Hideg játék - lando norris

19.

A torkomra fagytak a szavak. Gyengeségem jele volt, hogy hagytam az ajkát végig vándorolni a nyakamon és utána szinte könyörögtem, hogy megint csinálja. Gyengéden beleharapott, fogaival karcolta a bőrömet, forró csókokat lehelt oda, ahol a szája járt. Némán, hátrahajtott fejjel élveztem minden érintését. A derekamba mélyedtek fürge ujjai, a csupasz bőrt simogatták. A hideg belemart a hátamba, szinte a csontomig hatolt, de az érdekelt legkevésbé.
A lista!!
Hideg düh futott végig rajtam, ahogy a vállánál fogva eltoltam magamtól. Minél távolabb van, annál biztonságosabb. A megbánás úgy vágott pofon, hogy majdnem beleszédültem.

– Te vadállat! – vágtam a fejéhez, nem érdekelt, hogy szemei feketén csillogtak az elfojtott vágytól. Ajkaimat bámulta, azokat amikbe legszívesebben beleharapott volna és úgy ízlelgetné, mint aki erre éhezett évek óta. Mohó büszkeséggel nézte, hogy mit alkotott. – Miről beszélt? Milyen listán vagyok fent?

– Most mondom el utoljára Isla! Ha még egyszer ilyenbe kevered magad, és még csak szólni se szólsz róla, akkor tényleg kirúgatlak! – dörmögte még mindig vészesen közel hozzám. Elképedve tátottam el a számat. – Megértetted?

– Te most fenyegetsz? – sziszegtem az arcába és még kisebbre szűkítettem a köztünk lévő dermesztő levegőt.

– Aggódom érted hülye! – csattant fel ingerülten. Visszatért a régi Lando, ködös tekintete kitisztult. Ha Noahról volt szó, mintha kifordították volna. Úgy védett, mint a saját tulajdonát. Ez egyszerre volt ijesztő és dühítő. Én senkinek sem vagyok a tulajdona. Mégis, ha Lando így viselkedett, egy picit mindig úgy éreztem, végre tartozom valakihez. Aki akarja is, hogy tartozzak hozzá. Kezemet vonakodva az arcára csúsztattam, mire belesimult az érintésembe.

– Érted csináltam! Azért, hogy a hülye önbecsülésed ne tiporják a mocskos földbe! – ugyan azzal az arccal méregettük egymást a sötétben. Rá se akartam gondolni, hogy mit csinált. – Ez is csak egy játék megint, ugye? – csúszott ki a számon. Felvonta sötét szemöldökét. – Megint kellek valahova bábunak, ezért dobsz pár morzsát? Végülis a gettós lány ennyivel is beéri, nem? – mosolyogtam rá fájdalmasan. Lando kiegyenesedett, arcán zavarodottság tükröződött. Megint mibe rángat bele? Hova kell majd vele mennem?

– Morzsát?

– Pár szép szó, néhány kedves érintés és máris beadom a derekam. Megyek veled bárhova, hiába aláznak mindig porig, azért mert reménytelenül próbálok segíteni neked ebből kikaparódni! Mert ilyen kibaszott naiv vagyok! – Isaac szavai a szívembe döftek.
Luxuskurva.

– Félre érted...

– Miért csináltad ezt Lando? Ez is Sarah kérése volt? – léptem el tőle, a fiú csak egy távoli alaknak tűnt. Egy képzeletnek.

– Sarah? Hogy jön ide Sarah?

– Nem azért vagy velem? Rendbe kell hoznod, amit elrontottál! – Lando a szájára harapott, nem mondta ki a sértő szavakat. Jobb is. Luxuskurva. – Vagy már el is felejtetted?

– Soha nem fogom elfelejteni – persze. Hisz élvezte, hogy megaláz. Élvezte, hogy szétszaggatja a cafatos lelkem. Semleges arccal álltam a különös arckifejezéssel toporgó fiú előtt. Vajon látja mekkora szerencsétlenség vagyok?

– Miről beszélt Noah? – követeltem továbbra is, nem törődve a nyakammal, ami hangosan könyörgött Lando után.

– Minket is...minket is meghívtak a barátaim a nyaralójukba. Ott ünneplik az új évet. Azt akarják, hogy elmenjünk..

– Elmenjünk? Én nem megyek sehova! Főleg nem a barátaiddal.. – főleg nem veled. Sűrűn emelkedett a mellkasom.

– Nem mint bábut akartalak elvinni! – csattant fel mérgesen. – Téged akartalak elvinni! Islat! A barátomat – felhorkantottam. – Azt, akivel annyira szeretek együtt lenni! Azt akiért még a pokolba is elmennék!