𝙩𝙬𝙚𝙣𝙩𝙮-𝙛𝙞𝙛𝙩𝙝

1.7K 154 24
                                    

𝙅𝙪𝙣𝙜𝙠𝙤𝙤𝙠

Szükségem volt a szépségére mert az képes volt velem mindent elfeledtetni. Szükségem volt azokra a pillanatokra, amikor csak ő létezik számomra. Egyszerre utáltam és imádtam, hogy ilyen hatással van rám, mindazonáltal kétségtelen, hogy ő volt az egyetlen tökéletes gyógyír arra tűzre, amely lassan felemésztett.

Magam sem értettem, hogy hogyan voltam képes elutazni Jimin nélkül, még akkor is, ha csak két napról volt szó. A Tokiói leányvállalatnál adódott probléma nem tűrt halasztást és gyorsan el akartam intézni, viszont az idegeimet jócskán túlfeszítette, hogy nem ment minden gördülékenyen.

Azt hittem kibírok két napot a szőke nélkül, viszont be kellett látnom, hogy most az egyszer rosszul gondoltam.

Igyekeztem magam türtőztetni, de látnom kellett őt és hallanom a hangját, sőt, még ennél is többet akartam... Így miután este megérkeztem a Tokióban lévő lakásomba és a dolgozószobámban az utolsó emailt is elintéztem felhívtam Jimint, de persze ennyivel nem elégedtem meg.

– Most leteszem és visszahívlak videóhívásban – közöltem vele és úgy is tettem ahogy mondtam, viszont Jimin ismét megvárakoztatott, ami nem volt az ínyemre. – Miért tart ennyi ideig fogadni egy hívást? – förmedtem rá, viszont szemöldökömet ráncolva meredtem a képernyőre, ahol a szőke helyett csak a sötétséget láttam. – Jimin, mi az istent művelsz? – mérgelődtem.

– Bocsánat, elfelejtettem felkapcsolni a lámpát – magyarázkodott szórakozottan, majd nem sokkal később meg is pillantottam őt. A kép minősége nem volt teljesen tökéletes, ami miatt késztetést éreztem arra, hogy most azonnal felelősségre vonjak valakit, de a fiú szépsége, még így is elragadó volt, viszont mégis másabb, mint általában.

Orcája kipirult, szemei csillogtak és kicsit olyan érzésem volt, mintha egy egészen más Jimin nézne vissza rám.

– Nem értem – ingattam meg a fejem és képtelen voltam elszakítani róla a tekintetem.

– Mit nem ért? – szólalt meg Jimin és visszasétált az ágyához, ahová le is vetődött hasra.

Szinte hitetlenkedve bámultam a kijelzőn keresztül a fiút, akinek a hangjában már-már pimaszság csengett és alig tudtam elhinni, hogy ő ugyanaz a személy, mint az én szelíd szőkeségem, akivel bármit megtehetek.

– Nem értem mikor lettél velem szemben ilyen bátor – feleltem, mire elmosolyodott.

– Ugyan, tudja, hogy én mindig csak azt teszem, amit ön parancsol – mondta és szőke tincsei közé túrt.

– Te most ki akarsz kezdeni velem? – vontam fel szemöldököm.

– Sosem tennék ilyet – harapta be alsó ajkát és szempillái alól pillantott fel a kamerába.

Nem tudtam eldönteni, hogy direkt provokál-e vagy éppen nincsen magánál és fogalma sincs, hogy kivel beszél, de mindazonáltal azt a lehetőséget sem vetettem el, hogy egy teljesen másik Park Jiminnel beszélek.

– Szerintem ideje lenne áttérnünk a lényeges dolgokra. Hidd el azzal te is jobban jársz – néztem rá jelentőségteljesen.

– A lényeges dolgokra? – mosolyodott el, tekintete pedig kihívóan csillogott és nekem tagadhatatlanul tetszett ez az összkép.

Alapvetően nem szerettem, ha valaki velem szemben kihívó, de a szőke esetében mindez teljesen más volt. A mosolya annyira bájos volt, a tekintete pedig feltüzelt, abban a pillanatban semmit sem akartam jobban, mint azt, hogy ott lehessek vele és megérinthessem.

stress ~ jikook ✔️Where stories live. Discover now