Hideg játék - lando norris

22.

Forró gőz szállt fel a termoszból, egyedül ez melegítette meg az ujjaimat. Meg Lando melege, aki hátulról szorongatott, nem hagyta, hogy elmozduljak mellőle. A csípőjével az autónak dőlt, a fejét a vállamon pihentette. A pajta előtt álldogáltunk, semelyikünk nem akart bemenni a házba. Lando arcát düh, igazi számító düh torzította. Több órája be nem állt a szám, ő pedig itta a mérgező szavakat, amik előbugyogtak belőlem.

– Először ide ütött – húztam a bőrkeményedéses kezét az arcom bal feléhez, pont az állkapcsomhoz. – Aztán ide – most a jobb feléhez vezettem, ugyan úgy az állkapcsomhoz. – Majd ide – vezettem le a kezét egészen a gyomromhoz. Lando keze megremegett. – Ezután napokig nem tudtam enni. Vegetáltam, próbáltam láthatatlan lenni számára.

– Mélyebbek a sebeid, mint gondoltam... – rázta a fejét hitetlenül és morogni kezdett. – Nem hiszem el, hogy senki se vette észre! – morgott mögöttem és arca ismét teljesen közömbös lett.

– Ha akkor beszélnem kellett volna róla...abba megtörtem volna. Soha egyetlen egyszer sem engedtem meg magamnak a gondolatot, hogy alárendelem magam neki. Ott dacoltam vele, ahol csak tudtam, ezért vert meg annyiszor. Nem tolerálta az engedetlenséget.

– Istenem Isla... – lehelte maga elé. Nem éreztem fájdalmat, már nem. Ebbe a részébe már beletörődtem.

– Mielőtt megvert volna általában elmondta, hogy csalódást okoztam neki. Aranyhajú madárkának nevezett. Mindenki más körülöttünk becenévnek hitte – hátra pillantva a szemébe néztem. – Gúnynév volt. Engem gúnyolt ki vele. Tudta mennyire gyűlölöm a tőle örökölt vonásokat. Az aranyhaj is közéjük tartozott. Madárka, mert az szerinte "pici és haszontalan", mellesleg be lehet zárni egy kalitkába. Ironikus nem? – nevettem fel, de semmi derű nem volt benne. Lehervadt a mosoly az arcomról. – Minden reggel elmondatta velem, hogy egy hiba vagyok. És egy idő után el is hittem neki – sütöttem le a szemem. A kezével az állam alá nyúlt, úgy követelte, hogy nézzek rá.

"– Mond csak aranyhajú madárka, hallgatlak! Ahogy eddig gyakoroltuk drágám!
– Hiba vagyok. Tönkre teszem mindenki életét, és csalódást okozok azoknak, akik szeretnek. Haszontalan vagyok, egy becsúszott hiba!
– Minden reggel erre emlékeztesd magad Isla. Ne felejtsd el, vésd az eszedbe! Ne okozz több csalódást!"

– Sose voltál hiba. Számomra soha – törte meg az emlékeimet. Már nem lebegett előttem Thomas arca. Hiba, hiba, hiba!

– Néha ijesztőek a gondolataim Lando – vallottam be végre valakinek hosszú idő óta először. – Félek tőlük, mert átveszik az irányítást.

– Tudom Isla! – motyogta a hajamba. – Tudom.

– Elkurvázta anya kezelésére összekapart pénzünket, érted?! Hazahozta a nőt és befektette a közös ágyukba. Minden nap másik nőt – merengtem. – Remélem a pokolban ég el!

– És miután letartóztatták? – kérdezte Lando és maga felé fordított. Kezei még mindig a derekamon pihentek.

– Miután letartóztatták őt, eljött hozzánk két nő. Egy szervezet tagjai voltak, akik az ilyen nőkkel és gyerekekkel foglalkoztak. Hatalmas port kevert az ügyünk, mindenki erről suttogott, onnan hallottak ők is rólunk. Addigra már két állásban dolgoztam suli mellett, hogy legalább esélye legyen anyának meggyógyulni. Ők segítséget ajánlottak. Azt mondták, segítenek neki. Képtelen voltam végignézni, ahogy a szemem láttára sorvad el, úgyhogy beleegyeztem. Abba is beleegyeztem, hogy elmegyek pszichiátriára. Megbélyegeztek. Onnantól én voltam az őrült lány, aki dilis és tönkretett egy ártatlan életet. Én voltam a hibás. És amikor a terápián ültem, rájöttem, hogy Thomas végül tényleg elérte a célját. Még sosem zokogtam olyan keservesen, mint akkor éjjel. Valamit tényleg megtört bennem. Undorodtam az érintéstől, a kedves szavaktól, a mosolyoktól. Azt vártam, mikor üt meg valaki, mikor vág pofon, mert nem oda tettem a sörös üvegét, ahova ő gondolta. Azt akartam, hogy lássa, erős vagyok, hogy azt higgye, képtelen volt traumát okozni. De talán mégiscsak sikerült neki.