Hideg játék - lando norris

25.

Némán ültem az asztal előtt, mellettem Hedda újabb paradicsomot nyomott a szájába. Élvezettel rágcsálta, míg az ikrekkel beszélgetett. Landonak nyoma sem volt, így hát egyedül ültem reggelinél. Minden mozgásnál felkaptam a fejem, azt hittem a fiú jött meg. Kavarogtak a gondolataim, folyamatosan az üzenet ment a fejemben. Tehát nem felejtette el, mire kényszerített. Egy falat se csúszott le a torkomon. Tartsd rajta a szemed a húgomon. Elszorult a torkom, de azért az asztal másik végében ülő barna hajú lányra néztem. Mosolyogva beszélgetett Natetel. Teljesen össze voltam zavarodva. Hol van már Lando?

– Hedda! – szólítottam meg a lányt, mire összerezzent. Kíváncsian nézett felém. – Sétálni megyek.

– De hisz nem ettél semmit! – állt fel velem ő is, megszakítva a beszélgetést. Kék szeme gyanúsan méregetett.

– Nem vagyok éhes – rántottam meg a vállam. – Nem kell velem jönnöd... – tiltakoztam, mikor velem együtt ő is ellépett az asztaltól.

– De veled akarok! – elcsent még pár paradicsomot az asztalról, majd utánam indult. Csendben sétáltunk le a part melletti ösvényen, oda ahol az égkék víz fodrozódott. Nicole és Ida ott napozott. Ida mélyvörös haja most is két copfba volt fonva, barna szemeit rajtam pihentette. Nicole a fekete haját most kontyba kötötte, formás alakját egy lenge ruha takarta. Intettek, hogy menjünk oda. A lábujjaim belesüppedtek a meleg homokba. Lehunytam a szemem, ahogy a szél belekapott a hajamba.

– Hogy-hogy nem reggelizni vagytok? – kérdezte meglepően mély, dallamos hanggal Ida. Arra számított az ember, hogy ilyen ártatlan archoz magas hang tartozik.

– Meguntam. Egy idő után Dorothy se tudja megmenteni a beszélgetést a kínos csendtől – sóhajtottam és a homokba rogytam. Hedda követte a mozdulatomat, napszemüvegét letolta a fejéről.

– És ti? – kérdezett vissza Hedda. – Napok óta kerülitek a társaságot.

– Meguntam a szépen mosolygást Liara. Elegem van belőle – Ida felült, hosszú szempillái árnyékot vetettek sötét szemeire. Nicole mellette felhorkant.

– Mindenki másnak is elege van. Senki se szívleli, csupán megtűrjük – motyogta, aranybarna bőrén izzadság gyöngyöződött. Megdöbbentem. Látszólag Heddat nem lepte meg a lányok véleménye. Szőke haját piszkálta, úgy meredt a tengerre.

– Miért tűritek meg? – kíváncsiskodtam és őszintén megkönnyebbültem, hogy végre nem kell Noahra és az üzenetére gondolnom. A három lány mindent tudóan egymásra nézett, majd Nicole megköszörülte a torkát. Zöld szemeiben bizonytalanság ült.

– Eleinte Lando miatt tűrtük meg. Lando jó srác volt és annyira nagyon szerette Liat.

– Az a fiú egy álom. Annyira tud szeretni, hogy az már szinte fáj – jegyezte meg Ida mellékesen. Egyet kellett értenem vele. – Emilia egy igazi hárpia volt. Ő mégis szívét, lelkét kitette a lányért. Mindent megadott neki, amit csak tudott. Ami csak tőle telhetett – Nicole szólalt meg halkan.

– Szerettük Landot, nem mondhattuk meg neki, hogy gyűlöljük a barátnőjét. Aztán az a szerencsétlen baleset után...

– Milyen baleset? – szóltam közbe. Ida a szájára harapott, Hedda lesütötte a szemét.

– Noah túladagolta Dorothyt. De az a mocskos féreg nem vállalta a felelősséget – Ida szemében fellángolt a gyűlölet. – Lando vállalta helyette. Elvitt helyette mindent. Totál padlóra került, mi meg tétlenül néztük, ahogy az önutálat legmélyére süllyed. Gyűlölte magát, az egész életét, a barátait, a családját. Mindenkit. Lia konkrétan belerúgott egy amúgy is földön fekvő emberbe...