Bad B* / KIM NAMJOON FF/

36.

- Kérdezhetek valamit? - Mormogtam a kiskanalamra, kicsit abban reménykedve, hogy a hangomat elnyomja az evőeszköz.

Namjoon velem szemben ült, szintén a szájában volt a kanala, ahogy a korábban rendelt levest lapátolta befelé. Rám emelte a tekintetét és az eddigi éhes, heves rágása egy pillanatra megállt, majd csak egy lassú, komótos állkapocsmozgással folytatta. Bólintott egyet és visszanézett a fehér dobozkára, miközben különböző zöldségeket halászott a kanalába.

- Mi lesz velem? - Kérdeztem. - Mármint tök jó, hogy most élek, mint hal a vízben, de gondolom nem maradhatok itt örökre, miközben ellátnak és ingyen élősködöm. 

NamJoon Mélyet lélegzett és közben lenyelte  a szájában maradt adagot. Hátrébb dőlt a széken, de nem támasztotta neki teljesen a hátát a támlának. Ezzel a mozdulattal kevert, feszült és laza testtartást mutatott, mint akit szemernyit sem érdekel, mégis mintha minden porcikájával fókuszálna. Én, mint aki egy hétköznapi beszélgetés közepén lenne, tovább falatoztam az előttem lévő vacsorámból.

- Mit akarsz? - Kérdezett vissza. 

Felvontam a szemöldököm és értetlenül pislogtam rá. Hogyhogy mit akarok? Ezt az egészet meg nem történté tenni, visszamenni az időben, kitörölni a mocskos férfiak emlékét és érzését magamon... elég sok mindent karok, de jelenleg nem erről volt szó. NamJoon láthatta az értetlenségem, mert nyelt egyet és mielőtt megszólalt volna, a leves különböző hozzávalóit tologatta ide-oda, amíg végül meg nem állapodott egy gomba darabban, amit a kanalára vett.

- Mármint te mit akarsz? - Kicsit megnyomta a "te" szócskát, de ezzel nem tisztázta előttem a kérdést. - Mint saját döntés, mit akarsz kezdeni az életeddel? 

Lesütöttem a szemem és olyan érzés támadt bennem, mintha ezer dolgot akarnék mondani, amik éveket vártak, hogy a felszínre törjenek, de teljes üresség tátongott a sok gondolat körül, ami nem engedte kiszabadulni azokat a fejemből. Megnyaltam a számat és mély levegőt vettem.

- Nem tudom - Feleltem egyszerűen.

- Kori, már a saját magad ura vagy - Szólított meg Namjoon lágy hangon. - Mit akarsz kezdeni magaddal? Ez innentől a te életed és a te döntéseid.

- Nem olyan egyszerű ez - Mosolyodtam el keserűen, továbbra is az előttem lévő vacsorát szemlélve. - Évekig megmondták, mit tehetek meg, mit mondhatok, mit hordhatok, hova mehetek. Vagyis inkább hová nem - Felnevettem a szomorú, mégis nevetségesen közönséges emléken. - Az egyetlen dolog, amin gondolkoztam, hogy hogyan élhetem túl másnap reggelig, honnan szerezzek kaját a túléléshez, hol fogok aludni és aznap épp hányan és kik fognak megdugni. Sosem volt időm és értelmét sem láttam, hogy olyan ostobaságokon agyaljak, mint az élet. Hiszen nekem sosem volt.

- Most már van - Ránéztem, egyenesen a sötét íriszeibe. - Már csak meg kell tanulnod elengedni a múltat.

- Azt sosem fogom tudni - Feleltem szinte azonnal. - Bármennyi közhelyes szarral is próbál meg bárki nyugtatni, hogy most már magam mögött hagyhatom, hogy már nem kell azzal foglalkoznom - Megingattam a fejem és megvontam a vállam. - Mindig az életem része lesz. Befolyásolni fogja a hozzáállásomat, a gondolkodásomat, a bizalmamat és annak hiányát az emberek felé. Úgyhogy kérlek ne gyere nekem ezzel a maszlag szarral és segíts eldöntenem, hogy mi a faszt kezdjek az életemmel!

- Én nem fogom neked megmondani, hogy mit csinálj - Válaszolta keményen. - Én nem foglak irányítani.

- Nem kell irányítani - Ingattam meg a fejem nemlegesen. - Vezetni kell a világban. Az más. 

- Miért más? - Sóhajtott és úgy éreztem, tudja a választ, de szeretné, ha én nyílnék meg és mondanám el neki a gondolataimat.

Letettem a kanalat a kezemből, amit eddig csak forgattam az ujjaim között, amíg beszéltem. A két kezemet az asztalra tettem és az ujjbegyemmel megkocogtattam a fa anyagot.

- El tudod képzelni, hogy ami másnak teljesen hétköznapi legyen, az neked a lehető legtávolabb álljon? - Kérdeztem vissza, de válasz várása nélkül folytattam. - Az, hogy neked egyértelmű, hogy voltak érdeklődési köreid, tanulási lehetőségeid, utak, amik közül választhattál, munkák, amiket kipróbálhattál, voltak melletted szülők vagy barátok, akikre talán nem is mindig hallgattál, de biztos volt egy pár hülyeség, amitől megmentettek a tanácsaik... Nekem ez a nullával egyenlő. - NamJoon is letette a kanalat a kezéből és egy pillanatra nézett csak el rólam, amíg megtalálta az üdítőjét, amit felvett a kezébe, majd ismét minden figyelme rám összpontosult. - Nekem nem voltak lehetőségeim, nem próbáltam ki semmit, nem csalódtam semmiben, nem kísérletezhettem. Így nincs is sok mindenről tudomásom, hogy vajon szeretném e csinálni, hogy tetszik e, hogy tudnám e.. Érted? A saját anyám egy pillanatra reményt keltett bennem, aztán megint eltűnt az életemből. Ezek után. 

- Értem - Biccentett egy aprót a férfi.

Sóhajtottam egyet és megint a kezembe vettem a kanalat. Annyi mindenen voltam már túl, hogy nem tudta elvenni az étvágyamat egy ilyen beszélgetés. Megkevertem a levest és néztem, hogy a dobozka aljára leülepedett zöldség és tészta rengeteg mind örvényként bukkan fel, hogy aztán a kanalamban végezhessék.

- Momentán a nevetséges szituáció az, hogy te lehetsz az a személy, aki a legtöbbet tudja rólam - Mosolyogtam rá.