Bad B* / KIM NAMJOON FF/

37.

Namjoon a fülembe ültette a bogarat. Tényleg, mit is akarok tulajdonképpen? Menni? Maradni? Egyedül lenni? Embereket magam köré? Az a baj, hogy a múltam miatti hiányosságok akadályoztak az ésszerű döntéshozatalban. Szívesen dolgoztam volna, de mit? Az érdeklődési köröm nagyjából egyenlő volt a nullával, ugyanis fogalmam sem volt, miben lehetnék jó vagy mihez lenne tehetségem és szenvedélyem. Választhatnék egy jól fizető állást és utálhatnám az első perctől kezdve, mert nem tudtam, mivel állok szemben, elviselhettem volna a megaláztatást, hogy semmit nem tudok megcsinálni és nem értek semmihez. Egy iparág volt, ami az én tudásommal és tapasztalatnak nem mondható értékkel bírt volna és releváns lett volna, az pedig a pornó ipar. Állítólag jó pénz van benne és hát csak azt kell csinálnom, amit eddig is. Pénzért lefeküdnöm valakivel, eljátszani, hogy élvezem és az arcomra erőltetni a mosolyt. Annyi különbséggel, hogy az ebből származó összeg nálam marad és nem kell mindent egy főnöknek nevezett stricinek adnom. Viszont ha már egyszer kikerültem ebből a körforgásból, a legkevésbé sem szerettem volna újra ebbe a megalázó mókuskerékbe belemenni. Ráadásul egy kis részem azon kattogott, hogy Namjoon mennyire csalódott lenne. Ezt sem tudtam hova tenni magamban. Túlságosan is körülötte forogtam. Mi tetszene neki, elismerné e, büszke lenne e rám...
Mindenképpen munkát akartam vállalni, hogy fenntarthassam magam. Senki nem mondta ki nyíltan, de tudtam, hogy nem maradhatok életem végéig a rendőrség szárnyai alatt és nem foglalhatom a védett lakást olyanok elől, akiknek tényleg szüksége lenne rá. Nem beszélve arról, hogy az első adandó pillanatban, szívfájdalom nélkül tennének ki az ajtó elé bármiféle támogatás és jövőkép nélkül, ha már ténylegesen megbizonyosodtak róla, hogy a stricim nem fog keresni és nem jelent rám veszélyt többé. Ezeknél a gondolatoknál mindig dühhel töltött el, hogy emlékeztem rá, Namjoon azt ígérte, hogy vele lakhatok és aztán egyszerűen közölte, hogy csak azért hazudta ezt, hogy vele jöjjek. Nem mondom, hálás voltam ezért a húzásáért, különben sose mertem volna eltakarodni arról a nyomortanyáról, mégis bánt. Gyűlölni akarom, amiért reményt ébresztett bennem és aztán lassacskán elásta, amiért bedobott az ismeretlen világba kapaszkodó és segítség nélkül. Mégis hálás voltam mindenért neki, az életemet köszönhettem neki, egy új esélyt. 

Most is itt ül a lakásban és egy kollégájával beszélnek valamit. Ellenőrzés lehet, mert az ismeretlen fickó megszámolta az edényeket, minden bútort feljegyzett magának és alaposan végig mérte az ablakokat és a falakat is. Egyszer-egyszer kaptam el szavakat, hogy 'megvan mind', 'nem sérült' és 'rendben van', úgyhogy ebből gondolom, hogy egy felülvizsgálat, hogy nem téptem le a tapétát, véreztem össze a kanapét gyilokkal vagy adtam el az étkészletet drogokért vagy nem is tudom. Egyszerűen nem tudom levenni a szemem a férfiról. Komoly arca sugározza a maszkulin energiát, minden tekintélyt magáénak parancsol. Szigorú szemei olykor-olykor felpillantanak és valamelyik tárgyat, helyiséget vagy engem kémeli. Zavarban kellene lennem, hogy mindig azonnal a tekintetébe kapcsolódik a szemem, akárhányszor felnéz, egyértelműen mutatva, hogy őt bámulom, de nem érzek szégyenlősséget. Csak puszta vágyat. Legszívesebben odasétálnék, az ölébe ülnék és a fülébe súgnám, hogy vagy eléri, hogy egy percen belül a másik férfi elhagyja a helyiséget és a lakást is, vagy szégyentelenül előtte kezdem el a dolgom. Megmarkoltam az asztal szélét és elfordítottam a fejem, hogy visszatérjek a gondolataimból. Biztos, hogy azonnal eltolna és ridegen viselkedne, hiszen senki nem tudhatja, hogy szexeltünk valaha is. Hogy akár egyszer is hozzám ért azokkal a hosszú ujjaival, hogy a szájával csókolta az enyémet és az egész testemet, hogy a torkából morgó nyögések hangzottak fel minden egyes alkalommal, amikor bennem volt vagy csak kényeztettem őt. Nyeltem egyet a felismerésre, hogy minden titok. Idegen vagyok. Ő is nekem. Valószínűleg el is tiltanák attól, hogy látogasson vagy néha ő hozza nekem az ételt, ezt pedig nem akartam. 
Túlságosan kapcsolódtam hozzá érzelmileg, de valószínűleg csak azért, mert ő volt, aki megmentett. Őt ismerem egyedül ebben a régi új világban, már persze anyámon kívül, aki lelkesen támogatta a menekülésemet, majd megint magamra hagyott. Namjoon az egyetlen, akire számíthatok, aki tudja a múltam egy részét, akiben megbízom. Az érzéseim felé is csak azért ilyen kuszák, mert nem ismerek másik férfit rajta kívül. Hazudnék, ha nem vetettem volna néhány pillantást egy-egy kollégájára, akik megfordultak itt, hiszen vannak még jóképű pasik. Egyszerűen ő mentett meg és ezért tartozom neki. Ezért érzem úgy, hogy kedvelem. Azt sem tudom, vajon ő kedvel e engem vagy csak néhai kielégülést jelentek a számára.