Vakáció Jonas Módra

52. Fejezet

Auróra arcán végig folytak forró könnyei. Remegő kezével óvatosan felhúzta barátja átázott pólóját, hogy jobban szemügyre vehesse. Nem volt nagy a seb, még is borzalmasan sok vér vette körül. Gyomra felfordult a látványtól, de most megemberelte magát és ott maradt. Hátra nézve az ügynököt kereste.

- Bocsánat tudna segíteni? El kéne állítani a vérzést vagy legalábbis enyhíteni, míg ideér a segítség - kérlelte erőtlenül, mire a férfi egy szó nélkül leguggolt Nick elé. Félre tolta Royt, aki eltéve telefonját felállt és a fekete terepjáróhoz ment.

- Nick figyeljen rám rendben? - utasította a férfi, míg a fekete ruhája zsebéből előhalászott kendőt sebére nyomta. Az énekes arca összerándult, de egy hang nem hagyta el torkát. Auróra megragadta ragacsos kezét és szorosan magához húzta.

- Tarts ki, mindjárt itt vannak a mentők - bíztatta a nő. Az énekes végig Auróra tekintetét próbálta keresni. Mikor nyitva volt szeme azonnal rá nézett, de a ránehezedő hirtelen jött fáradtság megnehezítette dolgát. Csak egy-egy pillanatra szerette volna behunyni szemét, de Auróra és az angol férfi azonnal beszélni kezdtek hozzá.

- Nem veszíthetlek el megint. Megértetted? - hajolt közelebb az énekeshez a riporter. Egyszer csak megragadta a nő kezét az ügynök és a fehér kötésszerűségre nyomta. Felállva leporolta élére vasalt nadrágját és egy bíztató mosoly kíséretében autója felé indult.

- Nekem mennem kell, mert már vár egy gép a reptéren, hogy végre oda vigyem ezt a szemetet, ahova való. Kölyök te nem jössz? Anyád biztos tudna segíteni a száműzetéseden - fordult Roy felé, aki lenézett Aurórára és Nickre, majd megrázta fejét. - Rendben - rövid szünetet tartott, majd folytatta - Mr. Jonas túl fogja élni nyugodjon meg - intézte szavait most az újságíróhoz - főleg, ha továbbra is rajta tartja a rongyot - ezzel beült az autóba és elhajtott ott hagyva hármójukat. Auróra szíve hevesen kalapált. Nem merte elengedni a kötést, pedig annyira szerette volna átölelni Nicket. Annyira szerette volna megcsókolni és megígérni neki, hogy rendbe fog jönni.

- Tarts ki kérlek - sírta vállára borulva. Nick egy óvatos bólintással jelezte, hogy még hallja, amit mond neki.

- Saj...sajnálom - suttogta erőtlenül. Minden kiejtett szótagnál úgy érezte, mintha ezernyi tűt szúrtak volna belé. - Sajnálom, hogy itt hagytalak - folytatta egyre halkabban. Auróra ráemelte vörösre sírt szemét, de nem tudott semmit sem mondani. Megrémítette a férfi sápadt, fehér arca, mit hideg veríték nedvesített be. Remegő keze és egyre ragacsosabb ruhája.

- Nem a te hibád rendben? - nyugtatta szabad kezével végig simítva borostás arcán. Egészen eddig a pillanatig nem is tudta mennyire hiányzott már neki ez a barna szempár. Kócos sötét haja. Őszinte mosolya. Közelebb hajolt hozzá. Akaratlanul is behunyta szemét majd óvatos csókot lehelt ajkára.

- Szeretlek Auróra With és szeretném, ha összeköltöznénk, de ha neked ez sok és - nem tudta befejezni, mert hangos sziréna szóval megérkezett a segítség. Körbe özönlötte őket a sok sárga ruhás férfi és nő eltaszítva Aurórát barátja mellől. Esélye sem volt a válaszra. Innentől már csak külső szemlélő lehetett.

- Én is szeretlek Nick - suttogta miközben végig nézte, ahogy barátját befektetik a mentőautóba. Eddig nem érzett fájdalom nyílalt szívébe, ahogy tehetetlenül állt az utca közepén. Szemét a távolodó járműre szegezte, de forró könnyeitől alig látott bármit is. Térde meg-meg remegett, majd megérezte Roy kezét vállán, ahogy átkarolva őt magához vonta.

- Rendbe fog jönni. Ígérem - suttogta, de szavai hasztalanul hulltak le Auróráról. Mintha csak egy vak embernek akarta volna megmutatni a gyertya táncoló lángját.