Bad B* / KIM NAMJOON FF/

51.

*NamJoon POV*

Képtelen alakokkal dolgozom együtt. Néha tényleg azt érzem, hogy egyszerűbb dolgom lenne, a egy kisiskolás csoportot kérnék meg egy nyomozásra "játékből", közben csak arra kérném meg őket, hogy a játékot az nyeri, akit nem látnak meg és nem kapnak el, úgyhogy legyenek óvatosak. Komolyan mondom, be fogok nyújtani egy kérvényt a főnökömnek egy gyerek kommandóra, mint fedő csapat!

Megingattam a fejem és mély levegőt vettem, ahogy végig sétáltam a folyosón. Áttettem a bal kezemből a jobba az aktát, amit hurcibáltam magammal, hogy a meetingen hasznát vegyem az összegyűjtött anyagnak, habár nem tudom, mennyi ment át a fafejűeknek. 
Nyeltem egyet, ahogy az irodám elé értem és megláttam, hogy a zárva hagyott ajtóm résnyire nyitva volt. Egy pillanatig álltam, hogy füleljek, hátha hallok motoszkálást vagy mozgást odabent, hogy talán rajta kapjak valakit lopáson. Vagy egyáltalán felkészülhessek, hogy férfi vagy nő van e odabent, ha hangokat hallanék, vagy felismerek e hangokat bármelyik kollégám személyében. Azonban teljes csenddel találtam szemben magam. Mindenesetre fura volt, hogy valaki kinyitotta az irodámat a jelenlétem nélkül, ráadásul nem zárta vissza, hogy legalább a nyomait eltüntesse maga után. Közelebb léptem, kiegyenesedtem és egy hirtelen mozdulattal benyitottam, hogy ha bárki van is bent, a lassan nyíló ajtóra ne figyelhessen fel és készülhessen fel egy esetleges támadásra. Meg akartam lepni.

- Bazdmeg, de megijedtem! - Harsant fel Kori hangja, amikor rányitottam egy heves mozdulattal.

Kezét a mellkasához szorította, hogy igazolja magát és a heves szívverését csillapítsa. Én csak lehunytam a szemem és beléptem az irodába. Az ajtót magam mögött egy határozott lendítéssel becsaptam és az asztalomhoz sétáltam. Nem tudtam, hogy örülök e neki, hogy ott volt, hiszen nem volt túl jó napom, feszült voltam, ráadásul nem szeretem, ha hívatlanul állít be valaki. Nem beszélve arról, hogy az irodámban rengeteg olyan irat és adat van, ami bizalmas, nem hiába tartom zárva az ajtókat, ha nem vagyok itt, hogy felügyelhessek.

- Kori, a legszarabb pillanatot találtad meg, hogy benézz! - Morogtam egykedvűen magam elé.

A lábammal kihúztam az irodai székemet, hogy le tudjak huppanni rá, miközben az aktákat a kezemből gondosan elhelyeztem egymás mellé az asztalomon, hogy később tudjak belőlük dolgozni.

- Neked mindig szar pillanataid vannak - Sóhajtott hasonlóan feszülten és megállt az asztalom előtt.

Karba tette a kezeit és csendben figyelt. Arca határozott volt és nem túl vidám, a testtartása elárulta, hogy nem akar mosolyogva hemperegni most velem egyet. Hangja fátyolos volt és ideges. Én megdörzsöltem a szemeimet, aztán megmasszíroztam az orrnyergemet és hagytam magamnak egy kósza másodpercet, hogy lecsukott szemmel élvezzem a csendet. Vettem egy mély levegőt és a csend jólesően duruzsolt a fülemben.

- Miért jöttél? - Kérdeztem. - Ki engedett be? 

- Beszélni akartam veled és az egyik kollégád - Válaszolt sorban a kérdéseimre.

- Ki volt az? - Kérdeztem vissza. - Kirúgatom.

A kezembe vettem egy tollat és készültem, hogy idegességemben leírjam a nevet, amit hallani fogok. Felnéztem a lányra és ő csak felvonta a szemöldökét. Megvontam a vállam és lepillantottam a jegyzetfüzetemre és vissza rá, némán jelezve neki, hogy hallgatom. Kori megforgatta a szemét és elmosolyodott olyan mód, hogy tökéletesen láttam, hogy leginkább kiabált volna, de nem hiszi el, ami történik. 

- Ó, igen Kori, mit szerettél volna megbeszélni? - Mélyítette el a hangját, hogy engem utánozhasson. Visszanézett rám mérgesen és egy gúnyos mosolyt dobott felém. - Hagyd csak! - Komorult el az arca. - Nem fontos. Ahogy úgy tűnik én sem, csak az, hogy kit rúghatsz ki.

Sóhajtottam és letettem a tollamat, aztán csak hátra dőltem.

- Irracionális vagy - Közöltem vele. - Min húztad fel magad ennyire, hogy most minden baj? 

- Azon, hogy bejöttem és nem is érdekel, mit akarok.

- De érdekel - Biccentettem. - Ahogy az is, hogy olyan adatokat tárolok az irodámban, ami emberek életébe kerülhet, nem véletlenül zárom be az ajtót, ha nem vagyok itt. És ha valaki kinyitotta, tudnom kell, hogy ki az, aki egy csinos pofi miatt áthágja a szabályainkat az irodánál, hogy beengedjen.

- Akkor rúgd ki, aztán majd ha ráérsz, beszélünk - Válaszolt Kori és szétbontotta a karjait, a testsúlyát pedig egyenesbe hozta, hogy bárikor neki tudjon indulni.

- Ne legyél gyerekes - Sóhajtottam és nyugodt tempóval kitoltam a széket, felálljak. - Mi a bajod? Történt valami? Mire fel húzod fel magad ennyire?

- Muszáj, különben nem tudok beszélni veled - Mormogta vissza az összeszorított fogai mögül, amíg várta, hogy lassan és komótosan elé sétáljak.

- Miről akarsz beszélni? - Megálltam előtte és a tenyeremet végighúztam a haján. - Akkor mondd el és ne dühöngj feleslegesen. Így is elég feszült vagyok, Kori. Nincs kedvem ehhez és energiám sem, hogy őszinte legyek, hogy kitaláljam mi bajod. Mi húzott fel?

- Te - Felelte. 

Felvontam a szemöldököm és nyeltem egyet. Habár tudtam, hogy semmit nem csináltam, mégis azonnal egy hirtelen jött szúrós érzés telepedett a mellkasomra, hogy mi lehet a baj. Jobbra balra ingáztak az íriszeim az ő két szeme között, ahogy igyekeztem kivenni a tekintetéből valamit, de csak a jéghideg felszínt láttam. Kezemet visszahúztam magam mellé és automatikusan egy kisebb távolságot tartottam kettőnk között, holott téyleg gőzöm sem volt, hogy mit tettem.

- Én? - Kérdeztem vissza egyszerűen.

Bólintott és láttam, ahogy megfeszíti az állkapcsát, aztán elengedi. Vett egy mély levegőt, aztán csak kifújta miközben elnevette magát. 

- Kezdesz összezavarni - Vallottam be, ahogy nem igazán értettem a reakcióit és az érzelmi változásokat.

- Te zavarsz össze - Felelt vissza és újra elkomorult.

Sóhajtottam és felemeltem a kezem, hogy aztán a combomnak csapódva leengedjem őket tehetetlenül.

- Erről akartam beszélni veled - Mondta végül. - És muszáj dühösnek lennem, külöben nem tudom hozzád vágni a sérelmeimet!

Halkan felnevettem és hitetlenül néztem rá, hogy komolyan gondolja e. Amikor csak a feszült arca nézett vissza rám, megadóan bólintottam és a fenekemmel az asztalonnak támaszkodva elhelyezkedtem. Jobb kezemet felé nyújtottam és jeleztem, hogy ő jön.

- Tessék csak - Mondtam. - Zúdítsd rám a sérelmeidet!

Egy pillanatra habozni látszott, aztán egy aprót biccentett és keményen a szemeimbe nézett.

- Azt mondod, hogy nem akarsz semmit - Kezdett bele. - Közben meg mindig nálam vagy. - Lehunytam a szemem és már tudtam, mire megy ki a beszélgetés és valahogy nem kívánta egy porcikám se az érzelmeket ebbe belekeverni. - Azt mondod, hogy nem akarsz velem lenni, közben pedig mindig adódó másodpercet azzal töltesz, hogy megcsókolj, hozzám érj, megsimogass vagy magadhoz húzz! Azt sem akarod állítólag, hogy többet gondoljak bele, de nem megy, ha folyamatosan úgy viselkedsz, ahogy eddig! Aggódsz értem, vigyázol rám, gyengéd vagy velem, nekem ugrasz, szexelsz velem, de valahogy lassú és érzelmes is vagy - Elmosolyodott és látszott rajta, hogy tényleg nem tudja, mit is mondjon vagy gondoljon.

- Kori..