Hideg játék - lando norris

13.

Még csak most jöttem rá, mit akart Hedda mondani, amikor nem tudta befejezni a mondatot Lando házában.

Az ilyen társaságokban Lando elveszíti a kontrollt. Elveszti az irányítást.

Ezért kellettem én. Vigyáznom kellett volna arra, hogy ne csússzon ki Lando lába alól a talaj. Elbuktam. Lázasan törtem a fejem, miközben Landot átkaroltam és kivezettem az udvarból. Tudott menni, mégis biztonságosabbnak tűnt, ha közel van hozzám. Átcikázott a fejemen, hogy taxit hívok, de rájöttem, hogy ha telefonálok bajba keverem. Nem hagyhattam, hogy ilyen állapotban bárki is lássa. Kirázott a hideg, reszkettem, ahogy az ujjaimat köre fontam. Jég hideg volt, Lando meg csak egy pólóban ácsorgott. Teljesen eluralkodott bennem a pánik, hirtelen azt sem tudtam, hova vigyem. Fogalmam sem volt kit hívjak, ki tudna nekem segíteni. Átkoztam magam, hogy ilyen távolságtartó voltam mindenkivel. Sajgott a lelkem, nem mertem arra gondolni, hogy órákkal ezelőtt még apró darabokban volt.

– Jól vagy? – kérdezgettem folyamatosan, míg kikísértem az útra. Nem válaszolt. – Lando, kérlek válaszolj...

– Jól vagyok! – rekedt volt a hangja. Ha valaki ránk nézett, csak két csőd tömeget látott. Még mindig fájtak a szemeim, most a könnyek is szúrták. – Hívj csak nyugodtan taxit, elviselem a következményeket.

– Nem! – ráztam meg a fejem, és közelebb húztam magamhoz. Megcsapott az illata. – Megoldom! – ígértem. Azt se tudtam, hol vagyok. Meg mertem volna esküdni, hogy bent egy józan ember sem volt. – Talán, ha felhívom.. – ráharaptam a számra. Éreztem, ahogy a vér kiserken.

– Kit? – szaporán vette a levegőt. Fogalmam se volt, mit adott neki Noah, de biztos voltam benne, hogy direkt csinálta. Bosszú. A kirúgásért.

– Isaacot. Ő biztos eljön értünk...az adósom, hisz befogadtam. Muszáj eljönnie... – suttogtam magam elé. Sose kértem tőle ekkora szívességet. Biztos voltam benne, hogy rám nyomja a telefont, ahogy meghallja kivel vagyok. De egy próbát megért. Remegő kezembe vettem a készüléket és felhívtam. Óráknak tűnt míg kicsengett. Majd kisípolt. Megpróbáltam még egyszer. Megint kisípolt. Eltorzult az arcom a visszatartott könnyektől. Landora néztem, aki némán figyelt. A tekintetem minden egyes kis részletét megnézte magának. Aztán a telefonomra csúsztatta szemeit, ami megrezzent a kezembe. Visszahívott. Azonnal a fülemhez emeltem.

– Basszus Isa, hajnal van! Történt valami? – hangja álmos volt. Nekem meg felkívánkozott a vacsorám. Nehezen tudtam csak bent tartani. Megszorítottam a kezét, mire szinte azonnal visszaszorított.

– Eljönnél értem... – haboztam. – Értünk? – kérdeztem vékony, sírós hangon. Sokáig hallgatott, muszáj volt megnéznem, hogy egyáltalán a vonalban van-e még.

– Hova? – jött a kimért hang. Tudta jól kivel vagyok. Elsöprő bűntudat kerített magába.

– Elküldöm! – szipogtam. – Köszönöm Isaac! – szorítottam le a szemeim. Hang nélkül rám nyomta a telefont. Megdörzsöltem sápadt arcomat.

– Hívhattál volna mást, nem kellett volna meghunyászkodnod! – mondta erőtlenül. – Ne aggódj, senki nem fogja megtudni, hogy itt voltál velem...nem kerülsz bajba. Elviszem a balhét.

– Hetekkel ezelőtt megmentettél a megfagyástól! Kifizetted a számláimat és az adóságaimat. Ez csupán csekély fizetség azokért – vallottam be neki halkan. Nem szerettem erről beszélni.

– Azt nem azért csináltam... – nyelt egyet nehezen. – hogy úgy érezd, tartozol nekem – rá pillantottam fáradt arcára, amin átsuhant valami. Nem mertem megkérdezni, miért csinálta. Leheletem fehér ködként szállt fel közöttünk. Nyomasztó volt a csend. A feszültség még jobban nőtt bennem, mikor Isaac autója befordult az utcába. Dübörgött mögöttünk a ház. Ahogy lefékezett előttem az autó, Lando bíztatóan rám mosolygott. Látta rajtam, érezte mennyire megalázó volt ez. De érte bevállaltam. Isaac leengedte az ablakot és végigmért minket.