Vakáció Jonas Módra

48. Fejezet (Nick)

- Így sosem érjük utol haver! - kiáltotta lemaradva Roy, miután már a harmadik utcasarkot hagyták el. Lassan Nicknek is be kellett látnia, hogy újra kicsúszott a kezei közül a lehetőség.

- Nem hiszem el! - ordította megállva. Az égnek emelte tekintetét és lihegve az egyik ház graffitis falának dőlt. - Már majdnem meg volt - folytatta, belerúgott egy tenyér nagyságú aszfalt darabba mire az hangos csattanással neki csapódott a szemközti szemetesnek. Mindketten beleborzongtak, ahogy végig visszhangzott a kihalt utcán.

- Mi lesz most? - kérdezte Roy hátra-hátra pillantva, mintha azt várta volna, hogy valaki követte őket.

- Megmondom mi lesz - egyenesedett ki Nick. Szemében tántoríthatatlansága fényesen ragyogott. Kezét ökölbe szorította és határozott, gyors léptekkel elindult vissza a kikötőbe. - Mivel az egész hely be volt kamerázva kizárt, hogy ne örökítették volna meg a rendszámot. Visszamegyünk, feltörjük a gépet, megszerezzük a felvételt, bemegyünk a rendőrségre és bejelentünk lopott járműként. Azok megtalálják és...

- Bumm sakalaka! - csapta bele öklét tenyerébe Roy, mintha ő lenne a sárkány harcos a Kung-Fu Pandából.

- Igen, bumm akármi - kontrázott rá Nick elsétálva a vigyorgó fiú mellett. Annyira beleélte magát saját tervébe, hogy bele sem gondolt milyen akadályokba ütközhetnek. Csak az lebegett szeme előtt, hogy meg kell találnia barátnőjét, majd, mint egy szőke herceg fehér lovon megmenti és bebizonyítja neki, hogy mennyire szereti.

- Haver, - érte utol Roy - értem én, hogy összeraktál egy romantikus akció filmbeillő tervet, nagyon állat, de hogyan akarod legyőzni a fegyvereseket nulla munícióval? Azt ne mondd, hogy golyóálló vagy, mint Luke Cage, vagy esetleg szuper gyors, mint Flash? Esetleg te vagy maga Batman, aki kibír minden fájdalmat? - folytatta volna még a szuperhősök sorolását, ha Nick közbe nem vág.

- Nincs szuperképességem, de ismerek pár olyan embert, akinek van fegyvere és engedélye rá. Úgy hívják őket, hogy rendőrök - zárta egy grimasszal, mire azonnal lelohadt Roy mosolya.

- De uncsi vagy - húzta száját a fiú. - De ők mind korruptak. Legalábbi Auróra végig ezt mondogatta - folytatta figyelve rá, hogy senki olyan ne hallja meg, akire nem tartozott. Nem tervezte, hogy az este további részét egy kínai börtönben tölti. - De van egy jobb ötletem - húzta elő telefonját farzsebéből. A következő pillanatban már füléhez emelve tárcsázta a számot. - Megígértem Aurórának, hogy szerzek neki egy angol külügyest, aki majd lekapcsolja Cameront és megállítja a skarlát medvéket. Nem gondoltam, hogy még ma fel kell hívnom, de remélem az időeltolódás ellenére is felveszi.

Amíg beszélt a vonal túlsó végén valaki fogadta a hívást.

- Szia anya, tudsz egy kicsit segíteni? - kérdezte Roy, majd elindult vissza a parkoló irányába. Nick követte, miközben akaratlanul is a telefonbeszélgetést hallgatta.

- Roy, kis fiam! Mi a fenéért hívsz ilyenkor? Éppen dolgozom, de ezt tudhatnád. Megbeszéltük, hogy csak - nem tudta befejezni a szidást, mert a fiú pár szemforgatás után közbevágott.

- Komoly bajban van egy ismerősöm és jól jönne a segítséged.

- Mit műveltél már megint? Roy megmondtam, hogy legalább Kínában tartsd magad távol a bajtól, de mintha a falnak mondanám. Sosem figyelsz arra, amit mondok. Azt sem tudom, hogy lehetséges, hogy még életben vagy egyáltalán - horkantott fel Mrs. Walker a vonal végén. Nick azt várta, hogy a fiú arca meg fog változni, legalább egy kis csalódottság vagy bűntudat jelent volna meg, de semmi. Úgy viselkedett, mintha eddigi életében minden egyes nap ezt hallgatta volna.