Vakáció Jonas Módra

13. Fejezet

A hűvös ital sem segített Aurórának lenyugodni. Miután Nick egy szó nélkül elment mellette csak még jobban kedve lett volna feladni mindent és visszamenni Los Angelesbe.

Valamilyen szinten jogosnak érezte a vádjait. Tényleg nem lett volna szabad annyi mindent barátjára zúdítania. Sokkal többet kellett volna figyelnie rá és észre vehette volna, hogy valami nagyon nem stimmel. De ahelyett, hogy rákérdezett volna inkább megpróbált mindent a szőnyeg alá söpörni, csakhogy olyan legyen, mint régen. Már belátta, hogy nem volt a legjobb döntése, és már azt sem tudta, hogyan kéne bocsánatot kérnie tőle. Tudta, hogy ha odamegy hozzá és elkezd magyarázkodni egy újabb veszekedésbe fog torkollni, hiszen nem mindenben érezte magát bűnösnek. Nem csak Nicknek voltak jogos vádjai. Ő is küszködött olyan dolgokkal, amiket a férfi nem vett észre. Mint például az idő hiánya vagy az egyre kevesebb beszélgetés. Mostanában, ha együtt voltak mindig valami közbejött neki. Persze megértette, hogy muszáj mennie mert fontos, de egy idő után már kezdett rosszul esni neki, hogy bármikor képes otthagyni a munkája miatt. Nem is tudta melyik lett volna jobb. Ha észreveszi és állandóan ezt akarja megoldani, vagy egyáltalán nem vesz tudomást róla és végül itt kötnek ki. Volt egy olyan érzése, hogy mindkét esetben ugyan az lett volna a végeredmény.

- Szóval ilyen köztetek egy veszekedés. – ült le mellé lassan Bella. Szőke haja vizesen tapadt vállára, miközben apró vízcseppek folytak le karján. Mikor Auróra nem mondott semmit vigasztalón elmosolyodott és rendelt egy-egy koktélt a pultos nőtől mindkettőjüknek.

- Mielőtt bementünk a vízbe megígértem neked, hogy elmondom miért viselkedtem furcsán. De mikor láttam, hogy mennyire összekaptatok Nickkel már nem láttam aktuálisnak a témát. Minden rendben? – kérdezte óvatosan tapogatózva.

- Neked úgy tűnik, hogy minden rendben? – válaszolta ellenségesen, de amint kimondta már meg is bánta. Még mindig dühös volt és azt Bellán vezette le, ami nem lett volna szabad. Barátnője visszahőkölve dőlt rá a pultra.

- Sajnálom. Nem akartam bántó lenni csak... - nem tudta befejezni. Torka összeszorult és gondolatai olyan gyorsan cikáztak, hogy azt sem tudta mit akart mondani. Csak Nickre tudott gondolni. Az arcára, amikor kiabált vele. Amikor a fejéhez vágta, hogy nem fog működni. Egyszeriben újra rátört a félelem. Gyomra görcsölni kezdett és minden levegő vétele szaggatottá vált. Mikor megemelte poharát keze megremegett.

- Semmi baj. Megértem. A legutóbb, mikor összekaptuk Joeval én is olyan szívesen kiabáltam volna valakivel.

- Miért nem tetted?

- Mert Nick volt az egyetlen, akivel megtehettem volna és őt nem akartam ilyennel terhelni. Alapból is ramatyul nézett ki. Nem hiányzott neki még az én problémám is. – magyarázta mosolyogva – Tudod Nick egy remek ember. Figyelmes és nagyon tud szeretni. A saját szememmel láttam, hogy mennyi mindent megtenne érted. Csak néha nem találja meg a megfelelő szavakat, hogy elmondja mit érez. Egy igazi művész lélek te is tudod. Lehet úgy tűnik, hogy bármit ki mer mondani, mert a dalai néha nagyon belsőségesek és azt az egész világ hallja, de Nick nem a világtól fél. Hanem attól, aki számára a világot jelenti.

Auróra egy pillanatra elgondolkodott azon, amit mondott neki Bella. De nem értette, mit akart ez jelenteni. Hiszen Nick sosem félt tőle. Mindig inkább fordítva volt. Ő nem merte elmondani a véleményét egyes dolgokról, míg barátja bűntudat nélkül megtette.

- Ennek semmi értelme. Ő mindig is egy nyitott könyv volt az emberek felé.

- Egy nyitott könyv, amiből kitépett pár lapot. Azokat az oldalakat, amiket nem akart senkinek sem megmutatni. Főképp nem neked. – javította ki a nő egy újabb metaforába burkolva. Aurórának kezdett elege lenni a művészi eszközökből. Utálta, mikor rébuszokban próbáltak neki elmagyarázni valamit. Miért nem lehetett csak úgy elmondani mire akar kilyukadni, miért kellett össze-vissza csavargatni a szavakat?