𝙛𝙞𝙛𝙩𝙮-𝙨𝙚𝙫𝙚𝙣𝙩𝙝

1.4K 119 40
                                    

𝙅𝙪𝙣𝙜𝙠𝙤𝙤𝙠

Csillogó képmutatás, önhittségbe és ámításba burkolózott gazdagok; ennyiből állt a hiú műsor, ahol egyetlen cél, az üzleti érdekek és a nagytőkés sznobok önmaguknak való udvarlása, hol saját egójukat simogatják kifacsart szavaik által.

S egyetlen tiszta szépség, amely helyet kapott ebben a groteszk paródiában; itt volt az oldalamon, az én szépem, a fiú, aki hozzám tartozott.

Miatta minden másnak hatott, minden...

Ő volt az egyetlen, aki ragyogott.

Megannyi értelmetlen fecsegés és szóváltás, melyben tökéletesen helytálltam, a szőkeségből erőt merítve, s már nem is fárasztott annyira ez az átkozott színjáték. Az estély értelme számomra abban merült ki, hogy újabb partnereket nyerjek meg a vállalat számára és felelevenítsem a francia nyelvtudásom.

Az egyetlen nehézség, amellyel meg kellett küzdenem, hogy nem én voltam az egyetlen, aki látta a fiú bájos szépségét. Sok éhes tekintet, mocskosabbnál mocskosabb gondolatok, melyek megszülettek a romlott emberek fejében, s amelyeket aligha tudtam elviselni.

Minden erőmmel összpontosítottam, s minden erőmmel azon voltam, hogy megóvjam őt magamnak.

– Mr. Jeon, kérem árulja el, ki ő, akivel érkezett? – jött egy újabb indiszkrét kérdés, mire kezem ökölbe szorult.

– Ő a titkárom, úgy véltem nem probléma, ha őt hozom el – válaszoltam kimérten a kissé tenyérbemászó stílussal rendelkező velem egyidős férfinek.

– Dehogy baj, nagyon jó ötlet volt – mérte végig a szőkeséget egyértelmű szándékait nem rejtve véka alá. – Meghívhatnám egy italra? – kérdezte egyenesen a fiút, aki azonban nem beszélte a nyelvet, így lehetőségem nyílt elküldeni ezt a rohadékot a francba.

– Elnézését kérem, de mint látja, ő nem igazán beszéli a franciát – közöltem vele. – Illetve nem kellene többet innia, nem igazán bírja – fűztem hozzá.

– Ugyan, vigyázok én rá, ne is törődjön vele, Mr. Jeon! – vetette ellen.

– Sajnálom, Mr. Deneuve, de mi nemsokára indulunk – adtam tudtára udvariasan, s szerencsémre a kísérője éppen időben érkezett, hogy elrángassa az idegesítő fazont tőlünk.

– Jimin, nekem elegem volt ebből, már megkaptam, amit akartam – szóltam halkan a fiúhoz a saját nyelvünkön. – Most már távozzunk! – jelentettem ki és miután illendően elbúcsúztam a fontosabb személyektől, akik mind marasztalni próbáltak, végre elhagyhattuk ezt a nevetséges társaságot.

Hiába volt a város legszebb hotelében az estély, s hiába volt minden étel és ital a legdrágább, fényűzés ide vagy oda, ezek az emberek valójában igencsak olcsóak, hamisak.

– Kicsi választott el, hogy ne vejek péppé egy-két idiótát – sóhajtottam fel miután már a villa felé tartottunk a kocsival. Mivel én nem ittam egy kortyot sem, nem volt szükség sofőrre, aminek kimondottan örültem, mivel így már senki előtt nem kellett megjátszanom magam, Jimin mellett pedig igazán nyugalomra lelhettem, bár az indulataim ezúttal nem akartak elillanni.

S ez egyre csak rosszabbodott. Minduntalan az este történtek uralták a gondolataim, hogy a szőke mennyi illetéktelen tekintetet vonzott magára, s kis híján kicsúszott az irányítás a kezeim közül.

– Pedig tökéletes voltál, és nem is volt okod erre, semmi sem történt – mondta, a kis buta. Ahogy sejtettem, észre sem vette mit váltott ki egyesekből.

stress ~ jikook ✔️Where stories live. Discover now