Vakáció Jonas Módra

28. Fejezet (Auróra)

A buszút minden perce órányi hosszúságúra nyúlt Auróra számára. A makulátlan, napfényben szikrázó épületek sora végtelennek tűnt. A buszról fel és leszálló utasok mintha csigalassúsággal mozogtak volna.

Auróra folyamatosan egy órát keresett, amiről megtudhatta volna, hogy mennyi ideje van még elérni a reptérre. Ujjával lábán dobolt, és tekintete egyik idegenről a másikra siklott. A tartó csövek eredeti szűrkés színe nem látszott, mert ember kezek takarták el minden pontját. A táskák egymásnak nyomódtak, a szatyrok tartalma összepréselődött és az utasok vállai állandóan összeütődött. A kanyaroknál és fékezéseknél az emberek egy lényként dőltek előre.

Auróra csak külső szemlélő volt, de így sem irigyelte azt a kis fiút, aki a tömeg közepén egyensúlyozott mamája kezébe kapaszkodva.

Lassan elfogytak a megállók ahogy az utasok is. Végül már csak Auróra és a sofőr maradt a buszon. A férfi kihajtott a végállomásról és a reptér felé vette az irányt, ahogy ígérte is. Pár perc telhetett el, mire elérték a fehér, ellipszis alakú ablakokkal díszített épületet. A megállóból látni lehetett a hátsó hangárokat, ahol a magángépek sorakoztak, de mellette rálátás nyílt a hétköznapi járatokra is.

- Köszönöm - mondta a sofőrnek Auróra, majd futva leszállt a buszról. A főbejáraton átjutva szembe találta magát a biztonsági őrökkel. Felpillantott az egyik oszlopon lévő órára, majd kinézett a hangárok felé.

- Jó napot hölgyem! Kérem tegye fel a tás... - nem tudta befejezni, mert a riporter megfordult és rohanni kezdett az oldalajtó felé. Abban a pillanatban nem érdekelte az utána kiabáló őrök hangja vagy a sok meglepett tekintet a többi utastól. Csak Joet és Bellát látta egy távoli csarnok kapujában.

- Elnézést hölgyem! Kérem álljon meg! - érte utol az egyik őr, megragadva karját. Auróra megfordult, majd azonnali magyarázatba kezdett:

- Bocsánat, de el kell érnem a barátaimat, utána leellenőrizhetnek, csak szólni kell nekik, hogy nélkülem ne induljanak el! - mutatott maga mögé.

- Hát, szerintem ezt már nem tehetjük meg - húzta grimaszra száját a biztonsági őr, mire Auróra megfordult és még pont látta a levegőbe emelkedni a repülőt oldalán a Jonas felirattal. Az őr elengedte a nő kezét, majd tett egy lépést hátra.

- Nem tudja hova mennek a barátai? - kérdezte a férfi mentőövet dobva a ledermedt riporternek. Auróra csak állt és nézte a felhők közt eltűnő repülőt. Egy pillanatra el sem hitte, hogy ez megtörténhetett. Semmi értelmes magyarázat nem jutott eszébe, amiért képesek lettek volna nélküle elindulni. A következő gondolata már az volt, hogyan érje utol őket.

- Bocsánat, nem tudja mikor indul a legközelebbi gép Sanghajba? - kérdezte a biztonságiőrt, aki megrázta fejét.

- A pénztárnál biztos tudják, sőt szerintem ki is van írva - indult el a hatalmas kivetítő irányába a férfi. Annak ellenére, hogy külsője alapján kínai lehetett, szinte tökéletesen beszélte az angolt. Auróra egy pillanatra otthon érezte magát, de ugyanakkor egyre jobban úrrá lett rajta a félelem, hiszen egy idegen országban volt telefon és ötletek nélkül. A telefonjáról hirtelen eszébe jutott Bella, ahogy ok nélkül elrohant a kávézóból. Eljátszott a gondolattal, mit tenne ő Bella helyében. Az egész az ő terve volt? De miért akarna itt hagyni? Nick miatt? Nem az lehetetlen. Ez csak egy hülye összeesküvéselmélet - állította le magát megrázva fejét.

- Ott vannak a Sanghajba induló járatok - lendítette fel kezét a férfi egy fehér, villogó felirathoz. Auróra reménykedni kezdett, mikor meglátta a hat órát, de ez a remény el is tűnt mihelyst rájött, hogy mit jelent a WED. rövidítés.