezte ki.

Frusztráltan rágcsáltam a szám szélét, míg kezeimet tördeltem az ölemben. Tanácstalan voltam és nem tudtam, mit kéne mondanom, hogy megnyugodjon, így inkább a csendet választottam.

Utáltam az érzést, hogy talán én rontottam el valamit, pedig csak segíteni akartam.

Amikor az autó begördült a villa elé és megállt, Jungkook felé pillantottam, aki szinte azonnal kipattant az autóból s a másik oldalra sietett, hogy engem is kirángasson a kocsiból, majd meg sem álltunk, amíg be nem értünk a házba.

– Te mégis mit képzelsz magadról? – vágott a falhoz, hangja élesen csengett s ridegen, a szívem pedig összefacsarodott.

– Jungkook – gyűltek könnyek a szemembe. – Mégis mi a baj? – kérdeztem őszinte aggodalommal.

– Szerinted? – kérdezett vissza gúnyosan. – Képzeld, az a fickó, aki olyan látványosan flörtölt veled, az én legnagyobb ellenségem, és erre te mit csinálsz? Csak kedvesen mosolyogsz rá és adod alá a lovat – emelte fel a hangját és kezeit a fejem mellé csapta, ezzel sarokba szorítva. – Azt hittem, már kibaszottul sikerült felfognod, hogy kihez tartozol – ütötte az öklét a falba és szinte remegett a dühtől.

Láttam, hogy kezdi elveszíteni önmagát, az indulatai uralták és olyan távolinak tűnt, mintha ez a Jungkook nem lenne azonos azzal, akivel az utóbbi három hónapban együtt voltam.

– Jungkook, én csak segíteni akartam – szólaltam meg erőtlen hangon.

– Segíteni? – csattant fel, mire összerezzentem. – Az neked a segítség, ha az őrületbe kergetsz? – vont kérdőre.

– Én sajnálom, nem tudtam mit tehetnék – ráztam meg a fejem.

Az este elején még nem gondoltam volna, hogy ez a vacsora mindent elronthat, viszont mégis ez történt. Már akkor éreztem, hogy baj van, amikor megpillantottam azt a barna hajú férfit. Jungkook minden rezdülésén éreztem a feszültséget és igyekeztem helyén kezelni a helyzetet, mindazonáltal mégis elbuktam.

– Nem tudtad, mit tegyél, ha egy férfi nyíltan flörtöl veled, miközben te valaki máshoz tartozol? – hajolt vészesen közel hozzám s szemei szikrákat szórtak.

– Nem, nem tudtam! Jungkook, mégiscsak ő az üzleti partnerünk, nem akartam megsérteni, és hidd el, nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez, mindeközben pedig aggódtam érted, szóval nem, nem tudtam mit kéne reagálnom – fakadtam ki.