stress ~ jikook ✔️

𝙣𝙞𝙣𝙩𝙝

𝙅𝙪𝙣𝙜𝙠𝙤𝙤𝙠

Alig értem be az irodámba Namjoon máris kopogott az ajtón és válaszom meg sem várva lépett be a helységbe. Ha másról lenne szó, azt hiszem az idegeim pattanásig feszültek volna és talán el is bocsájtottam volna valami mondvacsinált indokkal az illetőt, de Namjoont tiszteltem, ezért elnéztem neki ezeket a hibákat, még akkor is, ha szúrták a szemem.

-Jó reggelt! Itt vannak a jelentések, nézd át.-tett le az asztalomra egy mappát majd helyet foglalt az íróasztalom előtti fotelben.-Nos, mi történt tegnap?-vonta fel szemöldökét.

-Mi történt volna?-rántottam vállat és inkább a papírokkal kezdtem el foglalkozni.

-Tudod, az új asszisztensedre gondolok.-magyarázta, mintha nem értette volna meg ennyiből, hogy nem kívánok beszélni a dologról.

Egy fáradt sóhajjal toltam félre az előttem lévő dossziét és ujjaimat összekulcsoltam az íróasztalom fekete fa lapján. Pillantásom kissé rideg volt, mint mindig mikor lepleznem kell valódi érzéseimet, azaz a dühöt és egyéb hasonló érzelmeket, melyek gyakorta uraltak engem és szinte a részemmé lettek.

-Hát megbasztam, mégis mit csináltam volna?-vontam fel a szemöldököm.

-Értem, na és akkor ez így rendben lesz?-kérdezett tovább mire feszülten bólintottam. Valahogy most nem volt kedvem vele sem beszélgetni.-De, tudod még mindig elég frusztráltnak tűnsz.-ráncolta szemöldökét értetlenül.

-Mért talán zavar?-mordultam rá gorombán, amit nem gyakorta csinálok, főleg nem Namjoonal szemben. Szavaim hallatán kissé meglepődött, mire megráztam a fejem.-Elnézést, csak idegesít, hogy az a kis ribanc nem elégített ki rendesen.-fortyogtam mérgemben és próbáltam csillapítani dühömet, de aligha tudtam ezt már sokáig elnyomni. Régen éreztem ennyire a szakadék szélén magam. Egyetlen lökés és elveszítem a kontrollt valódi énem felett, viszont az végzetes hiba lenne.

-Hogy érted, hogy nem elégített ki?-kérdezte Namjoon továbbra is rendkívül értetlenül.-Hiszen azt mondtad, hogy rendben lesz így és már lefeküdtél vele.-ingatta a fejét, ezzel is jelezve, hogy nem érti a dolgokat.

-Tudod, hogy különleges igényeim vannak. Mégis hogy elégülhetnék, ki attól, hogy porcelánbabaként kellett bánnom vele?-csaptam az asztalra, de mikor észrevettem, hogy egyre jobban átlépek egy határt állkapcsom megfeszítve szívtam be élesen a levegőt, hogy nyugalmat erőltessek magamra.

-De mért tettél úgy? Azért akartad őt, hogy bármit megtehess vele, akkor miért nem csináltad azt ami neked kielégítő?-mondta ki szalonképes megfogalmazásban azt, hogy "miért nem éltem ki nagyfokú szadista hajlamaim a szőkeségen".  Egyre jobban felidegesített az, hogy tovább kérdezősködött és már alig tudtam magam türtőztetni. Nem értettem Namjoont, ő mindig meg tudott fékezi, de most pont az ellenkezőjét csinálta.

-Mert gecire orvosi kezelésre szorult volna!-fakadtam ki.-Mivel ha egy szűz kisfiút brutális módon megkínoznék és megerőszakolnék valószínűleg nem viselné túl jól igaz?!-vontam fel szemöldököm és láttam az előttem ülő arcán a megdöbbentséget. Jimin valóban olyan volt mint egy szűz, sőt azon sem lepődnék meg, ha tényleg az lett volna.

-Már értem.-szólalt meg még mindig megilletődve.-Ha akarod keresek mást és hidd el akkor minden rendben lesz, nem lesz ilyen jellegű probléma.-próbált nyugtatni sikertelenül.

-Nem.-mondtam ki határozottan.-Rá van szükségem és amúgy is már túl sok munkám van benne. Én, Jeon Jeongguk, kibírtam, hogy mindenféle számomra élvezetes dolog nélkül lefeküdjek valakivel, ez pedig nem kis áldozat.-közöltem vele.