Bad B* / KIM NAMJOON FF/

30.

Némán ültem a kanapén és olyan sok érzés kavargott bennem, hogy lassan elálmosodtam tőle, viszont hánynom is kellett a temérdek gondolat süvítésétől bennem. 
Egyedül éreztem magam a lakásban, ami habár picike volt, mégis hatalmasnak tűnt, hogy csak jómagam tartózkodtam ott. Sokkalta jobb érzés volt kanapén ülni és ágyban aludni, mint a fa deszkákon egy hálózsákban a régi szállásomnak mondott viskóban. Ott össze voltunk tömörülve legalább heten minden alkalommal, a szerencsésebbek és az erősebbek elfoglalták a nyikorgó, kihajthatós ágyakat, míg a többiek a padlóra kényszerültek. 
Meg voltam hatva már attól is, hogy melegben voltam. Volt tető a fejem felett és nem kellett elszámolnom a napom minden egyes percével, az összes bankóval amit aznap megkerestem. Ami még fontosabb volt, hogy nem kellett még álmomban is rettegnem, hogy a stricim a hajamnál fogva cibál fel a földről, mert épp dughatnékja támadt.  
Végtelenül hálás voltam NamJoonnak mindazért, amit értem tett, de mértéktelenül haragudtam is rá. Nem tudtam egyelőre magamban hova tenni azt a sok információt, amivel el lettem halmozva. Túl sok volt, hogy egyszerre kikerültem a fertőből, hogy hittem egy férfinek olyan gyorsan és alaptalanul, mint még sohasem, hogy hazugsággal tömték a fejem, miközben nem is mondhatnám hazugságnak azt a sok szart, amit hallottam. Azt már felfogni is képtelen voltam, hogy az érzelmeim úgy játszottak velem és úgy váltakoztak bennem, mintha egy régi hullámvasúton ülnék. Megbíztam Namjoonban, aztán egyszerre elvesztette minden iránta érzett bizalmam, aztán megint felül kerekedett a hála, amit iránta éreztem, végül megint csak alul maradt minden a haragomon, ami a hatalmába kerített. Aztán ott volt  a tehetetlenségem és az egyedüllétem, amihez már hozzá voltam szokva, de egy pillanatra kizökkentett egy fénysugárral az anyám említése és a remény apró falatja, hogy talán mégis kellek valakinek, de egy másodperc töredéke alatt hullott alá megint minden, amint kiderült, hogy újfent az új családját választotta helyettem. Már meg sem lepett igazán, csak fájt, hogy buta mód azt hittem, lehet esélyem. 

Felvont szemöldökkel, kíváncsian indultam meg az ajtó felé, amikor csengőszó harsant fel. Mély levegőt vettem és habár tudtam, hogy egy védett házban vagyok, mégis ott motoszkált a fejemben, hogy mi van, ha a stricim megtalált, ha az emberei eljöttek értem, ha bántani fognak? Mit tenne velem, ha kiderülne, hogy itt vagyok és ráadásul információkkal szolgálhatok ellene a rendőrség számára? Vajon ég benne a bosszúvágy, amiért elvesztette az egyik legjobban tejelő kurváját vagy beletörődött a sok pénzbe, amit értem kapott és éli a világát? Vajon mennyi lehetett az az összeg, amiért hajlandó volt homokba dugni a fejét, amíg Namjoon autójába beszálltam és utoljára érintette a lábam a mocskos út szélének a porát? 

- Bejöhetek? - Kérdezt NamJoon, amikor csak némán bambultam rá a kinyitott ajtóban. 

- Persze - Ocsúdtam fel a tétlenségből és oldalra léptem, hogy helyet adjak neki. - Gyere csak. 

- Köszönöm - Mosolygott és besétált mellettem a lakásba. 

Utána néztem, miközben visszazártam az ajtót. Figyeltem, ahogy tétovázás nélkül ment a konyhapulthoz és lepakolta a két kicsi szatyrot, ami a kezében lógott. Nem is nézett körül, nem kereste a szemével a helyiséget. Kicsi lakás volt, szinte minden szembe tűnt azonnal, de én amikor először léptem be, legalább a fejemet elforgattam, hogy körbe nézzek. 

- Voltál már itt korábban? - Kérdeztem rá és leültem a konyhapult másik oldalán lévő székre. 

- Hm? - Nézett fel rám, miközben csörgött a zacskókkal és előhúzott belőlük pár dobozkát. - Oh, igen. Mielőtt megkaptad volna a lakást, eljöttem megnézni, hogy oké-e. 

- Hogy oké-e? - Kérdeztem vissza és egy féloldalas mosolyra húzódott a szám. 

Az ilyen apróságok megint azonnal eloszlatták a bennem rejlő kétségeket és a férfi iránt érzett haragomat és újból csak a temérdek hála és öröm volt, amit iránta éreztem. Halkan felnevetett és bólogatott. 

- Le kellett csekkolnom, hogy milyen állapotban van és mit kell venni - Felelt. - Hogy az alap felszereltség meglegyen, tudod - Vont vállat. - Ágy, asztal, szekrény, tisztálkodási szerek és a szükséges konyhai vagy fürdőszobai kellékek, ágynemű - Sorolta. - Hoztam neked egy kis csomagot - Tért át azonnal egy másik témára, ahogy az utolsó kis dobozkáról is lehúzta a szatyrot, amit zörögve összegyűrt a tenyerében és a konyhapult szélére dobta. 

- Micsodát? - Kíváncsiskodtam és lenéztem a mezei kartondobozkákra. 

Olyan érzés kerített hatalmába, amit utoljára talán gyerekkoromban éreztem, amikor megtudtam, hogy valami meglepetés várt odahaza vagy egy meglepetés utazásra mentünk és tűkön ülve vártam, hogy mi lesz az. 

- Ebben azt hiszem fésű van, hajgumi, sampon - Tolta elém az egyiket. - Tusfürdőd van, ha jól tudom, de szólj, ha bármi nem elég, nincs vagy kifogyott, oké? - Rám nézett egy pillanatra, megvárta amíg bólintok egyet, aztán maga elé emelte a következő, nagyobbacska dobozt és kicsit megforgatta, hogy jelet vagy feliratot keressen rajta. - Ebben pár zacskós leves, tészta és rizs van. Nem túl sok, de egy pár napra elég, amíg meg nem ejtünk egy rendes bevásárlást - Elhúzta a száját bocsánatkérőn, aztán elmosolyodott és azt a dobozt is félretolta. - Ezt pedig idefelé vettem, hogy ha éhes lennél esetleg - Lengetett meg két fehér, hőtartó dobozkát.

- Vacsorát vettél? - Kérdeztem vissza és hirtelen nem is tudtam, mit is mondhatnék a meghatódottságtól.

- Hát - Megint vállat vont és szégyenlősen elmosolyodott - igen. Kettőt, ha nem bánod, vagy van kedved velem enni. Gondoltam jól jöhet a társaság. Meg hogy lenne vagy ezernyi kérdésed, ami eddig esetleg nem jutott eszedbe.

- Hát, az van - Sóhajtottam és bólintottam egyet, hogy ezt eltalálta. - Nagyon szépen köszönöm ezt a sok mindent - Néztem szét a hozott dobozkákon. 

- Nincs mit! Éhes vagy? 

- Igen - Bólintottam mosolyogva.  - Akkor maradsz enni? És beszélgetni?

- Persze - Nézett rám lágyan és elém tette az egyik ételtárolót.