Eltaszítva [Harry Styles fanfiction HU] [Befejezett]

23. fejezet

Sziasztok!
5 nap késéssel meghoztam az új részt! Remélem még megmaradt pár olvasom, és ne fogtok csalódni ebben a részben sem. A következő részben már elevezem más vizekre is, amelynek történése az egész történet egyik főpillére lesz.
Remélem mindenkinek jól teltek a karácsonyi ünnepek, és jó dolgokat kaptatok ajándék gyanánt!☺
Köszönöm az előző részhez érkezett szavatokat és komit, sokat jelent nekem!
Nem is szaporítom tovább a szót! Kérlek titeket hagyjatok nyomot magatok után, mert komolyan elgondolkodtam, hogy van-e értelme folytatni a történetet, a szavazatok száma csökken és vélemények nem nagyon jönnek. Örülnék építő jellegű kritikának is, vagy annak, hogy megírjátok mi tetszett a részben, vagy hogy tetszett-e egyáltalán!
HAGYJATOK NYOMOT MAGATOK UTÁN KÉRLEK TITEKET!♥♥♥
Jó olvasást és vigyázzatok magatokra!
Puszi: VanneyG :* ☺♥

Miután már teljesen elázunk és szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy ezt nem úszom meg egy jó kis betegség nélkül Harryvel beülünk a hátsó ülésekre. Amennyire csak lehet, kényelmesen elhelyezkedünk, én pedig Harry karjai közé fészkelem magam. Hosszú percekig egyikünk sem szólal meg csak hallgatjuk ahogy az eső kopog az ablakon. Néha egy-egy puszit érzek a fejem búbján, ami minden alkalommal megmosolyogtat.

- Holnap lesz egy hete – töri meg a kellemes csendet.

- Tudom – nézek fel rá - De nem akarok erről beszélni – kapom el róla pillantásom.

- Pedig egyszer muszáj Baba – veszi ki kezét a fejem alól és felemeli állam, így azzal kényszerít, hogy ránézzek.

- Tisztában vagyok vele – sóhajtom lemondón, mert tudom, hogy a mai este folyamán nem fogok menekülni ettől a beszélgetéstől.

- Sokat gondolkodtam, hogy mi történt velem, de esküszöm nem emlékszem pontosan. Mintha kiesett volna az a pár perc. De csak arra tudok gondolni, hogy már rettentően hiányzott a szex. Két és fél éve nem voltam senkivel, vagyis majdnem mióta ideköltöztünk. Utána pedig csak veled akartam lenni és nem akartam elszúrni. De ennek ellenére mindent elrontottam... Bántottalak fizikailag és ezzel lelkileg is nagy fájdalmat okoztam neked, amit soha a büdös életben nem fogok magamnak megbocsátani. Te vagy az életem Romina Fernández-Smith és ezen eszem ágában sincs változtatni, ha csak TE nem kéred azt, hogy hagyjalak békén, mert nekem a boldogságod a legfontosabb. Soha nem szerettem úgy senkit, mint ahogy téged szeretlek... És ahogy a dalban is szerepelt „Veled leélném az életem".

Szavai hallatán sós könnyek kezdik marni a szemem, amelyeknek nem akarok utat adni, de a gát átszakad és fénysebességgel száguldanak végéig arcomon egy mosoly kíséretében.

- Igen azt az estét egy hete elrontottad és fájdalmat okoztál, mind testileg, mind lelkileg. De nem akarom, hogy emiatt önsanyargatásba kezdj, és ne bocsásd meg magadnak. Ehhez az egész dologhoz két ember kellett és én akartam annyira, hogy lefeküdjünk. Én erőltettem az egészet. Csakhogy az az este nem nekünk volt megírva. Ott és akkor meg kellett történnie annak, aminek meg kellet történnie... És sajnos nem kerülhetjük el a saját sorsunkat.

- Mi alakítjuk a saját sorsunkat.

- Lehet, de én úgy gondolom mindenkinek megírva a sorsa, és lehet, hogy csak mi hisszük azt, hogy tudunk rajta változtatni, mert naivak vagyunk... Felépítettem magamban egy falat, ami a feléd irányuló bizalmam szilárd építménye volt. A történtek, megvallom neked őszintén, ezt a falat az alapokig lerombolták. Sokat kell dolgoznod azon, hogy újra fel tudjam építeni. De nem csak neked, nekem is. Meg kell tanulnom bíznom benned, ismét. Együtt kidolgozzuk a fal alaprajzát és egy minden eddiginél erősebb falat húzunk fel, és nem engedjük, hogy ismét a földdel tegyük egyenlővé azt.

- Ígérem, hogy szilárdabb lesz, mint a Kínai Nagyfal – mosolyog és finoman ajkamra hajol, és egy lágy csókot váltunk.

- Lassan haza szeretnélek vinni – mondja miután megszakadt a csókunk.

- Mennyi az idő? – kérdezem és előtör belőlem egy ásítás.

Hazz előveszi a mobilját és megnézi az órát.

- 10 óra lesz, de fáradt vagy és nem szeretném, hogy megfázz a fűtés ellenére – nevet fel, de aztán arca komorrá válik és a szemembe néz – Kérdezhetek valamit?

- Mit?

- Félsz még tőlem? – hajtja fejét és összeszorítja szemeit.

Kérdése meglep, de valahol a szívem és a lelkem mélyén mégis számítottam rá. Nem akarom megbántani, viszont tudom, azzal sem teszek jót a kapcsolatunknak – amit éppen rendbe akarunk hozni – ha hazudok neki az érzéseimről. Pont az imént beszéltem a bizalomról, amihez az őszinteség is hozzátartozik. Istenem!

- Őszintén? – teszem fel a költői kérdést – Igen. Van bennem egy kis félelem, de közel sem olyan, mint ezelőtt volt... Gondolj bele. Eddig alig bírtam mellettem maradni, kerültelek minden lehetséges módon... most pedig? Epekedem a csókod után – nevetem el magam, erre pedig belőle is kiszakadt az eddig benntartott levegő – Azt hiszem már az a félelem ami „tombol" – rajzolok macskakörmöket a levegőbe – bennem, már nem miattad van. Hanem amiatt, hogy újra át kell élnem az a fájdalmat.

- Szóval nem tőlem félsz, hanem a fájdalomtól?

- Igen – bólintok.

- De azért félsz a fájdalomtól, mert átélted és miattam élted át. Én vagyok a félelmed kiváltója, vagyis tőlem félsz – temeti tenyerébe arcát.

Azzal a lendülettel el is veszem kezeit arca elől és adok egy lágy puszit orra hegyére.

- Nem. Én attól félek, hogy ismét átélem az a kínt, amit egy hete. Nem tőled félek Baby – simogatom arcát, hogy megnyugodjon.

- Baby? – csillan fel a szeme – Sosem hívtál így.

- Baj? – kérdezem ijedten.

- Imádom – neveti el magát és egyből ajkaimra tapad.

Kezeim nyaka köré kulcsolom és magamhoz húzom amennyire csak lehetséges. Csípőmre csúsznak kezei és így von közelebb magához. Beletúrok göndör fürtjeibe, ami egy férfias morgást vált ki belőle és eldönt az ülésen. Érzem, ahogy tartja súlyát, mivel nem akar rám nehezedni. Kezem levándorol a hátán, a gerince vonalán egészen a fenekéig és belemarkolok. Ő továbbra is egyik kezével tartja magát, míg nyelvünk vad táncot jár. Másik kezével a nyakamhoz nyúl majd végigsimít mellkasomon, ami egy jóleső nyögést vált ki belőlem. Harry belemosolyog a csókunkba és belemarkol mellembe, ami lángra lobbantja bennem a tűzet. Kezem pólója alá vezetem és körmeim gyengéden végighúzom hátán. Ajkai a nyakamra térnek át, én pedig csukott szemekkel tűröm az édes kínzást. Nyalogatja, harapja és szívja az érzékeny bőrt, és biztos vagyok benne, hogy ennek nyoma marad.

Ekkor a fejemben megszólal a vészjelző és eltolom magamtól Hazzat.

- Ne haragudj Baba – kap a szájához Hazz – Ne haragudj! Fájdalmat okoztam? Vagy valami baj van? Fáj valamid?

Aggódása egyszerre volt édes és kiborító.

- Nem, nem okoztál fájdalmat. Jól vagyok. Csak... nem... nem megy.

- Értem, persze. Ez természetes. Sajnálom, hogy elragadott a hév.

- Én is ugyanúgy benne voltam.

- Én azt várom, hogy minden gond nélkül én legyek benned – villant felé egy kacér vigyort.

- Perverz – bokszolok bele vállába.

- Gyere Baba! Menjünk haza!

Mivel az eső elállt, kiszállunk a kocsiból és beülünk az első ülésekre. Harry elindítja a járművet és egymás kezét fogva elindulunk haza...

FB csoport link: https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts
FB csoport neve: "Eltaszítva (wattpad)"
Eltaszítva Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vlBAtXSjWec
Eltaszítva Trailer: youtube: Eltaszítva - Wattpad Készítette: Claudia Sinclair