2. évad ~ 39. fejezet

2.2K 136 15
                                    

Sziasztok!
Meg is érkeztem a következő fejezettel! ☺
Az előző fejezethez 55 vote és 10 olvasói komment érkezett! Nagyon köszönöm nektek! TI VAGYTOK A LEGJOBBAK!♥♥
Jó olvasást és HAGYJATOK NYOMOT MAGATOK UTÁN!
Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket!
Vigyázzatok magatokra!
Puszi: VanneyG :* ♥☺


*Romina szemszöge*

Vannak olyan dolgok, amiket az ember élete során hiába akar elkerülni, nem tudja. Eme dolgok pedig legtöbb esetben fájdalommal és szenvedéssel járnak. Én csak bízni tudok abban, hogy ezek nem fognak bekövetkezni.

Két napja történt, hogy egész délután az ágyat nyomtam, miután Harry bevitt a szobába. Sajnálatos módon semmi sem változott a tegnapi nap folyamán. Így nem maradt más választásom el kellek menni a háziorvoshoz, hogy végre megtudjam, mi történik velem.

Harry és anya, Tina, illetve Adrian is felajánlotta, hogy elkísér a vizsgálatra. De éppen elég, ha én kész idegroncs vagyok tőle, nem akarom őket is azzá tenni.

Autóval teszem meg a távot. Természetesen most is lesifotósok követnek, ami csak még inkább olaj a tűzre. Egy-egy piros lámpánál idegesen dobolok a kormányon, hogy levezessem a feszültséget. Azonban ez nem sikerül. Az eső szemerkélni kezd, miután belépek a rendelőbe. Csak egy idős úr van előttem. Nagyjából negyed óra múlva már én állok Dr. Miranda Copper előtt.

- Mi a panaszod Romina? – kérdezi.

A doktornő nagyjából az ötvenes évei elején jár. Ahogy az egy orvosnál szokás, ő is fehér köpenyt visel. Haja festett szőke, arca kora ellenére kisimult. Szinte nem is látszanak a ráncai.

- Az utóbbi időben sokszor fáj a hasam, a medencém tájékán és sűrűn kellek kimenni WC-re, de sok esetben csak az inger van meg – sóhajtok.

Dr. Cooper leírja egy papírra, amit mondtam.

- A menstruációddal minden rendben van? – pillant rám.

- Őszintén szólva, nem – rázom meg a fejem – A legutóbb egy napig tartott.

- Rendben van – bólint – Kérlek, feküdj fel az ágyra – mutat a mögöttem lévő ágyra.

Mikor elhelyezkedek, felhúzza a pólómat és a hasamat kezdi nyomkodni.

- Itt fáj? – kérdezi, ahogy egy rendkívül érzékeny pontra tapint.

- Igen – nyögöm.

Néhány alkalommal még felteszi ezt a kérdést, de a válaszom sajnos nem változik meg.

- Fel is ülhetsz – mondja, majd hozza a sztetoszkópot és meghallgat – Jól van.

Az asztalához sétál és megkér, hogy én is menjek oda.

- A helyzet az Romina, hogy én ide kevés vagyok – vallja be – El kellenél menni egy nőgyógyászhoz, valószínűsítem, hogy ő meg tudja mondani, hogy mi az oka a tűneteknek.

- Gond van Dr. Cooper? – aggodalmaskodom.

- Sajnos nem mondhatok semmit, Romina – sóhajt – Ezt csak egy nőgyógyász tudja megmondani.

- Szóval nem egy felfázásról van szó – állapítom meg.

- Sajnálom, de úgy gondolom, nem.

Nehezen bár, de elköszönök Dr. Coopertől. Remegő lábakkal lépek ki az esőre. Felhúzom az esernyőt, s a kocsihoz sétálok. Beülök a járműbe és könnyes szemekkel bámulok magam elé. Hosszú percek elteltével kezembe veszem a mobilom és tárcsázom Dr. Culdert, hogy mikor tudna fogadni. Kis megnyugvást nyújt számomra, hogy azonnal indulhatok a rendelőjébe.

Negyed óra – és pár telesírt zsebkendő – után megérkezem. A rendelőajtón bekopogva a doktorúr egyből fogadni tud.

- Jó napot kívánok, Dr. Culder – fogok vele kezet.

- Üdvözlöm Romina – köszönt kedvesen – Miben segíthetek?

Neki is, ahogy Dr. Coopernek is, elmondom a tűneteket, amiket az elmúlt néhány hétben tapasztaltam. Ő is felfektet, az ágyra ő azonban más úton kezd vizsgálni. Miután ezt elvégezte elvégez egy ultrahangot is. Az újabb vizsgálat elvégzése utána letörlöm a hasamról a zselét.

- Mi a bajom doktorúr? – kérdezem hevesen verő szívvel.

- Nem szeretnék mondani semmit, Romina – feleli – A mintákat elküldöm a laborba és napokon belül megjön az eredmény.

- Kérem, doktorúr. Mondjon valamit – kérlelem – Komoly a baj?

- Romina – fogja meg a kezem – Ne idegeskedjen. A laboreredmények három napon belül megérkeznek. Utána már én is okosabb leszek. Nem kell semmi rosszra gondolni.

Könnyes szemekkel bólintok, majd egy kézfogás és köszönés után elhagyom a rendelőt. Könnyeim, akárcsak az esőcseppek az ablakokon, mintha versenyeznének egymással. Látásom a könnyfátyol miatt homályos.

Elképzelni sem tudom, hogyan jutok haza, de csak azt veszem észre, hogy leparkolok az udvaron. Sírásomnak, már nyoma sincs, ahogy az esőnek sem. A Nap csodás sugaraival örvendezteti meg az embereket. Műmosolyt varázsolok arcomra, hogy ne ijesszek rá a többiekre. Ollie és Darcy anyuékkal játszanak az udvaron, de amint észrevesznek oda is rohannak hozzám.

- Mami – kiáltanak fel kórusban – Olyan jó, hogy megjöttél.

- Jót játszotok apáékkal? – teszem fel a kérdés egy-egy puszi után.

- Igen – nevet Oliver – Apu nagyon vicces.

- Képzeld mami – szól Darcy – Ráálltam apuc lábára, ő megfogta a kezem és úgy mentünk – kacag – Nagyon jó volt.

Nevetésük maga egy boldogságbomba számomra.

De vajon meddig hallgatom még ezt?


☺ CSATLAKOZZ TE IS A FACEBOOK CSOPORTHOZ! ☺

FB csoport neve: "Eltaszítva (wattpad)"

☺NÉZD MEG TE IS A TÖRTÉNET ELŐZETEST! ☺

Eltaszítva Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vlBAtXSjWec

Eltaszítva Trailer: youtube: Eltaszítva - Wattpad

Készítette: Claudia Sinclair

Eltaszítva [Harry Styles fanfiction HU] [Befejezett]Where stories live. Discover now