Hideg játék - lando norris

16.

Dermesztően hideg volt a házban, a rendőrök még mindig a kertben álltak. A piros-kék fény bántotta a szemem. Hunyorogva mentem a konyhába. Tudtam hova kell mennem, szinte már csukott szemmel oda találtam volna. Ledobtam a cipőmet és nem törődve a dübörgő szívemmel beléptem a helyiségbe. Tányér méretűre kerekedett a szemem. Az asztalnál nem a rendőr és anya ült, hanem Lando. A fiú halálsápadt volt, de gonosz mosollyal méregetett. Mögötte az ikrek és Hedda állt, arcukat eltorzította a megvetés és a gúny. Zihálva kaptam levegő után. Végignéztem magamon, de nem az a kislány állt velem szemben, aki akkor voltam. Nem az a porig alázott, gyenge kislány. Nem az akit lelkileg és testileg is porig romboltak. A szemébe néztem, de nem tudtam elfojtani a rettegésem.

– Már vártunk! De megvárattál minket... – búgta mézes mázos hangon, mire szinte azonnal kirázott a hideg. – Lassú voltál, Isobell! Csalódást okoztál! – ne, ne, ne! Szinte beleégtek ezek a mondatok az elmémbe. Alig tudtam leküzdeni a hányingert. – Hányingered van tőlem?

– Mit keresel itt? – kérdeztem alig hallhatóan.

– Miért hazudsz nekem hónapok óta Isla? Olyan vicces volt az arcod, mikor megtudtad, hogy nyomoztam utánad! Azt hittem azzal rá tudlak venni, hogy elmondd a nyomorúságos életed... – nevetett fel. Megborzongtam.

– Ez csak egy álom! Lando nem mondana ilyet! – vágtam közbe, de nem érdekelte.

– Szerinted nem volt gyanús, hogy alig találtam rólad valamit? Olyan volt mintha Isla Sørensen sose létezett volna!

– Hallgass! – csattantam fel.

– Ajaj Isla! Csalódást okoztál...annak pedig tudod mi az ára! – mosolyodott el édesen. Megdermedtem. A fények még élesebbek lettek, a rendőrök kint hangosan felvihogtak. Összehúztam magam, újra annak az apró kislánynak éreztem magam. – Csalódást okoztál Thomasnak!

– Hallgass el! – sikítottam fel, újra a bőrömön éreztem a durva kezeket, a bőrkeményedéses ujjakat. Befogtam a fülem. – Te azt se tudod ki az Thomas! Ő nincs itt! Thomas nincs itt! – közöltem vele dühösen.

– Miattad! – ordított rám az asztalra csapva. Eleredtek a könnyeim. – Mit csináltál Isla? – hajtogatta a szokásos kérdést. – Mit csináltak veled, amiért ilyet tettél? – kínomban felsikítottam. Lando az éles hangtól felpattant és mint valami dühöngő állat, felém vetette magát. Két meleg, túlságosan élethű láthatatlan kéz csavarodott a csuklómra, miközben Lando dühöngve felemelte a kezét és...

✥

Sikítva ültem fel az ágyon, izzadság cseppek folytak le a homlokomon. Hangosan kapkodtam a levegőket, homályosan láttam csak a gyűrött ágyneműt, ami a lábamra gabalyodott. Visszahanyatlottam a nedves lepedőbe és ismét lehunytam a szemem. Erősen a számra haraptam, nem akartam elbőgni magam. Ez csak egy álom!
Eltelt egy hét mióta Noah megütött, mégse történt semmi. A feszült várakozás mindenkit távolságtartóvá tett, alig hallottam róluk valamit. Nem találkoztam senkivel a héten, ki sem mozdultam itthonról. Felerősödtek a rémálmaim, alig aludtam valamit éjjelente. Minden éjszaka több órát töltöttem a wc-n, szinte minden alkalommal kihánytam a lelkem is. Rettegve, a kimerültségtől remegve ültem a wc mellett és élveztem, hogy a hideg csempe lehűti a felhevült testemet. Nem voltam képes tükörbe nézni, nem az arcom hanem a saját mocskos gondolataim miatt. Visszaordítottak, ha a tükör elé léptem. A monoklim szépen halványult, már alig látszódott, aminek roppantul örültem. Kezdett visszatérni a színem, szeplőim végre nem fakón terültek el az arcomon. Bágyadtan néztem körül a házban. Az hajnali félhomályban alig láttam valamit, ahogy a szobámban a plafont bámultam. Csak az autók beszűrődő elfojtott hangja csapta meg néha a fülem.
Fáradtan csuktam le a szemem, de egyszerűen nem sikerült elaludnom. Semmire nem vártam jobban, mint az édes feledésre. Aludni akartam. Semmire se gondolni, könnyűnek érezni magam.
De nem ment.
Ingerülten ültem fel az ágyban. A telefonom után nyúltam és magamhoz vettem. 05:11. Elszörnyedtem. Céltalanul nyomkodni kezdtem a képernyőt, ami tompán megvilágította a szobámat. Hunyorogva néztem a chat fejet. Lando chat fejét. Tagadhatatlanul hiányzott a fiú. Perceken keresztül a billentyűzetet szuggeráltam. Mit gondolna, ha most rá írnék? Nyeltem egyet. Mégis mit írnék neki? Addig bámultam a telefonomat, míg azon megjelent a kis szövegbuborék. Lando írni kezdett. Ijedtemben kiléptem az alkalmazásból és magam mellé ejtettem a telefont. Gyorsabban emelkedett a mellkasom, mikor csipogni kezdett a készülék. Óvatosan fordítottam magam felé. Elhúztam a sebes számat.