Vakáció Jonas Módra

41. Fejezet (Auróra)

A nedves aszfalton képtelenség volt hangtalanul végig sétálni. Aurórának és barátjának mégis muszáj volt, ha nem akartak már az első pillanatban lebukni.

- Amúgy miért nem írtál egy levelet Nicknek a laptopomról? Simán elküldhetted volna instán vagy messengeren vagy akármelyik közösségi oldalon - suttogta Roy, miközben kényelmesen elhelyezkedett a már kiválasztott konténer takarásában. Auróra is helyet foglalt mellette. Kikémlelt a raktér felé, de még csak az éjszakai műszakot teljesítő munkások voltak ott.

- Szerinted azokat Nick tényleg megkapja? Lehet van pár üzenet, amit megnéz, de azok nagy része véletlen, vagy a profiljukat ellenőrző rendszergazda műve - magyarázta.

- Ja, hogy neki van saját informatikusa, aki helyette minden este lecsekkolja az instáját meg a facebookját? Ez mekkora állat. Ilyet én is akarok majd, ha híres leszek.

- Szerintem sem rossz. Egy csomó kellemetlen beszélgetéstől óvja meg a srácokat - értett egyet Auróra. Ölébe húzta táskáját, elővette belőle a fényképezőgépet, amit még Mayleen adott neki.

- Muti már! - vette ki kezéből Roy. A nő felé fordította a színes, kis műanyag gépet. - Csíz!

Auróra eldöntve fejét mosolygott. Pár kattanás után mindketten az apró kijelző fölé hajoltak, hogy lássák mit is tud a fényképező.

- Annyira nem szörnyű, bár nem adnám egy mester fotós kezébe - állapította meg Auróra, a hangyányit pixeles képet.

- Nagyon sötét van az nem baj? - kérdezte Roy közelebb emelve szeméhez a gépet. - Alig látszik bármi is.

- A dokk ki van világítva, azzal nem lesz baj és amúgy örülök neki, hogy nincs rajta vaku. Egyel kevesebb esély a lebukásra.

- Igaz.

Ezután sokáig néma csendben ültek egymás mellett. Csak a horgonyok fémes csilingelése, s a víz szelíd csobogása hallatszódott. Már a reggeli sirályok is nyugovóra tértek a Nappal együtt. A sötét eget itt-ott világosabb szürke felhők tarkították eltakarva a csillagokat és a Hold telt alakját.

- Roy, nem akarsz mesélni magadról egy kicsit? Úgy is van még vagy fél óránk, mire itt bármi is történni fog - szólalt meg Auróra. A fiú rövid hallgatás után felsóhajtott, ami felért egy igennel.

- Mire vagy kíváncsi? A családomra? A barátaimra? A szerelmi életemre? A sulira, ahova jártam? Mi érdekelne? - sorolta miközben mindegyik témánál eszébe jutott egy-egy emlék.

- Mondjuk ebben a sorrendben minden, amit el szeretnél mondani.

- Rendben, de készülj fel nem lesz egy disney mese, mert a rendőr gyerekek élete nem csak játék és mese - kezdett bele elviccelve. Auróra mosollyal díjazta az idézetet, de ezt Roy nem láthatta, mert túl sötét volt.

- Londonban születtem kemény tizennyolc éve, bár néha szívesen rákérdeznék a szüleimnél, hogy minek kellettem én még oda. - Hangja keserű volt. Minden szót úgy mondott ki, mintha legnagyobb ellenségét jellemezné. - Nyolcadikig én voltam a minta gyerek a családban. Kitűnő tanuló, példamutató magatartással. Kiemelkedő sport eredményekkel és rengeteg, normális baráttal. Nem voltak lány ügyeim, kerültem a rendőröket kivéve anya munkatársait. A gimit viszont már Manchesterben kezdtem. A szüleim lepasszoltak egy bentlakásos suliba, mondván, hogy ez a legjobb nekem. Itt megtanítanak majd az életre és abból a suliból remek egyetemekre lehet bejutni. Szerintem viszont csak beleuntak a pesztrálásomba és le akartak passzolni minél előbb, hogy több idejük legyen karriert építeni. - Miközben mesélt, Auróra megpróbálta a helyébe képzelni magát, de egyszerűen képtelen volt elképzelni, hogy a szülők miért akarnának megszabadulni ilyen kegyetlenül gyermeküktől. Az ő családja mindig is a gyerekeiket részesítették előnyben. Mindig a testvérei és ő voltak az elsők. - Igazából nem volt olyan rossz döntés, mert tényleg megtanultam mindent az életről. Egy csomó barátot szereztem, végre belekóstolhattam a nagy fiúk világába és közeli barátságot köthettem a helyi rendőrség összes tagjával. Nagy eséllyel ezért is küldtek el Kínába, hogy megszabaduljanak tőlem. Nem is jöhettem volna messzebb Londontól nem? - horkantott fel sértődötten a fiú. Auróra egy kis ideig csak csendben ült és emésztgette a hallottakat. Fogalma nem volt hirtelen mit kéne mondania.