𝙛𝙤𝙧𝙩𝙮-𝙨𝙞𝙭𝙩𝙝

1.2K 145 34
                                    

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Egy hónapja visszakaptam az egyik legfontosabb személyt az életembe és ráadásként Jungkook mellett maradhattam, ami külön meglepetés volt számomra. Boldog voltam, de ez a boldogság mégsem volt felhőtlen.

Azt hittem, Jungkookal ezek után jól alakulnak a dolgok, csakhogy Kim Taehyung megkavarta a dolgokat.

Világossá tette, hogy érdeklődik irántam és az sem érdekelte, hogy egyértelműen a tudtára adtam; nem kérek belőle. Egyszerűen nem volt hajlandó feladni a próbálkozást, én pedig nem tudtam mit tehetnék ez ellen.

Jungkook persze nem kezelte jól a dolgot, hiszen eleve gyűlölte a férfit. Féltékeny volt; már-már betegesen. Az egész helyzet pedig egyre csak elfajulni látszott.

Folyton feszült volt s a szokásosnál is ridegebb, ami kétségbeejtett. Most még távolabb éreztem őt magamtól, elveszett minden, amiért eddig küzdöttem. Úgy taszított el magától, hogy közben magához láncolt. A viszony amely köztünk volt átalakult s nem láttam benne semmi mást, csak birtoklásom iránti féktelen vágyat.

Mert ez hajtotta őt; akart, csak magának, mintha tárgy lennék.

S igenis fájt. Fájt, hogy megint olyanná vált, mint az elején.

Nem beszélgettünk többé, nem mutatta többé a mosolyát, amely miatt mindig hevesebben vert a szívem. Szenvetlen lett, elutasító s mintha szemei egy eddiginél sokkal sötétebb árnyalatot vettek volna fel, egy sokkal mélyebbet...

Mindegy, hogy hogyan próbálkoztam, hogy mit mondtam, elvakította a gyűlölet és a féltékenység, amelyre oka sem volt.

Túl kegyetlen volt, túl érzéketlen, én pedig nem tudtam, mit tehetnék; csak némán elviseltem mindent.

Felsóhajtottam, tekintetem a halványkéken tündöklő égre vezettem. A májusi nap fénye kedvesen melengette a bőrömet, a kósza szellő a hajamba kapott s lágyan simított. A levegő friss élet aromáját hordozta, reményeket, amelyekből nekem nem volt a raktáron túl sok.

A tavasz egyik legszebb délutánja volt aznap, a fák hiúan dicsekedtek új levélkoronáikkal, a virágok szendén illatoztak, a madarak új dalokat költöttek.

Taemin és én a munkaidőnk lejártával a nyakunkba vettük a várost s egy nagy sétára indutunk, mivel Jungkooknak még maradtak még elintézendő dolgai, így ma elengedett.

A barátommal mindig is szerettünk céltalanul bolyongani egymás társaságában s úgy tűnt ez már sosem változik meg.

– Jimin, elárulnád végre, hogy mi történik veled az utóbbi időben? – fogott a vállamra Taemin – amikor már egy ideje csend állt be közénk – és aggódó tekintetével fürkészett. – Mindig olyan gondterheltnek látszol. Most is csak sóhajtozol. Mi ez az egész? – vonta össze szemöldökét.

– Tudod, meséltem már a cég új partneréről – hozakodtam elő a dologgal, mire csak bólintott. – Nos, ő Jungkook egyik régi ismerőse, akivel nem ápol túl jó viszonyt, ráadásul a pasi rám is hajtott – húztam el a szám mire Taemin szemei kikerekedtek. – Emiatt pedig állandó a feszültség és...és hát olyan rideg velem is – motyogtam halkan a végét s lehajtott fejjel sétáltam tovább.

– Bánt téged? – fogott a karomra a fiú és magával szembe fordított. Tekintete egyszerre volt feldúlt és kétségbeesett.

– Nem erről van szó – ráztam meg a fejem. – Én csak úgy éreztem, hogy sikerült közelebb kerülnöm hozzá, hogy a kapcsolatunk jobb irányt vett, de minden megváltozott, ő egyre féltékenyebb, ingerültebb, keményebb – ingattam meg a fejem. – Olyan mintha, az a rövid kis időszak, amíg olyan jó volt minden, nem is létezett volna és hiába akarok segíteni rajta, ez nem megy – fakadtam ki, hangom pedig egyre hisztérikusabban csengett.

stress ~ jikook ✔️Where stories live. Discover now