Vakáció Jonas Módra

46. Fejezet (Nick)

A kis repülő hangos zörgéssel elhagyta a kifutót és elveszett a szürke felhők tengerében. Az első percekben Nick csak arra tudott gondolni mikor fognak lezuhanni. Hosszúra nyúlt percek teltek el félelemmel teli várakozással.

- Xiānshēng, nǐ wán dé kāixīn ma? (Uram, jól érzi magát?) - fordult a pilóta a holt sápadt énekes felé, aki olyan erősen szorította az ülés karfáját, hogy ujjai begörcsöltek. Mikor meghallotta a mellette ülő férfi érdes, mély hangját ránézett, majd magára erőltetett egy mosolyt és bólintott. Bár nem értette mit kérdezett, de csak remélni tudta, hogy nem azt, hogy ki akar-e ugrani.

Az út háta maradó hat órája bőven elég volt, hogy megszokja a repülő ritmusos búgását és rázkódását. Egy-egy széllökésnél úgy érezte, mintha papírból lennének a gép falai, de a pilóta profi manőverei minden alkalommal megnyugtatták.

Miután leszálltak és végre kiléphetett a reptér stabil aszfaltjára háromszor is hálát adott az égnek, hogy még életben van. Udvariasan megköszönte a fuvart, majd bizonytalan léptekkel bement a már ismerős reptér épületébe. Olyan volt hirtelen, mintha semmi sem változott volna. A színes műanyag székeken itt-ott emberek újságot olvasva, telefonjukat bújva várakoztak. A jegypénztár előtt most is hosszú sor kígyózott. Az éttermekben alig lehetett ülőhelyet találni. A szuvenír boltok eladói örömteli arccal üdvözölték a frissen érkezőket és baráti intéssel búcsúztatták a távozókat.

- Jó napot! Elnézést! - lépett oda Nick két őrhöz. Kék egyenruhájuk alig tért el egymástól. Csak úgy tudta megkülönböztetni őket, hogy az egyik nem tudta eltűrni haját, mert sapkája folyamatosan szemébe csúszott.

- Üdvözlöm Uram! - köszöntötték az énekes ugyanazzal a hangsúlyozással.

- Egy nőt keresek, nagyjából ekkora - emelte orra vonalába kezét - hosszú, göndör vörös haja van. Egy világos barnás oldaltáskája van és valószínűleg jegyet akart venni Shangaiba vagy Szöulba. A neve Auróra With és riporter. Nem beszéli a kínai nyelvet, legfeljebb németül tud azt hiszem. Öhm... - vakarta meg fejét Nick miközben gondolkozott. Nem jutott eszébe hirtelen semmi egyéb, amivel meg lehetett volna különböztetni a többi turistától.

- Bocsánat, de annyi ember megfordul itt egy nap, hogy képtelenség mindre emlékezni - kezdett bele sajnálkozó hangon az egyik őr. Nick lassan bólintott, majd felsóhajtva a jobb oldalon álló férfire nézett. Ő is először társához hasonlóan bánatosan rázta a fejét.

- Biztos nem emlékeznek rá? - vette elő telefonját az énekes, majd keresett egy képet szerelméről. Mikor azt hitte Auróra lelépett ki akarta őket törölni, de nem vitte rá a lélek. Ez volt az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhatott, amivel táplálhatta haldokló reményét.

- Várjon csak! - csillant fel a szeme az őröknek. - Őt láttuk.

- Igen rá emlékszem én is! Pár hete járt erre. Egy repülő után rohant úgy kellett elkapnunk a hangártól nem messze - idézte fel az emléket az egyik pasas, miközben barátja heves bólogatásba kezdett.

- Ez a nő kérdezett a balesetről, - itt hirtelen mindketten ledermedtek, - te szentséges szűz anyám! - csapott homlokára a jobb oldali őr. Társa is hasonlóan ijedt tekintettel nézett Nickre, kinek gyomra egyre jobban görcsölt.

- Több mint egy hete nem láttuk, ami azt jelenti, hogy ő is arra a sorsra juthatott.

- Mi ostobák - vágott kollégája szavába az énekes balján ácsorgó őr. - Miért kellett ennyit kifecsegnünk neki?

- Miről beszélnek? - fakadt ki végül Nick. Hangja megbotlott a mondat végén. Fogalma nem volt milyen sorsról beszéltek, vagy milyen balesetről volt szó, így gondolatai azonnal a lehető legrosszabb dolog felé terelődtek: