Bad B* / KIM NAMJOON FF/

18.

- NamJoon - Szólítottam meg a férfit, miután már túl voltunk a nem túl ízletes vacsorán, de sem jogom, sem érdekem nem volt felszólalni ellene, hiszen legalább megtisztelt annyival, hogy fizetett nekem ételt is, holott ez nem volt kötelessége.

- Hm? - Nézett rám és megvonta a szemöldökét, közben pedig kortyolt egyet a fél literes vizes flakonból.

- Kérdeznék valamit - Biccentettem félre a fejem egy kicsit.

Elemelte a szájától a flakont és még mindig tele szájjal felém bökött a vízzel és aprót bólintott, jelezve nekem, hogy előttem a lehetőség. Mély levegőt vettem és reméltem, hogy sikerül szépen felvezetnem a kíváncsiságom tárgyát és nem lesz tolakodó vagy akaratos.

- Miért mindig engem hozol el? - Kérdeztem.

NamJoon felvonta a szemöldökét és egy pillanatra megfagyott a mozdulata közben, ahogy a kupakot csavarta rá a vizére, de aztán csak lenyelte a szájában lévő maradékot és megingatta a fejét.

- Mert fiatal vagy, jól nézel ki és veled már tudom, mire számíthatok - Válaszolt.

- Vannak tapasztaltabb lányok is, akik többet nyújthatnának neked - Érveltem, hátha összezavarom.

Habár azt sem tudtam, mit akartam kideríteni, hiszen csak az előérzetem kavargatta a fejem, hogy valami nem stimmelt. Furcsa volt a közvetlensége és a kedvessége, de semmi bizonyítékom nem volt, amit rá tudtam volna bizonyítani Namjoonra, hogy ellenem irányuló tevékenysége lenne vagy valami lenne a háttérben.

- Tudom, hogy nem ismersz, Kori - Kényelmesen hátra dőlt a székében és egy halvány mosolyt eresztett meg felém. - De elárulom, hogy nem a zsánereim az idős, szét használt, fogatlan és mocskos utcalányok - Áthatóan nézett a szemembe és olyan fény csillogott az íriszeiben, hogy azonnal összébb kellett húznom magam. - Van okom mindenre, amit csinálok.

- Tényleg nem akarok kellemetlenkedni, mert nagyon hálás vagyok mindenért, amit eddig értem tettél - Sóhajtottam és inkább a tányéromat fixíroztam, ami már üresen állt előttem.

- Megmondtam már az elején, hogy többre vagy képes, nem? - Szólt közbe, kihasználva az összeszedetlenségemet és a kis szünetet, amit az első mondatom után tartottam. 

Felnéztem rá, de nem bírtam sokáig tartani vele a szemkontaktust. A helyes, attraktív arca már csak markánsan komoly ábrázatot vetített elém, ami habár vonzó volt, mégis volt benne valami titokzatos félelmetesség, amit nem tudtam hová tenni. Nem akartam nagyon mélyre menni, nem akartam szemtelen lenni, mert nem tudhattam, ki is ez az ember valójában. Nem lehettem benne biztos, hogy nem akar nekem rosszat, hogy nem a futtatóm egy embere, aki tesztel engem, nem lehettem benne biztos, hogy nem egy másik emberkereskedő. Semmit nem tudtam róla a nevén kívül.

- Megmondtam, hogy van esélyed kiszabadulni ebből a fertőből, nem? - Hangja mély és parancsoló lett, mintha már ideges lett volna attól, hogy valamit ismételnie kell. 

- Megmondtam, hogy nincs - Feleltem szigorú szemeket villantva rá. 

- Van, Kori - Felelt, vitát kezdeményezve pár szóval. - Csak egy kicsit akarnod is kéne.

- Mert azt hiszed, hogy én nem akarom? - Emeltem meg a hangom. 

Kezemet a mellkasomra tettem és oldalra néztem, hogy ne kelljen tartanom vele a szemkontaktust. A mellkasomban felrobbant a keserű bomba, ami fájdalmasan adta a tudtomra, hogy megint nem én irányítom a saját életemet. Mégis dühített a tudat, hogy ennyire átlátszóan próbál meg uralkodni valaki az én döntéseim és a mindennapjaim felett, akit még csak nem is ismerek. 

- Nem úgy tűnik, mintha adnál magadnak esélyt is akár arra, hogy segíteni tudjak - Szavai úgy lökődtek nekem, mintha csak minden egyes alaklommal nekem dobta volna őket. 

Rá kaptam a tekintetem és összeszorítottam a számat egy pillanatra. Csak akkor engedtem el a satu erősségű nyomásból az ajkaimat, amikor már éreztem, hogy akármelyik pillanatban vérezni kezdhet. Felemeltem a szemöldököm és mély levegőt vettem, ahogy éreztem, hogy a vacsora már köszönne visszafelé az idegességem miatt.

- Túl sok esélyt adtam magamnak, NamJoon - Feleltem meglepően nyugodt hanggal, miközben aprókat bólogattam. - Belefáradtam.

- Most tudnék segíteni, nem egyedül kellene csinálnod.

- Miért tennéd? - Vontam vállat. - Hogy te tudj rajtam élősködni? Hogy te használd a testem? 

- Hogy újra normálisan élj? - Kérdezett vissza indulatosan. 

Csendben maradtam és csak megingattam a fejem, mert nem sejtettem jót. Túl szép volt, hogy igaz legyen, hogy ez a férfi csak úgy besétált az életembe, egy valag pénzt költött rám és még meg is akar szabadítani a maradék adósságomtól, hogy kiszállhassak ebből a világból? Nem, ez egyszerűen lehetetlennek tűnt.