Bad B* / KIM NAMJOON FF/

23.

A torkomban dobogott a szívem, amikor a láthatáron belülre ért a sötétszürke autó, amit az elmúlt két, talán három hétben nem láttam. Túlzott izgatottság fogott el és félő volt, hogy hányni fogok a hirtelen jött adrenalinlöketre a szervezetemben. Nyeltem egy hatalmasan és összeszorítottam a fogaimat, hogy elfojtsam a kikívánkozó, hatalmas mosolyomat. Egy mély levegőt vettem, ami aztán sóhajként távozott a tüdőmből a megkönnyebbülésre, hogy megint látom Őt. Azonban az öröm édes íze keveredett a sértettség, megbántódás és reményvesztés kesernyes utóízével, amit az elmúlt, hosszú napok hagytak rám. Nem is tudtam hirtelen, hogy a nyakába akarok e ugrani a boldogságtól és hogy megint felbukkant, nem hagyva engem többé kételyek között vergődve és végre egy tisztességes szex reményében forgatva engem, vagy meg akarom e ragadni a nyakát és üvölteni vele, amiért ilyen hosszan hagyta, hogy bosszankodjak, reménykedjek és szabadulni akarjak, hogy aztán újra csak beletörődjek a sorsomba, mint megannyi korábbi alkalommal, hogy még fájdalmasabb legyen a valóság, mint volt. 

- Gyere! - Hangzott az egyszerű szócska, amikor még le sem állt az autó mellettem, csak lassítva begurult az út szélére.

Azonnal léptem volna, de megmerevedtek az izmaim egy pillanatra, ahogy a saját büszkeségem nem engedte, hogy ilyen gyorsan bepattanjak a menedéket jelentő járműbe. Pedig édes Istenem, hogy mennyire szerettem volna bevetni magam oda!
Megnyaltam a hirtelen cserepesre száradt ajkaimat és hezitáltam még egy pillanatig, aztán végül megindultam. Nem akartam áltatni sem magam, sem NamJoont, hiszen mind a ketten tökéletesen tudtuk, hogy a legnagyobb vágyam az, hogy most mellette legyek. 

- Sokáig hezitáltál - Motyogta egy halvány mosollyal, amikor becsaptam a szürke járgány ajtaját.

- Te sem sietted el a dolgot! - Mormogtam megsértődve, holott végtelen hálát éreztem.

- Sajnálom! - Sóhajtott egyet és egy gyors pillantást engedett meg magának az útról rám. - Több dolgot kellett elintéznem, mint számítottam rá. 

Nyeltem egyet és biccentettem. Lehunytam a szemem és kényelmesen hátra dőltem az ülésben. A kezeimet a combjaim közé raktam, mintha csak fáztam volna és melegséget kerestem volna az ujjaimnak. 

- Sikerült? - Kérdeztem vissza félve.

NamJoon jobbra-balra ingatta a fejét, egyszerre bólogatva igent és nemet is, közben élesen beszívta a levegőt. Nekem azonnal görcsbe rándult a gyomrom és nem tudtam, hogy akarom e hallani a kifogásait vagy sem. Hirtelen szerettem volna rákiabálni, hogy most azonnal tegyen ki, de nem akartam kiszállni a kocsiból. Tudni akartam, hogy próbálkozott e, hogy kiszabadítson ebből a fertőből, hogy mennyi mindent tett meg, hogy elég volt e az erőfeszítése vagy csak látszatból kotnyeleskedett. Tudni akartam, hogy a kavar, amit okozott jár e valamilyen következménnyel a számomra vagy sem. 

- Sokkal több akadályba ütköztem, mint terveztem - Megköszörülte a torkát, de aztán csak vett egy mély levegőt és megrántotta a vállát. - Igyekeztem úgy intézni a dolgokat, hogy közben neked ne essen bajod.

- Mit csináltál? - Kérdeztem egy halvány mosollyal, mert a rengeteg szar után, amit kaptam, nagyon jól esett a törődése. 

- Nem szeretnék mindenről beszámolni - Tört fel egy halk nevetés a mondata közben a torkából, aztán elhallgatott egy kicsit, amikor az előtte álló autós szerencsétlenkedett egy kicsit. 

Káromkodott egy halkat, aztán kissé idegesen kikerülte az előtte tétlenkedő sofőrt, hogy ő tovább haladhasson a megszokott hotel felé, ahol mindig kivett egy szobát kettőnknek. Elmosolyodtam a vehemenciáján, de nem szólaltam meg, mert már szívta befelé  a hatalmas adag levegőt, én meg vártam a folytatást. 

- Nem akartam egyből a stricidhez menni, hogy rákérdezzek, mennyiért vásárolhatnálak ki, nem akartam egy táska pénzzel beállítani hozzá és nem akartam, hogy a túlzott érdeklődésem felbosszantsa őt és talán rajtad vezesse le - Mondta kemény hangsúllyal.

Mély levegőt vettem, mert egy pillanat alatt töltődött meg a könnycsatornám és az orrom is, ahogy a kedvesség eljutott hozzám. Annyi lekezelő modor van az utcán, főleg a magamfajták felé, hogy egy egyszerű "hogy vagy ma?" kérdés is megmelengeti a szívemet. NamJoon folyamatosan a lelkemet védte, visszaadta az emberségem és a reményemet a férfiakban. Visszahozott a mély gödörből és elérte, hogy újra nőként tekintsek magamra. Nem csupán nőként, egyszerű emberként, ami nehéz volt, miután annyiszor tárgyiasítva lettem. 

- És most? - Kérdeztem vissza, mert nem akartam ugyanazt a hibát elkövetni, mint ezelőtt százszor, hogy túlságosan beleéltem magam valamibe aztán pofára estem. - Hihetek abban, hogy egyszer nem kell majd elviselnem ezt a sok szart? Vagy belebuktál te is?

- Ez azért egy kicsit fájt! - Fintorgott egy torzított mosollyal és befordult egy ismerős hotel elé. - Nem néznéd ki belőlem, hogy megtartom az ígéretem?

- Nézd - Sóhajtottam és próbáltam megtartani a komolyságom és a távolságtartásom, amennyire csak tudtam. - Nem ismerlek, NamJoon. Sokan mondtak már nekem szépeket egy kis extráért cserébe, sajnos nem tudhatom, kinek mi a szándéka.

- Az extrákért fizettem, ha az kellett - Komorult el a hangja. - És nem hitegetlek. Ha valamit mondtam neked, azt igyekeztem is a legjobb tudásom szerint megtenni. Értem a félelmeidet és tiszteletben tartom a fenntartásaidat, csupán egy kis bizalmat szeretnék kérni, amíg mindent el nem simítok.