Eltaszítva [Harry Styles fanfiction HU] [Befejezett]

4. fejezet

- Romina… Ro… Ro ébredj! – hallok meg egy hangot.

Fogalmam nincs ki lehet az, de egyet tudok, kinyírom amiért felkeltett.

- Ro – rázza meg a vállam – Romina!

- Hagyjál aludni! – nyafogom.

- Kilenc óra van – mondja, mire azonnal kipattannak szemeim.

- Mennyi? Ugye most csak viccelsz? – azonnal az órára pillantok.

8:57. Nagyszerű. Átaludtam az egész napot.

- Te jó ég – kapom homlokomra a kezem – Átaludtam a napot.

- Igen tudom. De direkt nem keltettek fel. Éjszaka sem aludtál, ezért hagytunk – mondja Harry.

Volt olyan napom, hogy teljesen átaludtam és anya sem keltett fel egyszer sem. Istenem. Miért fáj ennyire az, ami történt? Hiszen én jöttem el otthonról. Bár nem teljesen a magam akaratából. Senki nem szeretne olyan közegbe élni, ahol nem szívesen látják. De talán mégis otthon kellettem volna maradnom? Vagy jól tettem, hogy eljöttem? Annyira hiányzik az az időszak, amikor még minden rendben volt közöttünk. Olyan volt a kapcsolatunk, mintha barátnők lettünk volna. A miénk nem csak egy átlagos anya-lánya kapcsolat volt. Mindent megtudtunk beszélni. Mindent.

A szememből a könnycseppek megállíthatatlanul törnek ki és nem tudom visszafogni magam. Kiszakad belőlem a sírás, amely már fél éve érlődik bennem. Harry azonnal a mellkasára von és simogatni kezdi hátamat nyugtatás képen.

- Sshh… - ad egy puszit fejem búbjára, de a fájdalom most jön ki belőlem igazán.

Azt kívánom, az érzéseim bárcsak elnyelné egy hatalmas feketelyuk. Akkor legalább nem éreznék semmit. Semmit. Nem érezném azt, amit jelenleg táplálok Hazz iránt, a hiányomat anya irányába és magányt, amely fojtogatja a szívemet.

- Miért nem szeret? – tör ki belőlem a kérdés – Miért nem engem választott? Miért nem választotta a saját lányát? Miért?

- Nem tudom Romi – suttogja – Hidd el, ha tudnám, megmondanám. S ha tudnám, átvenném a szenvedésed, csak, hogy neked könnyebb legyen.

Sírásom percekkel később kezd csak csillapodni, de Harry folyamatosan ringat és simogat. Néha puszikat ad a fejem búbjára. A könnyeimet tápláló patak elapad, és sírásom teljesen elcsitul, de Hazz továbbra is csak ringat és ölel.

Így ülünk még jó pár percig, majd elhúzódok tőle. Szemeibe nézek és felé hajolók. Arcára adok egy puszit és visszahúzódom a helyemre. Mosoly terül szét arcán, majd megszólal:

- Ezt miért kaptam? – kérdezi.

- Mert a történtek ellenére velem vagy, és nem hagysz magamra. Sosem – mondom.

- De egyszer magadra hagytalak – hajtja le fejét.

- Közös döntést hoztunk – fogom meg kezét – Ne magadat hibáztasd emiatt.

Nem engedhetem, hogy magát ostorozza, azért ami a kettőnk döntéséből ered. Ehhez két ember kellett, nem csak ő játszott szerepet a dolgok alakulásában. Harryvel egy kicsit így ücsörögünk, majd megszólal:

- Ro, te nyugodtan maradj itt, én majd alszom a vendégszobába – mondja és fel is áll az ágyáról.

 - Arról szó sem lehet – tiltakozom azonnal – Hazza ez a te szobád és én vagyok elszállásolva a vendégszobában. Nem foglak kitúrni.

- Romina – megfogja vállaim és a szemembe néz – Ez nem kitúrás. Kérlek, maradj itt. Nyugodtabb lennék.

- Egy feltétellel maradok itt – mondom, mire kíváncsian húzza fel szemöldökeit – Ha itt maradsz velem.

- Biztos vagy ebben? – kérdezi.

- Száz százalékosan. Csak előbb lezuhanyozok és felveszek valami kényelmesebb ruhát.

- Nem is eszel semmit?

- Nem, majd holnap reggel eszek valamit. És ne most ezen ne vesszünk össze kérlek – kérlelem, és átmegyek a „szobámba”, és a „fürdőmbe” is zuhanyozok le.

Azonban csak most tűnik fel, hogy a mosdótállal szemben van egy másik ajtó. Miután megtörlöm testem felveszem a pizsamának szánt ruhát és visszamegyek Harryhez, akin már csak egy alsónadrág van.

- A fürdőben lévő ajtó hova vezet? – kérdezem bizonytalanul.

- A folyósóra. Abból a fürdőből két ajtó vezet ki. A többiből csak egy, csak azt nem tudom miért – rántja meg vállát.

- Értem – suttogom, majd bebújok az ágyba.

Hazza mellém fekszik, mire én szorosan hozzábújok. Teste melege engem is felmelegít, ami nagyon is jól esik. Harry a mellkasára von és kezét a hátamon nyugtatja. Elkezd simogatni, mire pillanatok alatt álomba merülök.

- Aludj jól Romina – hallom a távolból, de erőm már nincs arra, hogy válaszoljak is.

***

Reggel mikor felébredek, azonnal nyújtózkodom. A sötétítőfüggönyök még nincsenek kihúzva, azért könnyen hozzászokom a fényviszonyokhoz. Viszont egy dolog azonnal feltűnik. Harry nincs mellettem. Felülök az ágyba és körbenézek a szobába, de sehol nincs. Talán a fürdőbe van. Ebben a reményben kiáltom el magam:

- Harry – szólítom.

- Tessék? – hallom meg közelről édes hangját.

- Hol vagy?

- Nézzél csak le az ágy mellé.

Megteszem. Hazz egy takaróval hever az ágya mellett és haja csapzottabb, mint eddig valaha. Szemei már teljesen ki vannak nyitva, tehát már egy ideje fent van.

- Mit csinálsz te ott? – kérdezem, és nehezen tudom megállni, hogy ne nevessem el magam.

- Ezt én kérdezhetném tőled, drága Romina Fernández-Smith.

Te jó ég, hogy én mennyire utálom, mikor valaki a teljes nevem szólít.

- Miért? – csúszik egy oktávval feljebb hangom.

- Tehát nem emlékszel semmire – állapítja meg inkább saját magának, mint sem nekem.

Mit tettem? – teszem fel magamban a kérdést.

Nemlegesen megrázom a fejem.

- Az éjszaka közepén elkezdtél nyöszörögni. Próbáltalak felébreszteni, de semmit nem értem el vele. Aztán elkezdtél beszélni valamit, de nem tudtam kivenni mi volt az. Majd elkezdtél püfölni. Ütöttél, rúgtál, pofoztál. Felültem, hogy felrázzalak, de akkor szó szerint erővel megpofoztál, de úgy, hogy még az állkapcsom is belefájdult. Utána lerúgtál az ágyról és elterültél rajta, azért nem tudtam visszamászni. Idővel pedig elaludtam – fejezi be.

A szám tátva marad a meglepettségtől. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy azokat, amikor Harry elmondott tényleg én tettem. Nagyon felkavarót kellettem álmodni, hogy ennyi erő volt bennem. Hazz lerúgásához pedig nem kicsi erő kell.

- Uramisten – sóhajtok – Annyira sajnálom Harry. Mondtam, hogy nem jó ötlet, hogy itt aludjak.

- Ne aggódj – mászik vissza az ágyra mellém – Felkavartak a történtek ez teljesen érthető. És ilyenért soha nem tudnék rád haragudni. Sok dolog kavarog most benned, és bizonyára valami olyasmit álmodtál, hogy veszekedtél anyukáddal.

- Fáj még az állkapcsod? – próbálom terelni a szót anyuról.

- Egy kicsit. De valami meggyógyítaná.

- Mi lenne az? – megyek bele a játéba.

- Egy puszit kérek. Ide – mutat az állára.

Felnevetek gyerekes viselkedésén, de feltérdelek és odahajolok hozzá, majd megkapja a puszit, amire várt.

 - Most elégedett Mr. Styles? – mosolygok.

- Igen Miss. Fernández – veszi komolyra a figurát…