Vakáció Jonas Módra

40. Fejezet (Auróra)

- Xiānshēng! Xiānshēng! (Hölgyem!)  - szólongatta Aurórát egy idegen férfihang. Szemét csak résnyire tudta kinyitni, de még így is fájdalmat okozott számára a beáramló fény. Lassan felült, körbe fordult, majd megkönnyebbülve tapasztalta, hogy még mindig a kikötőben van. Egyszerre eltűntek gondolatai és csak egyetlen arc emlékképe jelent meg előtte.

- Nick! - ugrott talpra. Vagyis csak ugrott volna, ha lábai engedelmeskednek. Ehelyett viszont azzal a lendülettel, amivel fel akart állni, visszazuhant a betonra. Az ismeretlen felé nyúlt, s még mielőtt közeli barátságot köthetett volna a talajjal elkapta a nőt.

- Jǐnshèn! Jǐnshèn! (Óvatosan!)

- Bocsánat, de nem beszélem a nyelvet - támaszkodott a férfire Auróra, miközben felállt. Szíve egyre hevesebben vert, tekintete nem tudott megállapodni egyetlen pontos sem sokáig. Folyamatosan csak barátját kereste, aki kihúzta a vízből, aki megmentette az életét, de mindenütt csak idegen, sápadt bőrű arcok bámultak vissza rá. Mindannyian sötét vörös egyenruhát viseltek, amihez fekete bakancsot kaptak. Rövid, tüsis hajuk nedvesen csillogott a fényben. Arcuk kerek volt. Mikor beszéltek szemük még jobban összeszűkült. Auróra fejében néha megfordult a gondolat, hogyan láthatnak ezek az emberek mikor nevetnek? De nem sokat agyalt rajta, mert ilyenkor mindig eszébe jutott Nick. Ahogy mosolyogva áll előtte, fekszik szétterülve a kanapén, ül az ebédlő asztalnál vagy éppen kezében tartva gitárját hódítja meg a színpadot.

- Jól vagy? - érkezett végre egy olyan kérdés, amit értett is.

- Nem láttad Nicket? - indult el a hang irányába. Csak egy pillanat erejéig nézett Royra. Ekkor vette észre, hogy Royról is patakokban folyik a víz, hogy ruhája ugyanúgy átázott. Haja teljesen fejére tapadt, bal karját hasához húzva tartja.

- Kicsodát? - állt fel a fiú is hangos nyögések közepette.

- Hát Nicket! Tudod, a barátom, akiről meséltem már. Ő mentett meg. Nem hiszem, hogy nem láttad. Csak így nem tűnhetett el - forgolódott Auróra fejét kapkodva. Roy felsóhajtott, jobb kezével homlokát vakargatta, majd végül hátra tűrte vizes haját.

- Auróra, - kezdte egy újabb mély lélegzetvétel után - Nick nincs itt. Nem is volt itt. - Mikor ezt kimondta a nő tekintete rászegeződött. Ha csak a nézésével ölni tudott volna, a fiú már nem élt volna. - Én... én mentettelek ki a vízből.

- Nem! - támadta le azonnal Auróra. - Az nem lehet! Láttam... láttam, ahogy az ölébe húzott mikor kiértünk a partra.

Roy nem mondott semmit, csak megrázta a fejét.

- Itt kell lennie. Tudom, hogy visszajött értem! - erősködött tovább, de muszáj volt belátnia, hogy a fiúnak van igaza. Nick tényleg nem volt ott hiszen, ha ő mentette volna ki nem csak az idegen kínaiul hablatyoló munkások és újdonsült barátja ácsorognának a mólón.

- Nem veszíthetem el újra. Nem.

Hangja egyre halkult, mígnem már csak ő hallotta. Minden lélegzetvétel fájt neki. Mellkasában egyre nőtt a már jól megszokott feszítő fájdalom, amit akkor érzett, ha Nickre gondolt. Egy óvatlan pillanatban, apró fénylő könnycsepp gördült le kipirult arcán. Azon nyomban behunyta szemét. Lehajtotta fejét és kezével megtörölte arcát.

- Semmi baj - lépett közel hozzá Roy. Hangja bársonyosan édes volt. Lágyan magához húzta, majd amennyire tudta átkarolta. Hagyta, hogy mellkasának döntse fejét, mire Auróra háta rázkódni kezdett és halkan szipogott.

Pár perc telhetett el így, mikor Roy egyre több sajnálkozó tekintetett érzett magán.

- Jobban vagy? - kérdezte szinte suttogva, mire csak egy határozatlan bólintás volt a válasz. Egy hangyányit eltolta magától Aurórát. Pont csak annyira, hogy láthassa arcát. Szeme és orra kipirosodott. Mikor a fiú tekintete, szép ajkára tévedt halvány pír futott végig a nő arcán. Erre a fiú csak elmosolyodott. Már közelebb akart hozzá hajolni, hogy érezze illatát, puha bőrének tapintását, de hirtelen kitisztult látása.