Hideg játék - lando norris

14.

Állta a szavát. Nem állt másnap a ház előtt. Ahogy a hét többi napján sem. Nem várt azzal az elviselhetetlen, zavaróan csábító mosolyával. Gyalog mentem, jót tett a hideg levegő. Lehűtötte a csalódottságot a testemben. Magamnak sem akartam bevallani azt a kis reményt, amit akkor éreztem, mikor felkeltem a veszekedésünk után. Arra számítottam...abban reménykedtem, hogy eljön és bekopog az ajtón. Bocsánatot kér, hogy belekevert ebbe, és újra önfeledten nevet majd mellettem. De nem jött. Került a gyárban, felém sem pillantott. Úgy suhant el mellettem, mint egy szellem. És ez az egész dolog egy ember hibája volt. Noah. Undorodtam még csak a nevétől is. Fújtattam egy hatalmasat, míg lesímitottam a munkaruhám. Nem nagyon kerestem Hedda társaságát, épp úgy kerültem, mint engem Lando. El kellett volna mondanom mi történt, én mégis vissza küldtem hozzájuk a sápadt, gyenge, lelkileg megrepedezett Landot, semmi magyarázattal. Csak annyival, hogy én is szépen belerúgtam az alapból is eléggé elcseszett fiúba. Jézusom még azt se tudom mivel ment haza... Egyáltalán, hogy a fenébe jutott haza? Olyan rosszul nézett ki, én meg hagytam, hogy elmenjen.. Mély levegőért kaptam. Ez vagy te, Isla.. – gonosz kis hang volt a fejemben. – Nem érdemelsz jobbat Thomasnál... Megdermedtem a név emlékétől. Lenyeltem a kellemetlen érzést, míg kinyitottam az ajtót. A gyár folyosója üres volt, némán kopogtak a lépteim. Olyan volt, mint egy labirintus. Szaporáztam a lépteimet az étkező előtt, keserű boldogsággal nyugtáztam, hogy senki nem vette észre, hogy itt voltam. Megkönnyebbülten fordultam be a kanyar után egy kisebb folyosóra. Ahol aztán megtorpantam. De úgy, hogy majdnem előreestem. Nagyon kevesen múlott. Ezra érzékien felnevetett.

– Hiába nem ismerünk, szerintem mindannyian egyetértünk abban, hogy mesterien tudsz időzíteni! – nevetett az arcomon.

– Volt időm gyakorolni! – védekeztem egyből gúnyosan és egy öblöset hátra léptem. – Megyek is.. – néztem végig az ikreken és Heddán. De ő olyan ragyogóan nézett rám, hogy egyből feltört a nagy nehezen elnyomott bűntudatom.

– Maradj még egy picit! – kérte a szőke fiú. Testvére mögötte néma csendbe burkolózott, ahogy meglátott. A szemébe néztem, de nem kaptam utálatos pillantásokat. Ellenben mintha valamiféle derű csillant volna a meg benne. Örül, hogy újra lát?

– Olyan gyorsan eltűntél, el sem tudtam köszönni... – Hedda csalódottan a fejét rázta. Most következik a szemrehányás? Igazuk lett volna. Hogy tehettem ilyet azzal a szegény fiúval?

– Hát én...én nem akartam Landot...mármint, hogy elment...de...– össze vissza hebegtem, ami még nagyobb mosolyt festett Ezra arcára. – Nem akartam bántani Landot! – acéloztam meg a hangom, mire Nolan megmozdult.

– Isla miről beszélsz? – Hedda hátra tűrte szőke haját. – Lando él és virul. Nincs neki semmi baja – kifújtam a bent ragadt levegőt. Megválaszoltak egy napok óta fejfájást okozó kérdést. Lando virul és jól van. Nélkülem.

– Akkor én... – léptem még egyet hátra. – Örülök, hogy megint láttalak titeket! – őszintén mondtam. Hiába futkározott néha a hátamon a hideg az ikrek komor tekintetétől és gúnyos mosolyától.

– Épp indulni készültünk, nem akarsz velünk jönni? – lóbálta meg előttem a kocsikulcsát Ezra. Még csak most tűnt fel, hogy Heddán nincs is munka ruha. – Hagyhatnád, hogy közelebbről is megismerjünk! – sötét pillantással mért végig, mire a lány az oldalába nyomta a könyökét. Ezra grimaszolva nevetett.

– Dolgozom – hívtam fel a figyelmüket a tényre, hogy még csak pár órája voltam itt.

– Ugyan már! – legyintett Hedda. – Már rég végeztél a dolgoddal, csak keringsz itt, mint egy szellem. Gyere velünk! – kért ő is.