Hideg játék - lando norris

8.

Meredten bámultam a gyár plafonját az egyik kanapén feküdve, míg Lando fürdött. Még mindig a beszélgetésünkön kattogtam. Észre se vettem, hogy csak egy feladat voltam számára, amit ki akart pipálni. Frusztráló volt, hogy ennyire hittem neki. Hatalmas lendülettel nyílott mellettem az ajtó.

– Mehetünk? – Lando teljesen készen állt előttem. Felültem.

– Hát igazából... – kerestem a kifogásokat, hogy ne kelljen elmennem vele sehova. – Még át kell öltöznöm, le kell adnom a papírokat Sarahnak és...

– Isla – szólt közbe. – Senkit nem fog érdekelni, ha ma korábban lelépsz. Majd azt mondom én engedtelek el.

– De...

– Na, gyere már! – noszogatott. – Ne öltözz át, jó vagy így is – felvontam a szemöldököm.

– Ha megint ekkora paraszt leszel, ott hagylak, bárhol is leszünk – a kezébe nyomtam a rengeteg könyvemet és kisétáltam az épületből. Furán nézett rám.

– Most megint mi bajod lett? Megjött? – élesen szívtam be a levegőt és fejbe csaptam. A fejét vakargatva nyitotta ki a kocsi ajtót nekem.

– Lehetne, hogy átgondolod a kérdést mielőtt kiejted a szádon? – kérdeztem tőle unottan, miközben kihajtott a kapun.

– Nem szokásom.

– Ja azt észre vettem már párszor – sóhajtottam. Megforgatta a szemét.

– Ezt már megbeszéltük...

– Nem – nevettem fel. – Semmit nem beszéltünk meg. Ugyanis veled nem lehet megbeszélni semmit – kapaszkodni kezdtem, mikor rátaposott a gázra. Lejjebb engedte az ablakot, mire a hajamba kapott a szél. Beszívtam a dermesztő, friss levegőt.

– Mérgező a kapcsolatunk!

– Végre valamiben egyet értünk – néztem a szemébe. Idegesítő volt ez a helyzet. Nem tudtam mit kezdeni ezzel. A kint elsuhanó tájat néztem. Sokszor észre se vettem, hogy tudja a jó oldalát is mutatni ez a város rész. Én mindig csak a rosszat láttam. Elkerülte a figyelmem a sarki aranyos kis virágbolt, a kisállatkereskedés és az újonnan nyílt óvoda is. Az évek során annyira összeszűkült a látásom, hogy csak a kis szürke világomat láttam egy ideje...amit Lando kezdett szétfeszíteni.

– El sem hiszem, hogy én ebbe be fogok menni – pislogott meglepődve Lando, ahogy leparkolt a lepukkant fánkos előtt. Grimaszolni kezdtem.

– Nem is olyan rossz. Látnád a sarki gyorskajáldát és sírva futnál haza a villádba – lazán megrántottam a vállam és bementem. Ismerős illatok voltak bent, sokszor jártam ide.

– Fura arcok vannak itt – magabiztos léptekkel jött utánam. Kezembe vettem egy dobozt, és pakolni kezdtem bele az édes finomságokat. Elengedtem a fülem mellett a fiú szavait.  A kasszához cipeltem a fánkokat. A nő beütötte a gépbe és várta a pénzt, mire Lando felé nyújtotta a csillogó bankkártyáját. Úgy néztek ránk, mintha nem is emberek lennénk. A fánkok mellé csaptam pár sört is. Ezt csak így lehet elviselni... – Mi lenne, ha például hozzám szólnál? – fogta meg a vállam, amikor le akartam ülni az egyik boxba.

– Ezt is Sarah mondta? A lelkedre kötötte, hogy férkőzz hozzám közel? – beleharaptam egy áfonyás fánkba.

– Az ellenkezőjét. Azt mondta tartsam magam távol tőled.

– Akkor miért nem teszed azt, amit mond?

– Abban mi az izgalmas? – könyökölt az asztalra.