Vakáció Jonas Módra

37. Fejezet (Nick)

Nick mikor belépett új szobájába lábával belökte maga mögött az ajtót, majd leengedte táskáját a bejárathoz. Lerúgta lábáról fehér sportcipőjét. Elővette zsebéből telefonját, majd kihalászva táskája mélyéről fejhallgatóját elindult megkeresni a hálószobának kialakított részt.

- Breathing the moment we are sending out a message. This love here for a second - énekelte, miközben hanyatt vetette magát bolyhos takaróval fedett ágyán. Felhúzta lábát, és ujjával dobolni kezdett térdén. Behunyt szemmel énekelte végig a dalt, mitől úgy érezte mintha szíve szárnyalt volna. Kizárta teljesen a külvilágot és csak a dallamra koncentrált. A dal szövegének minden szava után eszébe jutott egy-egy pillanat, ami Aurórához kötötte lelkét, viszont már ahelyett, hogy a torkát fojtogató fájdalom jelent volna meg, ajkát mosolyra húzta és hagyta, hogy minden porcikáját átjárja a melegség. Az Auróra iránt érzett szeretetének forrósága. Tudta, hogy elment a lány, még is úgy érezte, hogy nincs minden veszve. Nem halt még benne a remény a nővel kapcsolatban. Az elmúlt napokban, míg bejárták fél Ázsiát rájött, hogy ha visszamegy Los Angelesbe meg tudja majd beszélni az egészet Aurórával. Biztos volt benne, hogy a lány is szerette őt az elmúlt tíz hónapban, így bátran mert reménykedni a boldog kibékülésben. Elnyomta magában azt a parányi kételyt is, ami újra és újra feltörni vágyott benne. Már csak a remény volt, amibe kapaszkodhatott, hogy ne taszítsa magát az önostorozás mély szakadékába.

Egyik pillanatban puha ujjak érintését érezte meg lábszárán. Riadtan ült fel lesodorva közben kezével fejhallgatót füléről, majd automatikusan kinyújtotta lábát. Vagyis csak nyújtotta volna, ha nem akadt volna meg a rejtélyes idegenben.

- Hupsz, bocsánat! - nyújtotta kezét az előtte görnyedező nő felé. Mikor meglátta, hogy Bella alhasát fogja és szeme egy csíkká szűkült még hevesebben vette a levegőt.

- Jól vagy? - kérdezte önkéntelenül végig simítva a nő vállán. Fogalma nem volt mit kéne tenni, ha egy terhesnőt gyomron rúg és ő görnyedezve guggol az ágya végében.

- Egy...pillanat - emelte fel mutató ujját a lány és megpróbált mély levegőket venni. Nick közelebb ült hozzá és aggódó tekintettel újra meg újra végig mérte őt.

- Nagyon sajnálom, nem akartalak bántani. Nem tudtam, hogy te vagy az - szabadkozott az énekes. Hangja itt-ott megremegett, miután meghallotta a lány szaggatott levegővételeit.

- Semmi...baj. Mindjárt...jobban leszek - suttogta halkan Bella, majd végre feltolta magát ülő helyzetbe az ágyon. Ekkor megszólalt egy addig ismeretlen hang az énekes fejében: Megérdemelte, amiért rászedett téged Shanghaiban. A hang ugyanúgy csengett, mint az énekesé annyi különbséggel, hogy kétségkívül telve volt haraggal és ellenszenvvel. Olyan volt, mintha mindenhol ott lett volna, de még sem látott senkit Bellán kívül. Elfordította tekintetét a lányról, majd összevont szemöldökkel várta, hogy újra megszólaljon, de csak nem akart mondani semmit. Egy pillanatra elhitte, hogy tényleg hallucinál, de azonnal elhessegette a gondolatot, hiszen nem vett be semmit, ami ezt eredményezte volna. - Biztos csak egy kósza ötlet volt - gondolta magában. Aprót megrázta fejét és visszafordult a nő felé, aki már egészen kezdett egyenesbe jönni a szó legszorosabb értelmében.

- Ja még nem is ismersz, biztos ezért hiszel hallucinációnak - hangzott fel ismét mikor már Nick meg akart szólalni. Az énekes ránézett Bellára és próbált tudomást sem venni az ismeretlenről, aki az ő hangján beszélt hozzá. Mikor látta, hogy már kezd egyre jobban lenni megengedett magának egy sóhajt.

- Tudom fura, hogy úgy beszélek hozzád, mintha egy zabolátlan gondolatod lennék. Majd megszokod, de egy dolgot muszáj elmondanom és kérlek ne szakíts félbe - hergelte tovább a férfit. Nem értette mi történik és miért nem tudja irányítani a gondolatait, de a pánik ellenére, ami eluralkodni látszott rajta, kezdett egyre kíváncsibb is lenni, mit akart neki mondani.