Hideg játék - lando norris

26.

Olyan sokszor akartam rendes életet.
Olyat, amiben ha haza érek, nem pofonnal üdvözölnek,
olyat amilyen a többi gyereknek volt a suliban.
Nem akartam tovább rejtegetni a zúzódásaimat, a felszakadt ajkamat vagy a monoklikat. Olyan nagyon fárasztó volt. Nem csak lelkileg, hanem testileg is. A testem elkezdett leépülni, hiába próbáltam erősnek látszani. Mindent megpróbáltam, de a hirtelen fogyást nem lehetett eltakarni. Ahogy a megfakuló bőrt, a beesett arcot és a túl öreg szemeket sem.
Csendben elsorvadtam.
És ezt senki nem akarta észre venni. A felnőttek aggódó tekintettel néztek, tudták, de ahogy megtehették, hogy elmenjenek a közelemből már rohantak is. Mintha beteg lettem volna. Egy fertőzés, amiről senki nem akart tudomást venni. Mert ha nem veszed észre, hogy baj van, akkor nem vagy hibás, ha valami rossz történik. Kirekesztették az anyámat, úgy néztek rá, mintha őrült lett volna. Elítéltek minket, pedig senki nem tudta, min megyünk keresztül nap mint nap. "Miért nem hagyja ott? Én már az első ütésnél elmentem volna!" – sutyorogták a háta mögött. Az anyám mégis felszeget állal jött értem az iskolába és mielőtt hazavitt volna a pokolba, még gondoskodott róla, hogy jól érezzem magam. Ez a nő volt a példaképem, az, akire felnéztem, aki miatt nem szégyelltem levenni az öltözőben a sebesült testemről a pólót. Így mikor megerőszakolva feküdt előttem, csodálatos szemei megfáradtan pislákoltak, megritkult haja kócosan terült el a földön...bennem összetört egy világ. Többé nem akartam gyerek lenni. Azt kívántam bárcsak velem csinálta volna. Bárcsak engem rugdalt volna a földön, bárcsak inkább rólam tépte volna le a ruhákat. De aztán velem is megtette. Annyi mindent tett a testemmel. Nem sírhattam, mikor a nadrágövét a hátamra vágta. Nem sikíthattam, mikor bőrkeményedéses ujjai a hajamat tépték. Nem védhettem meg magamat, mikor a saját kezével törte el az orromat..
Hatalmas sóhaj szökött ki a számon, míg megráztam a fejem. Vetettem egy pillantást a homokra, a törökülésre húzott lábaimra, majd visszavezettem a tekintetem a két kisgyerekre, akik előttem játszottak a víz partján. Rajtunk kívűl senki nem volt a parton, mindenki a szilveszterhez készülődött. Angyali hangon nevettek, még megpróbáltak átugrani az apró hullámokon. Nadráguk rég átázott már, de az arcukról egy pillanatra sem tűnt el a mosoly. Eleinte azért maradtam itt, mert féltettem őket. De mikor megbizonyosodtam arról, hogy tudnak vigyázni magukra, akkor sem mentem el. Megbabonáztak. Gombóc nőtt a torkomba, ahogy elnéztem az apró kis testükön. Olyan törékenyek. Felfröccsent a víz, mire ismét hangosan nevetni kezdtek. Észre se vettem, mikor húzódott a szám lágy mosolyra. A hosszú, sós víztől összetapadt hajamat az arcomba fújta a szél. Felhúztam a lábaimat és a térdemre hajtottam az állam, így figyeltem őket tovább. Szeplős kislányok voltak, sötét hajuk illett a mézbarna bőrükhöz. Ismét mély levegőt vettem, a víz illata kaparta a torkom. Fogalmam sem volt, mióta ültem itt kint. Talán pár órája. Talán mióta hazaértünk reggel az utcai fesztiválról. Ki tudja, nem is foglalkoztam vele. Annyira nagyon el akartam magammal hitetni azt, hogy nem rettegek, hogy végül tényleg elhittem. Meg kellett volna mondanom Landonak, hogy nekünk ezt nem szabad. Hogy aláírtam azt a szörnyűséget. Hogy hazudok neki az eleje óta. Mégse szóltam neki, mert mikor este befeküdtem mellé az ágyba, és a sugárzóan boldog arcára néztem, úgy éreztem nem törhetem össze a szívét.
Összetörne egyáltalán?
Számít ez neki egyáltalán, vagy csak egy játékként tekint rám?
Ránk.
Nyeltem egy jó nagyot, de az se segített az elszoruló torkomon. Nem tudom, mikor érzékeltem először Lando jelenlétét. Jóval távolabb állt tőlem, ő is a gyerekeket nézte, majd lassan a szemembe nézett. Elkaptam a fejem és ismét a vizet néztem. Hangtalanul jött közelebb a homokban, majd hirtelen megéreztem a meleg kezét az arcomon. Mellettem állt, úgy nézett le rám. Végigpillantott rajtam, a csupasz lábaimon, a jegyzetfüzetemen viszont megakadt a tekintete. Megvillant a szeme, arcára kiült a mosoly. El sem akartam hinni, hogy mennyire vágytam erre a fiúra.